Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

33. fejezet

Sziasztok!

Húha, megint sokat késtem. :O Komolyan mondom, amíg nem kerültem ebbe a helyzetbe, nem igazán értettem, hogyan lehet, hogy a suli mellett nincs ideje írni valakinek (kivéve ha fősulis vagy középsulis végzős), de már rájöttem. :'D Most viszont itt van az új rész. Ez volt a jó hír, a rossz az, hogy lassan közeledünk a történet vége felé. :( Az is lehet, hogy lesz második évad, mert nagyon megszerettem ezt a történetet, eddig jutottam ezzel a legtovább. Soha nem írtam még eddig semmit. Majd meglátom. ;) Ja, és úristen. :O Köszönöm a több, mint 500 vote-ot, iszonyatosan szuperek vagytok. :O :) Jó olvasást!

Hiába mondta, hogy nem azért jött, hogy bántson, nem nyugtatott meg, ugyanis a hangja idegen volt. Ahogy elengedett, szembe fordultam vele.

Egy nálam jó pár centivel magasabb, első tippre spanyol nő nézett velem szembe. Hosszú, fekete haját laza kontyba kötötte, kreol bőre volt és szinte fekete szeme. Nem lehetett több huszonnégynél. Míg én téli kabátban fagyoskodtam, ő egy vékony, fekete dzsekiben feszített. Ez valahonnan ismerős volt...

- Te meg ki vagy? – kérdeztem ellenszenvesen. Az ember nem hinném, hogy a nyakába veti magát annak, aki konkrétan elrabolta. Igaz, csak pár méterrel odébb vitt, de én nem akartam.

- Ígérd meg, hogy nem borulsz ki – nézett rám komolyan. Ezt nem tudhattam biztosra, de azért bólintottam.

- Nem fogok feltűnően kiakadni – tettem hozzá a biztonság kedvéért. Nem is szándékoztam, nem akartam „suliszenzáció" lenni.

- Laia vagyok, Derek társa.

Au.

Ezt a mondatot nem akartam hallani.

Elfordítottam a fejemet, és az udvart kezdtem el tanulmányozni.

- Oké.

A szemem sarkából láttam, hogy a válaszomra a nő felvonta a szemöldökét.

- A segítségedet szeretném kérni – jelentette ki határozottan egy kis idő múlva. Visszakaptam felé a fejemet és megütközve néztem rá.

- Az enyémet?! Te?!

- Igen, a tiédet, én – sóhajtott fel. – Te ismered Dereket.

Ekkor néztem csak a szemébe. Pár másodpercig fontolgattam, hogy mit mondjak, végül egy egyszerű, de igaz kijelentés mellett döntöttem.

- Nem ismerem őt.

Laia az ajkába harapott.

- Nézd, nem ő a hibás, hogy ez megtörtént. Sajnálom én is, hogy pont te voltál vele. Össze szeretnék veled fogni, hogy legyőzzük Paige-t.

Aha, szóval mesélt neki róla. Ennyire zárkózott. Fogadjunk, minden nekem elmondott, szupertitkos dolgot elmondott neki már, és nem kellettek hozzá hetek sem.

- És ő most hol van? – szűkítettem össze a szememet. – Derek érdeke is lenne, most miért nincs itt?

- A városomban kutat információ után – felelte a nő türelmesen.

- Miért mástól kellett megtudnom, hogy veled van?!

- Azt ne tőlem kérdezd.

Felsóhajtottam. Hosszú másodperceken át nem szóltam semmit, bár a válaszom már tudtam előre. Azért, még átgondoltam egyszer, mielőtt kimondtam.

- Nem segítek. – Azzal hátat fordítottam és elmentem. Nem követett.

Visszamentem a suli épületébe. Részben elmondhatatlanul haragudtam Derekre, de másik részben meg kezdett egyszerűen... nem érdekelni a dolog. Ha így akarta, legyen, de akkor ne számítson rám. Miközben a szekrényem felé sétáltam, összefutottam Stilesszal, aki a folyosó közepén beállt elém, és nem hagyta, hogy kikerüljem. Scott mellette ácsorgott, néha ránézett a mobiljára és szenvedő arcot vágott.