Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

5. fejezet

Sziasztok!

Nos, igen, kommentben azt írtam, hogy kedden hozom a következő fejezetet, de egyrészt angol vizsgára tanultam, másrészt meg elszámoltam (:"DD), és eredetileg ma szerettem volna feltölteni. Mindegy, szóval bocsi a téves infóért, meg hogy nem hoztam (akartam akkor, ha már azt írtam, de nem volt időm). Most viszont itt van, és ezúttal Derek fog mesélni nektek. ;) Jó olvasást!

Derek

Derek érezte, hogy valami nem stimmel. Már akkor sejtette, mikor először beszélt a lánnyal, de ma este lett teljesen biztos benne. Ilyet még sosem érzett. Mikor a lány megállt előtte, vacogva a hidegben... Derek alig tudta elnyomni a farkas ösztöneit. Végül megtette. Megcsókolta. Nem tudta eldönteni, minek örülne jobban: ha azért történt volna, mert a farkas énje belül átvette az irányítást... vagy mert maga Derek akarta. Nem akarhatta. Az életében eddig két végzetes példa is volt arra, hogy miért kéne minél hamarabb kimásznia ebből a helyzetből.

Dühös volt. Bár a tragédia óta évek teltek el, teljesen megváltoztatta. Emberek haltak meg miatta. Azért, mert nem volt képes kontrollálni a hülye ösztöneit. Ökölbe szorította a kezét, és csak ekkor tűnt fel neki, hogy Scott és a kis barátnője még mindig őt bámulják. Megjutalmazta őket egy minősíthetetlenül lesújtó pillantással, majd beült a kocsijába, és szó szerint bevágta maga után az ajtót. Csak egy pillanatig gondolkozott el szegény Camaro sorsán, ha így folytatja, végül inkább a gázpedálra taposott.

Az autó kilőtt, és Derek élvezte, hogy ismét száguldhat. Valami veszélyeset tehet, olyat, ami talán az életébe is kerülhetne... ha ember lenne. Persze, ha ember lenne nem haltak volna meg miatta annyian. És most itt van ez a lány... A férfi úgy szorította a kormányt, hogy félő volt, hogy eltörik. Már tudta kontrollálni az erejét, de a dühe megmaradt, és olyankor jobb volt, ha senki és semmi nincs a közelében. Pedig régen Peter pont így, a düh által tanította meg neki uralni a farkas énjét. Peter... A nagybátyja, aki évekig kórházban volt, kómában. Miatta. Végül őt is megölte, a tulajdon karmaival végezte ki az utolsó életben maradt rokonát. Tény, hogy nem volt ártatlan, de Derek akkor is megölte, akkor is vérségi kötelék fűzte őket össze. Ő is halott volt, de ő más tészta, feltámadt, és nem érdekelte, milyen áron. Mindig az ilyenek ússzák meg. Akik megérdemelnék, hogy éljenek, azok meg halottak. Mikor Derek megtalálta Laura holttestét pár hónapja, nem is lepte meg annyira. Hiszen körülötte mindenki meghal... Miért pont ő maradt életben?

Derek általában nem szokott ezen rágódni. Sokkal könnyebb volt úgy túlélni a hétköznapokat, hogy nem az elcseszett életén agyal, de ez a lány percek alatt visszahozott mindent, amit ő évek alatt mélyen eltemetett magában. Zara... Derek beharapta az ajkát. Úgy érezte, ha név szerint gondol rá, még közelebb kerül hozzá, és akkor tényleg valami olyan történik, amit már talán nem bírna ki. Bár kit veszthetne már el? Se családja, se barátai... Az égvilágon senkije sincsen. Talán ezért lenne szüksége valakire? Mondjuk pont rá...? Persze, hogy aztán ő is meghaljon?!

Ahogy leparkolta az autót a romos, leégett ház előtt, kipattant belőle, egy gombnyomással bezárta a jármű ajtóit, majd a kulcsot a zsebébe süllyesztve – és reménykedve, hogy nem fogja elveszteni -, átváltozott a farkas alakjába, ami azóta a bizonyos csók óta szüntelenül felül akart kerekedni rajta. Régen, még Paige halála után – akit szintén ő ölt meg – azt remélte, hogy ha egyszer alfa lesz, sokkal jobban fogja érezni magát. Nem fog minden áldott nap az a vakítóan kék szempár visszanézni a tükörből, ami újra és újra eszébe juttatta a régi, tragikus eseményeket. Arra viszont nem gondolt, hogy az új, vörös színéhez hogyan fog hozzájutni, pedig teljesen logikus volt. Ölt érte.