SHIRO | Obito x OC ✓

14.rész

Már egy éve...Egy éve, hogy Madara szépen teljesítette a kis kívánságomat és neki köszönhetően visszatérhettem a normális kis életembe.Már ha nevezhetjük normálisnak azután, hogy ugyan úgy megmaradt a chakrám.Mondjuk ez nem baj, mert sikeresen megtanultam használni feltűnés nélkül, bár amikor valaki felidegesített, akkor eléggé feltűnő volt, hogy szinte a körülöttem lévők fulladoznak és egyszer-kétszer megrepedt az üveg, ha olyan helyen voltam, vagy felborultak a tárgyak, de amúgy sikeresen megtanultam kezelni.Persze ebben az egész túllépős dologban segített Miori, Mina és Nanami is, na meg a pszichológus akihez idő közben elküldtek.De nem bántam meg, igazából nagyon jó fej a doki és mindig vesz valami gumicukrot, hogy el tudjak rajta nyammogni amíg éppen lelki problémáimat faggatja.Azt tudni kell, hogy egyre többet változtam, mígnem egy nagyszájú, folyamatosan csinos kis ruhákban járkáló, igazi ördög lettem.Na igen bár külsőre próbáltam alakítani magamon, hogy szép legyek, de a belül egy igazi bunkó voltam és csak játszadoztam azokkal akik megpróbáltak megközelíteni.Már tényleg nem bíztam senkiben se és csak azokkal barátkoztam akik eddig is itt voltak nekem.Na jó néha még velük se, de most nem az a lényeg.

- Szia! - Rohant utánam az egyik osztálytársam, miközben a buszhoz sétáltam.

- Sietek szóval gyorsan mondd! - Haladtam tovább rá se nézve.

- Csak azt akartam kérdezni, hogy...izé... - Megálltam, mire szembefordult velem. - Nos tudod már régóta-

- Aha, csak nem nagyon érdekel... - Vágtam hozzá, mire megdöbbent arccal nézett. - Figyelj...Nem te rontottad el, hanem valaki más.De nem akarok már senkit se az életembe.

- És ezért kell ilyennek lenned?Meddig akarod még ellökni magadtól az embereket?

Nem mondtam neki semmi, csupán tovább álltam és siettem tovább a buszhoz.Nem szeretek erről beszélni más emberekkel és egyébként is kész csoda, hogy Dr.Barnának is elmondtam.Részről örültem, hogy ilyen lettem de egy másik részem nagyon utálja azt aki vagyok.Teszem a szépet és olyanokat verek át, akik meg sem érdemlik.Pont mint ő...És pont ezt utáltam magamban.Ezzel a dologgal tört össze és én is ezt csinálom, lassan már egy éve, mert hát az elején még csak árasztottam magamból a depis hangulatot.De annak már vége és ez lett...Kívülről lehet, hogy erősnek látszódom, de legbelül azért én is pont ugyan úgy érzek mint a többi ember.Fájnak a dolgok és vannak szavak melyeket én se felejtek el.

- Na ma kivel kaptál össze? - Ült le mellém az egyik buszos gyerek, aki múltkor ott volt az egyik veszekedésemnél és végig figyelemmel kísérte az egészet, majd nekem adott igazat.Milyen jó gyerek már.

- Osztálytárs...Nem lényeges, nincs sok közünk egymáshoz. - Néztem ki az ablakon. - Legalább Itachi lenne itt...

- Hogy kicsoda?Ez valami kínai név?

- Japán... - Sóhajtottam. - Ő nagyon hiányzik.A legjobb barátom volt, habár egyszer meg akart csókolni...

- És miért nem engedted neki? - Jött a kérdése, ami miatt eszembe jutott annak a személynek az arca és az első pillanat, amikor vészesen közel került hozzám.

- Akkor mást szerettem.De ő átvert... - Sütöttem le a szemeimet. - Egyébként is elég legyen a kérdésekből kölyök!

- Héj!Csak három év van köztünk! - Háborodott fel.Igen utálja, hogyha így szólítom, mivel fiú létére megragadt a 163 centin. Szegényke...De ettől még aranyos gyerek.

- Attól még kölyök maradsz.A legjobb fej kölyök! - Borzoltam össze a haját, majd csak annyit éreztünk, hogy a busz egy hatalmasat fékezik én meg sikeresen lefejeltem az ülést. - Hogy az a!Normális vagy?! - Ordítottam a buszosnak, aki kétségbeesetten figyelte az utat.-Na azt ne mondja, hogy elütött valakit!