SHIRO | Obito x OC ✓

43.rész

- Jó napot! - Sétáltam az egyik pulthoz, ahol a két pincér már majdnem egymásnak esett. - Lennének olyan kedvesek, hogy befejezik a veszekedést és kiszolgálnak? - Kezdtem ideges lenni, amikor láttam, hogy egyiket se érdekli, hogy itt vagyok.Idegesen kifújtam a levegőt, majd a többiek irányába néztem és amikor visszafordultam volna, egy üveg -talán- bor repült felém.De nem ez nem a kiszolgálás része volt, csupán ezt akarta hozzávágni az egyik pincér a másikhoz.Szerencsére el tudtam kapni, mire már mindkettő rám figyelt és meglepett arckifejezéssel néztek rám.Kikértem magamnak valami üdítőt, majd indulni készültem, de ők vissza akarták követelni az alkoholt.Ránéztem az üvegre, majd rájuk és vállat vonva mentem tovább a lányokhoz.Leültem a helyemhez és átadtam Minának az alkoholt ő pedig egyből aggódóan nézett rám.Felvontam az egyik szemöldökömet és vártam, hogy megszólaljon, de egy ideig csak méregetett, mire szóhoz tudott jutni.

- Most már kezdek komolyan aggódni...Yiren-senpai beteg vagy?Ezt nem akarod elmondani nekünk? - Először nem értettem, hogy miért mondja ezt, de aztán rájöttem.Én sosem szoktam csak úgy lepasszolni az alkoholt és ha még is, akkor mindig van valami bajom.

- Nem, nincs semmi bajom.Most pusztán nem kívánom és te még úgy sem vagy valami rutinos ivó, szóval hajrá. - Mosolyogtam rá és hirtelen nagyon rossz érzésem támadt.Nem, nem a gyerekemmel kapcsolatban, hanem valaki olyan jelenlétét éreztem meg, akinek nem kéne itt lennie.Imádkozni kezdtem, hogy ne történjen meg a dolog, de csalódnom kellett, ugyan is tényleg eljött hozzám. - Szia anya... - Mondtam lehangoltan, mielőtt még a frászt hozta volna rám, azzal, hogy a kezeit hirtelen a vállamra teszi.

- Szia kincsem!Na és, hogy van az én kis un-  -  Gyorsan felugrottam és a kezemet a szájára tettem, mire felvonta az egyik szemöldökét és hirtelen megragadta a kezemet, majd addig szorította amíg fájdalmamban el nem kezdtem letérdelni.Nos igen...Emlékszem, hogy mindig le kellett térdelnem előtte, mintha ő lenne valami kage, pedig nem volt több az anyámnál és néhai edzőmnél.Szemei persze már ekkor is vörösen izzottak, amik egyáltalán nem tetszettek és egy ideig hagytam, hogy térdre kényszerítsen és amikor egy kicsit is engedett a csuklómon, kinyújtottam a lábamat és pördülve egyet, kigáncsoltam.Mindig ezt csinálja...Megpróbál feletted uralkodni és ha nem próbálsz meg kitörni, akkor neked annyi.Nem is értem, hogy a testvéreim, hogy bírják ki.Persze nekik ezen nem kellett végigmenni.Ők nem akartak ninják lenni, szóval csak én szívtam meg ennyire.Lassan feltápászkodott és mosolyogva nézett rám.Nem, nem az a szívmelengető anya mosoly, hanem az a tipikus gúnyos, most megszívtad mosoly. - Most az egyszer nem veszekedni jöttem, csupán meg szeretném ismerni az unokám apját. - Mondta ki gyorsan és mire észbe kaptam, hogy pontosan mit is mondott, a többiek már mind érdeklődve néztek rám, köztük a fiúk is.

- Mondd már meg nekem, hogy miért van az, hogy amikor az ember jól érzi magát és nincs semmi problémája végre, akkor neked miért kell felbukkanni és az egészet tönkretenni?Nem érzed úgy, hogy eleget szívtam már miattad az életemben?Annyi mindent megtettem neked, csak hogy megfeleljek annak a tökéletes kislánynak akit te a fejedben elképzeltél és még is csak a szidásokat, megaláztatásokat és az árulásokat kapom meg tőled.Mondtam már neked.Ha utálsz, akkor csak mondd meg.Hidd el semmit nem fog változtatni, mert tudom, hogy így van, de akkor legalább ne keserítsd meg tovább az életemet! - Magyaráztam neki és éreztem, hogy a szemeim könnyesek lesznek, ugyanakkor rengeteg súlytól szabadultam meg.Obito mellém sétált és óvatosan magához húzott, hogy át tudjam ölelni.Nyomott egy puszit a fejemre, majd az ő sharinganja is aktiválódott, majd hirtelen anyám szemeibe nézett és onnantól már csak arra vártunk, hogy valamelyikőjük visszatérjen a valóságba.Anyám gúnyos mosolya nem volt valami biztató, de miután mindketten inaktiválták a sharingant, kicsit megnyugodtam.Még ránézett kettőnkre, majd mosolyogva hátat fordított és elsétált.Jellemző...Sosem merte a szemembe mondani a dolgokat.Viszont ennél van egy fontosabb dolog is.Gondolom, ha megfordulok akkor a lányok kérdő tekintetével találom szembe magamat.És miután elmondom nekik, talán kiakadnak és tudtomra adják, hogy egy idióta vagyok.Bár ez nem lenne újdonság. - El akartam mondani... - Fordultam meg, de legnagyobb meglepetésemre mindannyian mosolyogtak és még Miori is megengedett magának egy apró féloldalas mosolyt. - Ne már!Nem erre számítottam!Akadjatok már ki vagy valami!

- Miért kéne kiakadnunk? - Vonta fel az egyik szemöldökét Divóra, mire a többieken is végignéztem, akik szemmel láthatóan osztották a véleményét.Na de Zso...Szerintem menekülnöm kéne.Úgy néz ki mint egy időzített bomba, csak szerintem most rátört valami fangörcs féleség.

- Ahwww!!!Uchiha baba!! - Ugrotta át a napozóágyat, amiben majdnem orra esett és hirtelen megölelt, majd azonnal a lényegre tért. - Majd babusgathatom?Ugye megfoghatom majd?Légysziiiii!!!

- Ha te és Hidan nem akarjátok feláldozni senkinek, akkor igen... - Ráncoltam a szemöldökömet és szinte már láttam a szemem előtt, hogy agyon fogja babusgatni a gyerekemet.

- Na és hanyadik hónap, második? - Kérdezte Mina, mire a hasamra néztem.

- Úgy nézek ki?!Még csak pár napos...

- Akkor ez biztos?Mármint, hogy állapotos vagy...Nem tudom, hogy van, hogy ilyenkor kimutatja-e vagy sem, de tesztet csináltál legalább?Vagy esetleg megszűnt....? - Az utolsó kérdésnél szemeivel célzott, amit szerencsére sikerült megértenem, így nem kellett a fiúk orrára kötni a dolgot.

- Miori megvizsgált és igen...

- Miori?Te mióta értesz az ilyenekhez? - Fordult felé kérdően az egész társaság, mire kicsit összehúzta magát.Amilyen nagy mészárlásokat képes csinálni, ugyan olyan félénk is tud lenni.Tiszta megtévesztő, de ezért kell szeretni.És nem a hisztis, parancsolgatós, nagyképű oldaláért, ami ott van mögötte, mert az elviselhetetlen.Harmadik óta barátok vagyunk, szóval tudom...

- Szanitéc vagyok, kötelességem ezt is tudni.Rengeteg dolgot meg tudtam már állapítani ezzel az egy vizsgálattal is, szóval ha úgy érzed baj van, akkor csak is hozzám kell fordulnod, értve vagyok? - Pillantott rám, mire mosolyogva bólintottam egyet.

-Jól van, jól van Miori-chan...Akkor Itachin kívül senki sem tart elvetemültnek, emiatt? - Megrázták a fejüket. - Tényleg, hol van?

- Itt vagyok... - Szólalt meg mögülem és mindannyian odanéztünk.Itachi az egyik kezében az egy éves kisfiát tartotta, mire Zsoval összenéztünk és ahogy csak tudtunk odasprinteltünk hozzá, majd átvettük a kis csöppséget.