Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

29. fejezet

- Á, hát itt vagytok! Már csak rátok vártunk, nem igaz, Stilinski? – Ez egy lány hangja volt, méghozzá... szerintem azé, aki Dereket is elrabolta. Stiles nevének említésére félrelöktem Derek kezét. Előrébb léptem, ám a rémülettől azonnal le is fagytam.

Tényleg az a lány volt az. Hogy is hívják? Paige? Az egyik tenyerét Stiles szájára szorította, a kezeit hátrakötözte, a máik kezével egy pisztolyt fogott a fejéhez. Valami hisztérikus vinnyogás-féle tört fel az ajkaim közül, a könnyeim elhomályosították a látásomat. Félő volt, hogy a lábaim felmondják a szolgálatot, de Derek magához húzott. Védelmezően az ölelésébe vont.

- Látjátok? Pont ez a baj. Vagy Zara, Stiles nem elég motiváció neked, hogy otthagyd Dereket? Én semmit nem vesztek azzal, ha most szépen golyót repítek a fejébe. Nekem igazán elhiheted, hogy nem viccelek. – A lány egy hirtelen mozdulattal kibiztosította a fegyvert. Egy pillanatra azt hittem, hogy lelövi. Magamban könyörögtem, imádkoztam, hogy ez csak egy rossz álom legyen.

- Nos? Ellépsz végre mellőle vagy lőjek? – Láttam az arcán, hogy élvezi, és gyűlöltem érte, de szinte azonnal arrébb léptem Derektől. A biztonság kedvéért pár méterrel odébb álltam meg és esdekelve néztem arra a rohadékra.

- Engedd el! Neki semmi köze ehhez!

- Tudom, de vele lehet a legjobban motiválni téged.

Ökölbe szorítottam a kezemet. Egy óvatos érintést éreztem meg a vállamon, és ahogy egy pillanatra hátranéztem, Lydia arcát pillantottam meg magam előtt. A száját összeszorította, ő is a sírás határán volt.

- Tedd le a fegyvert! Most! – Ez Derek hangja volt, indulatosan előrébb lépett.

- Ó, én a helyedben nem nagyon sétálgatnék. Tudod, már csak meg kell húznom a ravaszt. – Mindenkit sakkban tartott. Scott, Allison és Derek három bétája is ott volt velünk, mégse mert tenni senki semmit.

- Mi az ára annak, hogy elengedd? – kérdeztem kétségbeesetten. A lány rám villantott egy vigyort.

- Szakítsd meg a kapcsolatot Derekkel. Csak ennyit kérek. Ne állj vele szóba többet, és akkor Stilesnak sem esik baja. Ellenkező esetben sajnos meg kell ölnöm. Ez az ára. Tudod mit? Mivel jófej vagyok, a holnapi napot még megkapjátok. – A monológja végeztével zsebéből előhalászott egy kendőt. A fegyvert leengedte, mire megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. Ekkor azonban a kendőt Stiles szája elé rakta, majd hátul jó szorosan megkötötte. Végül ellökte a fiút, aki – mivel mindkét keze meg volt kötve – elesett a betonon. A következő pillanatban a fegyver hangos dörrenése, majd Stiles fojtott kiáltása szelte ketté a hideg, éjszakai levegőt. Felsikítottam.

Nem láttam, hogy Paige mikor tűnt el és hová. Mindenki Stiles köré sereglett. Lydia uralta a legjobban a helyzetet.

- Oké, szerencsére csak a lábát találta el... Vigyük kórházba most azonnal! – utasított mindenkit. Amíg Lydia megszabadította Stilest a piszkosfehér kendőtől és a lábára kötötte, addig Scott és Isaac... valamit csináltak vele. Mindkettejük karján feketén kidagadtak az erek.

- Most mi történik? – súgtam Dereknek rémülten.

- Elveszik a fájdalmát. Ne aggódj, most nem nagyon érez semmit – felelte. Allison szerzett egy kocsit. A hátsó ülésre bemászott Scott, mellé került Stiles. Isaac átadta a helyét nekem. Allison vezetett, mellette Lydia ült.

- Tartsátok ébren, oké? – nézett hátra ránk az eperszőke lány. Bólintottam, miközben a kezemet összekulcsoltam Stileséval.

- Szólok anyának – vette elő a telefonját Scott, Allison pedig elstartolt. Villámsebesen szelte az utat.

- Nagyon fáj? – kérdeztem Stilestól aggodalmasan. Csak megrázta a fejét. Már most nagyon sok vért veszthetett, kezdett fáradni. A vállamra dőlt és lehunyta a szemeit.

- Hé, el ne aludj – böktem oldalba óvatosan. Erre Lydia hátrafordult.

- Stiles, figyelj rám! Nézz a szemembe! – utasította határozottan. – Emlékszel még a legutóbbi bálra a suliban? Milyen színű ruha volt rajtam, mikor veled táncoltam?

- Zöld – felelte a fiú halkan, de magabiztosan. – És fekete magassarkúd volt. A hajad pedig fel volt kötve.

- Még így emlékszel rá? – Ez mintha Lydiát is meglepte volna egy kicsit.

- Persze. Akkor táncoltál velem először. Sose fogom elfelejteni.

Lydia halványan elmosolyodott.

- Tudod, mikor táncolhatsz velem legközelebb? Ha most rendbe jössz. Ne aludj el.

- Oké.

Nem volt időm végiggondolni, hogy a lány komolyan gondolta-e, amit Stilesnak mondott vagy csak a figyelmét akarta fenntartani. Gyorsan megérkeztünk a kórházba, szerencsére Allison nem okozott tömegbalesetet. Scott anyukája már kint várt minket az ajtó előtt egy fehér köpenyes férfivel, jöttünkre abbahagyták a beszélgetést. Stilest egy hátsó bejáraton kísérték be, gondolom nem akarták elcipelni egy rakás ember előtt. Utánunk Derekék is megérkeztek. Megvártam odakint. Nem mondott semmit, csak megragadta a kezemet és együtt besétáltunk a főbejáraton. Arra a folyosórészre mentünk, ahol Stiles szobája lesz. Nem volt ott senki. Lecsúsztam a fal mellé és a térdemre hajtottam a fejemet. Nem sokkal később éreztem, hogy valaki mellém ül. A szemem sarkából láttam, hogy Derek az.

- Mi lesz így velünk? – kérdeztem. – Nem akarlak elhagyni, de azt sem akarom, hogy Stiles meghaljon.

Derek olyan sokáig nem szólalt meg, hogy azt hittem, nem is fog válaszolni.

- Nem tudom. – Ennyit felelt végül. Ő is ugyanolyan elveszett volt, mint én.

Körbenéztem. Mindenki csöndben volt, a gondolataiba merülve ült vagy állt a falnak dőlve. Ez volt az első eset, hogy valaki komolyan megsérült. Úgy, hogy az a bizonyos valaki volt az egyetlen, aki nem tehetett semmiről. Voltak itt vérfarkasok, egy vadász, egy banshee és egy lány, aki mindenképp egy vérfarkassal akart lenni. Aztán volt Stiles, aki egy ártatlan ember volt és semmit nem csinált. A mi hülyeségünket ő szívta meg a legjobban.

Nem telt el olyan sok idő, mikor Mr. Stilinski, Tara (a helyettese) és egy számomra ismeretlen rendőr férfi tűntek fel mellettünk a folyosón. Stiles apjának az arca olyan meggyötört és aggodalmas volt, hogy azt nem tudtam szavakba önteni. Mikor meglátott, meglepetten felvonta a szemöldökét. Felálltam, hogy odamenjek hozzá. Nem mondtam semmit, csak szorosan átöleltem. A felesége halála után csak Stiles maradt neki, tudtam, hogy rettenetesen félti őt. Miután elengedtem, megtöröltem a szememet a pulcsim ujjába. Még mindig sírtam.

- Ne haragudj, Zara, de fel kell vennünk a jegyzőkönyvet és a kollégámnak el kéne mesélned, hogy hogy nézett ki a támadó. Még mindig szabad lábon mászkál az a rohadék, aki rálőtt a fiamra, és lehet, fegyvertartási engedélye sincs.

- Én csak a végére értem oda – vontam vállat.

- Minden vallomás sokat számít most. Tara kikérdezi a többieket, te pedig mondd el nekem, hogy mit láttál, kérlek.

Bólintottam, bár tudtam, hogy Paige-et nem ők fogják elkapni. Egyáltalán ki fogja majd el őt valaha is?