SHIRO | Obito x OC ✓

32.rész

Miután Obitoval megtárgyaltuk a dolgokat és lerendeztem a szokásos pánikolásomat, elmentem fürödni, majd nekiláttam elkészíteni egy kis kaját, hogy azért úgymond reggelizzünk is.A hátam közepére se kívántam ezt a szitut, de nem tehettem mást mint, hogy vállalom a hülyeségemnek a kockázatait.Nem arról van szó, hogy nem akarom Obitot elviselni a gyermek apjának, csak nem így akarom, hogy megtörténjen.Mi lesz, ha egyszer megkérdezné tőlem, hogy terveztünk-e gyereket?Válaszoljam azt, hogy "Áh, dehogy is, csak be voltunk tépve és azt se tudtuk, hogy mit csinálunk...", mert szerintem ez nem a legelőnyösebb válasz.Meg senki se akarna pont így teherbe esni, még ha a jövendőbeli férjéről is van szó.Na ez meg a második indok.Még össze se vagyunk házasodva és addig nem is szeretnék gyereket.A lényeg az, hogy ez az egész dolog még túl korán van az életemben.Nem tudom, hogy kell gondoskodni egy gyerekről, fogalmam sincs, hogy mit mikor kéne csinálni, mi a legjobb egy gyereknek és egyszerűen még mindig pánikolok.

Én ezt még nem akarom...És most még is itt vagyok a szobánk nappalijában, Obito nyugtatgat és a telefonom kijelzőjét figyelem, hogy anya mikor lesz hajlandó visszahívni.Igen, felhívtam, mert valakinek beszélnem kell róla és a lányoknak még nem szeretném elmondani, hogy mekkora idióta vagyok, bár ezzel nem mondanék nekik újdonságot, de akkor is.Nem akarok semmit se mondani, amíg én magam se fogtam fel a dolgokat és meg nem nyugodtam.De igazán csöröghetne az a szutyok!És az istenek ismét meghallgatták a kérésemet!Gyorsan felvettem a telefont, majd egy kicsit remegő hangon szóltam bele, amit anya azonnal ki is szúrt és feléledtek benne az ösztönök.Kérdéseivel egyből rohamozni kezdett, hogy vajon minden rendben van-e, de én csak folyamatosan helyeseltem neki, majd leállítottam, hogy én is szóhoz tudjak jutni.Egy kicsit hezitáltam és próbáltam minél jobban elhúzni a lényeget, de muszáj volt rátérnem.

Elmeséltem neki, hogy elmentem arra a helyre és résszegre ittam magam, valamint kokainhoz is hozzájutottam, de nem igazán emlékszem a dolgokra.Már ezért is kaptam egy szidást, pont ezért nem mertem belekezdeni abba ami az igazán fontos.Mielőtt lerakta volna a telefont, megállítottam és félve kezdtem bele a tipikus "Még lenne valami..." mondatba, mire érdeklődve szólt vissza.Gyorsan ledaráltam neki, de nem válaszolt semmit.Tuti, hogy dühös.Ki fog nyírni ha találkozunk!Ki fog tagadni a családból!Nekem annyi!Divóra, Zso, Aisa rátok bízom a temetésemet!

- Szóval azt mondod, hogy nagymama leszek? - Szólt bele vidáman a telefonba én pedig értetlenül néztem a készüléket, ugyanis ki volt hangosítva, így Obito is hallotta az összes reakcióját.Le voltam sokkolva ettől a reakciótól, ezért egy ideig meg se tudtam szólalni, majd amikor észhez tértem csak ennyit kérdeztem.

- Biztos, hogy te vagy az anyám?

- Még szép, szerinted ki lennék? - Biztos, hogy mosolyog.Hallani a hangján! - És mikorra várható az unokám?

- Anya még az se biztos, hogy terhes vagyok! - Szóltam bele szenvedő hangon, ő pedig kiröhögött.Nagyon kedves, mondhatom.Én itt szenvedek, mert lehet, hogy már az esküvőm előtt, ráadásul ilyen tudatlanul terhes lehetek, de nem, ki kell röhögni az embert.Ez az én anyukám, köszi! - De most komolyan, mit javasolsz, mit tegyek?

- Ugyan már kicsim, hát ennek vannak jelei is!Hányinger, szédülés, meg egyébként is csinálsz egy tesztet és kész!Egyébként azt legalább tudni lehet, hogy ki az apa?

- Anya, itt ül mellettem.És nem mellesleg, ha már itt járunk, akkor elmondom, hogy már megkérte a kezemet is.És bocs, hogy eddig nem szóltam, de nem igazán arra koncentráltam, hogy szétkürtöljem a világban, mert volt más dolgom is.

- Jézusom, megint depressziós voltál?Ugye nem?Az nagyon nem tesz jót a babának, hogyha az vagy...Még is milyen jegyesed van, hogy képes vagy visszazuhanni ilyen dolgokba? - Te jó ég, már megint kezdi.

- Anya állj már le egy kicsit!Túlreagálod!Obito mindenben segít, persze van, hogy ő is megbánt, de ő és a barátaim azok akik képesek kiráncigálni ezekből a helyzetekből!És még egyszer elmondom, hogy nem biztos, hogy terhes vagyok! - Hallottam, hogy valamit közbe akar szólni, de megelőztem. - Most mennem kell, majd még beszélünk...Szia, szeretlek! - Köszöntem el tőle és leraktam a telefont. - Kikészít...

- Annyira nem volt vészes... - Adott egy csókot és elfeküdtünk a kanapén.

- Nem baj, ha elalszom?Nagyon fáradt vagyok...

- Dehogy.Aludj csak... - Elkezdte simogatni a fejemet, ami még jobban álomba ringatott és még mielőtt teljesen elaludtam volna éreztem, hogy rám terít egy vékony plédet és a fejem alá rakja a nagy és kényelmes párnámat, majd egy puszit nyom az arcomra és megvárta amíg elalszom.Legalábbis gondolom megvárta, mert két perc után már mélyen aludtam tovább.

Mikor felkeltem valami ínycsiklandó illatot éreztem és amilyen hirtelen csak lehetett felültem az ágyon.Hogy kerültem ide?Na igen, ettől a hirtelen mozdulattól nagyon megfájdult a fejem, na meg nem is láttam egy ideig semmit, de amint hozzászoktam, kitisztul a látásom és kimásztam a puha takaró alól, majd először bementem a fürdőbe.A tükörbe nézve sikeresen megállapítottam, hogy "Az alvás szépít" szöveg egy nagy hazugság.Szerintem ilyen pocsékul legutoljára tíz éve nézhettem ki, amikor nővérem megkért, hogy menjek el vele egy koncertre és a barátai pogóban - amibe nem akartam belekeveredni - belelöktek a sárba, természetesen arccal utána meg még az egyik fickó rám borította a sört.Na igen mondanom se kell, hogy az volt az utolsó koncert ahová vele tartottam.Szóval szépen megmostam az arcomat és próbáltam életet lehelni magamba.Hajamat gyorsan egy laza kontyba felkötöttem, majd megrohamoztam a konyhát.Obito épp ott ügyködött valamit, ezért megvártam amíg mindent letesz és a hátára ugrottam.Gyorsan megtámaszkodott a konyhapulton és mosolyogva egy csókot nyomott az arcomra.A pultra néztem, ahol sok kis edény volt, meg minden ami sütéshez kell, majd megakadt a szemem az egyiken.

- Nahát, ez finomnak néz ki! - Mosolyogtam, majd belemártottam az ujjam a krémbe. - ennek csoki íze van...

-És?

-A csoki mióta rózsaszín?!

- Hát...egyedi? - Nézett rá ő is, én pedig lemásztam a hátáról és megkóstoltam az egyik készen lévő sütit. - Milyen lett?

- Ez isteni! - Vettem el még egy falatot, majd az egész tepsit amiben benne volt. - Mióta tudsz te így sütni?

- Igazából most csinálok ilyet először... - Vont vállat, mire teljesen elképedtem.Én bezzeg mindig odaégetem!Ez igazságtalanság!Hát...Legalább lesz egy ok, amiért nem nekem kell majd sütnöm.

- Legalább meg van, hogy ki fog főzni meg sütni a családra. - Mosolyogtam rá és letéve a tepsit az asztalra elé álltam és átkaroltam.-Ugye nem fogsz elhagyni, ha pocakos kismama leszek? - Néztem rá kölyökkutya szemekkel.

- Még mindig a tegnapi alkohol és kokain hatása alatt állsz? - Húzta össze a szemöldökét és egy laza mozdulattal eltakarított pár dolgot a pultról, hogy fel tudjon oda ültetni.Lassan közelebb hajolt és lágyan megcsókolt amit viszonoztam is, kezei meg egyből a pólóm alá siklottak, amitől kirázott a hideg és megint elkapott egy kisebb pánik.Pedig már túl vagyunk rajta, akkor nem kéne ilyet kiváltania belőlem, nem?Vagy ez normális dolog? - A többiek nemsokára itt lesznek és a Hyuuga gyerek is idekerült, szóval vegyél fel valami olyan ruhát, ami többet takar. - Suttogta a fülembe én meg mint valami idióta elkezdtem vigyorogni.

- Féltékeny vagy? - Néztem a szemeibe egy kicsit oldalra döntött fejjel. - Zharasi csak a barátom és soha nem is volt több.

- Akkor sem bízok benne. - Esett neki a nyakam ostromlásának, majd elkezdett cipelni valahova.

- Hm?Hova viszel?

- Megyünk öltözni!

- Te kis mocsok!Elterelted a figyelmemet!

- Hidd el tudok ennél mocskosabb dolgokat is.-kacsintott rám.

- Azt hiszem nem akarom megtudni, hogy mire gondolsz...