7. Grimm

848 55 1
                                    

Behunytam a szemem várva a halált, de még láttam ahogy meglendítette a kezét és...

*****

Beleütött abba a fába, aminek nekiszorított, pár centire a fejem mellett, de olyan erővel, hogy ott maradt az ökle nyoma, ami mentén végig repedt a fa felfelé. Gyorsan vette a levegőt, pikkelyszerű bőrén csillogtak az izzadság cseppek, bordó haja a homlokához tapadt. A szorítása enyhült, de nem engedett le, attól viszont fel tudtam lélegezni.

- Harry?- kérdeztem félve, két levegő vétel között. Ő csak lenézett rám vörösben világító szemeivel, amik most szomorúságot és megbánást tükröztek, a pár perccel ezelőtti könyörtelenség illetve vérszomj helyett.

- Nem fogom bántani azt akit szeretek. Akárki is irányítson.- mondta elváltozott hangon, majd elengedett, így leestem a földre. A torkomhoz kaptam és köhögtem, közben mohón kapkodtam levegőért. Ahogy Harry megfordult, Niallre nézett aki, szintén, elengedte Andy-t, aki ugyan azzal a reakcióval válaszolt mint én.

- Nocsak. Azt gondoltam, hogy gyengébb vagy.- mondta a vak testvérem, miközben elkezdett lassan Harry felé sétálni. A szeme színe a fakó kékről, türkiz kékre, majd lilára változott. Mi a jó édes, kibaszott faszom ő?! Milyen lény?!

- Mi vagy te?- kérdezte Harry döbbenten. Erre csak gonoszan felnevetett.

- Kérdezd a drágalátos bátyámat, akit annyira védesz. Miatta lettem az a torz szülött aki vagyok!- mondta már-már ordítva, közben a szeme egyre jobban világított. Miről beszél ez? Eddig arról sem tudtam, hogy létezik, akkor meg, hogy, csináltam volna én belőle "ilyet"?!

- Ne hazudj!- ordított rá Harry, majd neki akart támadni, de olyan gyorsan eltűnt, hogy felfogni sem volt időnk.

- Ez még nem a vége! Meg foglak ölni mindnyájatokat!- hallottuk meg a hangját, majd teljes csend lett. Harry visszafordult felém. Még mindig át volt változva, nem tudom miért nem alakult még vissza, Niallel ellentétben aki kábultan feküdt a földön emberi alakban, de valami feltűnt. Andy nincs sehol. Hirtelen Harry fájdalmasan felnyögött, majd összeesett, mögötte pedig ott ált Andy egy tűvel a kezében. Harry visszaváltozott, de Andy elővett egy nagy pengét és elkezdtett a nyaka felé közeledni. Azonnal cselekedtem. Odarohantam hozzá, és elálltam Andy útját.

- Mit akarsz vele?- kérdeztem kiakadva.

- Szerinted mit? Megölni! Túlságosan veszélyes, na meg. Ez a munkám.- mondta önelégülten mosolyogva. Mi? Az a munkája, hogy természetfeletti lényeket öl?

- Még is mi vagy te?- kérdeztem méregetve az énekest.

- Grimm. Vagy ha jobban tetszik akkor vadász.- válaszolta nemes egyszerűséggel.

- Akármi vagy, őt akkor sem bánthatod!- mondtam és odamentem Harry-hez és átöleltem.

- Miért ilyen fontos neked ez a szörny?- kérdezte unottan.

- Azért, mert szeretem!- válaszoltam magabiztosan.

- Egy ember és egy félvér?- nevetett hitetlenül.

- Miből gondolod, hogy én ember vagyok?- kérdeztem önelégült vigyorral az arcomon, és megváltoztattam a szemem színét vörösre, mire majdnem belém szúrta a tőrt, de a keze megállt a levegőben. Valami olyasmit morgott az orra alatt, hogy "a faszba már a reflexekkel". Nem csinált ezután semmit, én meg reagálni sem tudtam, már elregadott a sötétség...

Half Blood (L.S) /Befejezett/Where stories live. Discover now