Breathe ( Harry Styles f.f) Befejezett

3. Unexpected call

2016. Május 29.

Lassan egy hét telt mióta kiderült, hogy rákos vagyok, de én még mindig nem döntöttem el, hogy akarom-e a kezelést vagy nem. Anyáéknak se szóltam arra gondoltam, hogy nem fogom anyát és apát ilyenekkel fárasztani, és tudom jól, hogy rávennének költözzek vissza Londonba. Az utóbbi időben rengeteget változtam külső szemmel, aki nem tudja, hogy beteg vagyok nem veszi észre, de Luke és én is látjuk. Egyre gyakrabban vagyok fáradt nem bírom tartani a tempót a többiekkel, így a táncot mint órát le kellett, hogy adjam. Szemeim alatt megjelentek a fekete foltok, amik a kialvatlanságtól vannak. Akár hányszor megpróbálom álomra hajtani a fejem ugyan azt a rémálmot álmodom. Egy hatalmas üres fehér kórházi szobában fekeszem körülöttem minden féle gépek és testemből csövek lógnak ki, amik az ágyhoz kötöznek. Látom a külvilágot, látom ahogy az emberek élik saját életük mit sem törődve velem. Látom, ahogy a barátaim bepillantanak a hatalmas ablakon, ami az ágyammal szembeni falon van. Benéznek, de mintha nem látnánan engem tovább állnak. Aztán jön ő bepillant de ő nem megy sehova, mintha látna engem. Zöld tekintete szinte csontomig hatol, de ő se mozdul csak néz engem, majd hirtelen két női kar fonódik mellkasára és berántja őt a mélységbe. Sikítok, ordítok utánna, mintha egy elmebeteg lennék de mindhiába nem történik semmi. Minden egyes ilyen álmom után zilálva átizzadt pizsamában ébredek. Megvisel nem tagadom, de próbálok úgy tenni mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Fáradt vagyok a lábaim nem bírják már, de tovább folytatom nem adhatom fel a küzdelmet. Döntöttem, és arra jutottam, jótékonysági koncert után elkezdem a kezeléseket, addig pedig csak valahogy már kibírom.

- Jó reggelt!- Lépek oda barátaim mellé, akik már a folyosón ácsorogva beszélgetnek.

- Jó reggelt!- Mosolyog rám Betty.

- Nagyon csinos vagy!- Mosolyog rám Luke, majd egy puszit nyom homlokomra.

- Ahhh, anyirra izgulok már a koncert miatt!- Sóhajtozik barátnőm, mikor leülök mellé.

- Nem kell annak lenned, remek leszel!- Nyugtatom meg egy hatalmas öleléssel.

- Jaj, én nem a fellépés miatt izgulok!- Legyintett egyet kezével.

- Akkor?- Ül le másik oldalamra a fekete hajú fiú.

- Hát, hogy vajon milyen sztárok jönnek!- Kezd el visítozni, mint egy félbolond. - Tavaly itt volt Beyoncé, Bruno Mars, és a Jenner tesók!- Sorolt fel pár híres embert, én pedig nem tudtam ellene tenni, de a Jenner tesókra gondolva düh és féltékenység fog el, nos nem mind kettő irányába, inkább csak Kendall miatt.

- Remek, nem megyünk inkább órára?!- Álltam fel és unottan néztem barátaimra.

- Döntöttél már?- Ül be mellém a padba Luke és hatalmas kék szemeit enyéimbe fúrta.

- Még nem...- Hajtottam le a fejem, majd a fa asztalt kezdtem el bámulni, amin minden féle rajzok díszlegtek, a diákok jóvoltából.

- Charlotte ideje lenne eldöntened!- Teszi kezét combomra, amit gyengéden meg is szorít.

- Ez nem ilyen egyszerű!- Suttogtam, ugyanis közben megkezdődött a francia óránk.

- Dehogynem, ha nem kezded el a kezelést, meghalsz!- Szemeiben aggodalom és düh csillogott.

- Tudom, de ne aggódj!- Szorítottam meg kezét, ami még mindig combomon pihent. Szavai szíven ütöttek, bár én is tudom jól, de valaki más szájából hallani az egészet csak még igazibbá teszi. Próbáltam a mérgező gondolatokat kirázni fejemből és inkább csak az órára koncentrálni.