Team Free Will!

3. fejezet Hogyan kutassunk fel egy Loki-t tíz nap alatt?

***

London egyik félreeső kis negyedében meghitten reggelizett Jane Foster és kis csapata és igen, a helyzet legalább annyira kínos volt, mint amennyire idiótán hangzik, de attól még igaz. Szóval, reggeli... Elsőre talán mindenkinek a kócos hajjal, köntösben ücsörgő, Thor után síró tudós jutna eszébe plusz-mínusz Darcy papuccsal és hajra tekert törülközővel. Elárulom, nem álltok messze a valóságtól, csak adjatok hozzá a képlethez egy már korán reggel öltönyben olvasgató félistent és akkor helyben is volnánk.
Darcy persze azóta nem vette le szemeit a fekete hajúról, mióta egy bögre tea társaságában helyet foglalt a kis kerek étkezőasztalnál. Jane persze már vagy tíz perce szólongatta, de valahogy az információ kikerülte a lány hallóközpontját, mert úgy, ahogy volt ignorálta a nő szavait. És hogy mi volt a tényező, ami kibillentette a meredt istenség-bámulásból? Egyszerű, a félisten, aki felnézve a könyvéből szemközt találta a pillantásával a szemüveges lányt. 

-Darcy, ideadnád végre a sót?! -kérlelte immár kifogyó türelemmel Jane, mire a kérdezett lányos zavarában megrázkódott. 
-Hogy? Ja, igen, persze!- lökte oda feleszmélve a kis áttetsző tartályt, aztán a tekintete egyszerre visszavándorolt az olvasóra. Loki persze ezúttal fel sem nézve ezer wattos mosolyt villantva kötelességének érezte megnyugtatni a midgardi teremtést. 
-Miss Lewis, biztosítom, hogy két hónap elteltével sem áll szándékomban megtámadni. 
-Aha, ezt mindenki mondhatja...- és azzal folytatta is a szemmel verést.
-Darcy!- tromfolta le Jane és bocsánat kérően pillogott a férfi felé, mert hát Darcy az Darcy volt és ugye bár Róma sem egy nap alatt épült... 
-Bocs, de ez kissé durva, hogy a lelépős pasid beállít az öccsével, aki nem mondhatni, hogy szimpatizál velünk, főldlakókkal...- jegyezte meg kissé felháborodva azon, hogy a tudós a félisten mondhatni védelmére kelt. 
-Ezért nem értem, hogy miért vagy még itt...- magyarázta Jane, persze nem sértően, hanem a rá jellemző „most épp kutatok és nincs energiám a külvilágra koncentrálni" hanglejtéssel. Darcy pedig kötelességének érezte megindokolni a jelenlétét, mert számára egyszerűbbnek bizonyult füllenteni, mint beismerni mérhetetlen kíváncsiságát. 
-Mert valakinek rád is kell vigyáznia, ha már Erik meggajdult.- bökött a kenőkéssel a volt asztrofizikus irányába. 
-Hé!- háborodott fel az említett, aki épp egy szelet vajas pirítóst majszolt. 
-Bocsi, Erik. -mosolygott rá sajnálkozva a lány. Nem tehetett róla, akarva, akaratlanul is mindig az a pillanat jelent meg előtte, amikor Ian és ő a tévében premier plánban csodálhatták meg a férfi idomait, amelyek gondolatára még a bögre is megállt a kezében. 
Szerencsére nem kellett magyarázkodnia, mert az asztal berezgett a mobilja alatt. Ian hívta találkozni. Furcsa mód azóta együtt voltak, mióta a konvergencia idején a fiú megmentette. Sokat sejtető mosollyal pötyögött vissza valamit a kis készüléken, majd hangosan hátra tolva a széket felállt az asztaltól. 
-Tudod, reggelizz csak életed szociopatájával, de én most megyek.- pillantott barátnőjére, majd lekapva a törülközőt a fejéről elindult a számára fenntartott vendégszoba felé. 
-Mi lett azzal a „majd én megvédelek" Darcyval?- szólt utána tettetett riadalommal az arcán Jane. 
-Randija lesz a gyakornokával!- kacsintott vissza Darcy és azzal már el is tűnt az ajtó mögött. Még vagy negyed órán keresztül volt alkalmuk némi szentségelést hallani, meg pár leszakadt polcot... Sosem értették meg mi leli a lányt, ha zavarba jön, de olyankor esett-kelt, tört-zúzott, ráadásul egy ideje elég volt csak gondolnia a gyakornokára, a hasonló hatás érdekében. 
-Különös egy halandó, bár kissé ostoba.- jegyezte meg a félisten lapozás közben. 
-Okos, csak ő inkább szociológus, mint matematikus.- állt ki mellette Jane. 
-Ez vitathatatlan.- értett egyet a félisten a lány szerénynek sem nevezhető matematikai hozzáértésére célozva, mire Jane hevesen megrázva a kezeit magyarázkodni kezdett. 
-Nem, úgy értem tényleg szociológus hallgató, még egyetemre jár. 
-Így már világos.- tért vissza újfent a könyvéhez, de néhány oldal után megint a lányra pillantott. -A bátyám nem említette, mikor szándékozik visszatérni?- érdeklődött bár az igazat megvallva neki nem volt olyan sürgős felkutatni Odint, sokkal inkább kiélvezte a cellán kívül töltött szabadnapjait. 
-Azt valahogy lépten-nyomon elfelejti...- sóhajtotta a halandó, mire a félistennek megint csak mosolyogni támadt kedve. 
-Igen, ez rá vall.- ismerte be. Jane ilyenkor mindig csak pár jelentéktelen szót váltott az egykori ellenségükkel, de ha az valamilyen utalást tett a régi időkre, Thor szokásaira, a közös múltjukra az mindig arra késztette a tudóst, hogy elképzelje őket gyerekekként. Felkuncogott a gondolatra, hogy a kis rosszcsont Loki bajkeverőkhöz híven ott szúr ki a szöszivel, ahol csak lehet és a kicsi Thor bosszús pillantásai valahányszor rajtakapja a másikat. 
A kuncogás viszont nem kerülte el az asztal túlsó felén ülő félisten figyelmét, aki értetlenül bámult a halandóra. Jane zavarában elővett egy bögrét és öntésre készen megemelte a kávés kancsót. 
-Kávét?- kérdezte ártatlanul pillogva, mire a másik ráhagyva a nevetés tárgyát helyeslőn rábólintott. 
-Köszönöm, élek vele.- azzal a fekete lötty szépen lassan megtöltötte a bögrét. A nap további részében Jane igyekezett teljesíteni Thor napokkal ezelőtti kérését és bármilyen Odinra utaló jelenséget keresni. Nem igazán járt sikerrel, látszólag minden klappolt, semmi hirtelen elváltozás... Nem akarta elkeseríteni a szőkét, de igen csak kételkedett az édesapjuk ittlétében. Ezt persze Loki sem hagyhatta figyelmen kívül, de szóvá mégsem tette. Általában végig olvasta a napokat, vagy nagy ritkán segített a tudós kutatásaiban, persze sokkal inkább csak rávezette a megoldásra, minthogy elárulja neki minden erőfeszítést mellőzve. Így telltek, nagyjából békésen a hétköznapjaik, miközben Thor ki tudja merre csatangolt éppen...