Egymásra hangolva (Bars a. Melody ff.) [BEFEJEZETT]

33.

Három nap múlva, ugyan elfáradva a sok munkától, de újult erővel indulunk meg a British music gálára. A fiúk természetesen kísérőnek velünk jönnek, ami meglepett, amikor megtudtam, ugyanakkor most már örülök neki.

Kedvelem őket, és már Leoval is elég jól el vagyok, viszont még mindig nem tudod megszokni azt, hogy ő a barátom. Kedvelem, naná, hogy kedvelem. Mindig olyan aranyos velem, amikor találkozunk, folyamatosan eláraszt szeretett, de ennek ellenére sem tudom megszokni azt, hogy ő csakis az enyém.

Amióta járunk, bizony eltelt egy hónap, és én nem győzöm hajtogat azt, hogy milyen jó érzés az első kapcsolatom. Persze minden kapcsolatban vannak nehézségek, azonban a veszekedések nálunk egyre kevesebbszer fordulnak elő.

Nem mondom, hogy teljesen megszünt a veszekedések száma. Bizony vannak pillanatok, amikor kezelhetetlenek vagyunk, és nekiesünk a másiknak, de olyankor percek múlva mindig kibékülünk.

Szerencsémre már apu is mindenről tud, és el is fogadja, viszont neki nehezebb megszokni, hogy a középső lánya kapcsolatban él, és mehet kirepül évek múlva.

Jelenleg Charlie kocsijába és a British Music Gálára igyekszünk. Először az ügynökséghez megyünk, ahonnan asszem' egy limuzin segítségével fogunk eljutni a helyszínre.

Kiszállok az autóból, s rögtön megcsap a nyári hőség, ami általában Londonra nem jellemző. Az időjárás is a gálának kedvez?

Nem kellett sokat várunk, igazából 10 perc múlva meglátom sofőrünket a menedzser kíséretében, aki elvileg csak a helyszínig kísér minket, és már jön is visssza.

- Nos lányok mennyire izgultok? - kérdezi a menedzser tőlünk, miközben az autóba tessékel be minket.

- Nos azt hiszem az American music Awards evett jobban izgultam - válaszolja, közben rám néz fél szemmel, s Charlie vállának dől.

- Megértem, az tényleg nagybb falat volt, viszont a brittek nevében, most nekünk kell bizonyítani, hogy érettek vagytok arra, hogy ti képviselétek az ügynökségünket és ne azokat a jó öreg lányokat küldjük legközelebb helyettetek.

- Értettük, nem kell többször mondania -mondtam neki miközben egy aprót kacsintottam a mellettem ülő Leora. 

Viszont az út a szokásosnál is rövidebb. Azt hittem, hogy legalább 10 percet fogunk utazni, ehelyett 5 percnek tűnt az egész, pedig lemerem fogadni, hogy nem kell nem kevés ideig szereltük az autóutat.

Egy pillanatnyi vörösszőnyegen való fényképezkedés után, egyből a helyszínre vezetnek bennünket, ahol a kezünkbenyomnak egy-egy lapot, amin az állítólagos fellépő sorrend található.

Izgulok, kíváncsi vagyok, hogy tulajdonképpen mi is lesz az egész, végtére is, mi vagyunk az elsők, akik betették a lábukat ide. Bizonyítani akarok, méghozzá nem is kicsit.