Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

19. fejezet

Nem akartam az a fajta barátnő lenni, aki hisztizik, ha a másik nem figyel rá öt percig, de mikor Derek másnap reggelre sem hagyott üzenetet, kezdtem aggódni. Nem azért, mert mi van, ha talált magának valaki mást. Lehet naiv voltam, de ezt nem néztem volna ki belőle. Nem mertem elmenni hozzá csak úgy. Ezt felírtam a képzeletbeli listámra negatív pontnak, de nem tettem semmit ezen kívül. Egyenlőre még a fiúknak sem említettem. Biztosan hisztigépnek gondoltak volna... Ha Stiles nem is, Scott biztosan.

Stiles csütörtökön nem jött suliba, úgyhogy kénytelen voltam beérni Adeline és Scott társaságával. Most az egyszer minden leckét felírtam, hogy oda tudjam adni Stilesnak. Egyébként általában óra előtt szoktam megírni mindent, ez egy rossz szokásom. Már régebb óta fent van a negatív listámon, de még ezen sem változtattam. „Éljen" a lustaság.

Elmaradt az utolsó két órám (dupla francia, nem sajnáltam), így egyenesen Stileshoz mentem. Mr. Stilinski nyitott ajtót, már teljes harci díszben. Épp indulni készült a rendőrségre, eléggé meglepődött, hogy ilyen korán összefutottunk. Beengedett, de megjegyezte, hogy legyek óvatos, mert Stiles még mindig rossz kedvében van, és ezen a tanulnivaló garantáltan nem fog segíteni. Megígértem neki, hogy megoldom, rám támadni csak nem fog. Erre Mr. Stilinski felnevetett, és annyit válaszolt, hogy tudom, hol tartják a konyhakést. Hát, jó. Ő ajánlotta fel...!

Stilest egy papírzsepi halom mögött találtam meg az ágyán. A hátát a falnak vetette, és vadul nyomogatta az ölében fekvő laptopja billentyűzetét. Ahogy meglátott, a gép fedelét lehajtotta, és félre is rakta a tárgyat.

- Neked is szia, Zara! – jegyezte meg, a kopogást nem tekintette köszönésnek.

- Szia – ültem le az ágya szélére vigyorogva. – Mi újság? Hoztam jó sok házi feladatot!

- Kösz – fintorodott el a fiú. Felmásztam mellé, hogy megöleljem, majd a kezem a homlokára raktam.

- Hm – állapítottam meg tömören, de velősen, hogy nem tetszik a dolog.

- Inkább mutasd a leckét – hessegette el a kezemet Stiles, mire felnevettem.

Mindent megcsináltunk együtt, amit kellett. Na jó, pontosítok: ő megcsinálta, én meg okosnak tettettem magam közben, aztán lemásoltam róla. Néha eszembe jutott Derek, de leküzdöttem a késztetést, hogy rákérdezzek, ő tud-e róla valamit. Órákig Stilesnál voltam, aztán elindultam haza, mert apáék biztosan nem sétáltatták meg Rexet.

***

Szombat volt, és Derekről még mindig semmi hírt nem kaptam. Mintha Scott és Stiles is másként viselkedtek volna, és ez különösen frusztráló volt. Úgy tűnt, számukra is fontos a férfi. Mintha valamiféle vezetőjük lenne, vagy nem is tudom. Átjártak hozzá és kikérték a véleményét, eléggé központi személy volt az életükben. Most, hogy nem adott magáról életjelet – felém legalábbis -, sokkal szétszórtabbak voltak. De ha Derekkel valami történt volna, azt azért elmondanák... Nem?

Végül úgy döntöttem, ez nem mehet így tovább. Valamit tennem kellett. Ha Derek azért nem válaszol, mert mégis szakítani akar, akkor tegye meg. Jesse és Bess aznap léptek le, így megvártam, amíg elmennek, én is elköszöntem otthon, és minden határozottságomat összeszedve felkerestem a lakását.

A környék szokás szerint kihalt volt, és ehhez méltóan féltem is. Bár leginkább nem az zavart, hogy a kutya sem járt erre. Derek véleményétől tartottam. Felsétáltam az ismerős fémajtóig, és kopogtam. Semmi válasz nem érkezett, úgyhogy hevesen dobogó szívvel benyitottam – vagyis nagy nehezen arrébbküzdöttem az ajtót addig, hogy beférjek rajta.

- Derek? – igyekeztem magabiztos hangot megütni, de nem sikerült. Szinte csak suttogtam. Megköszörültem a torkomat, és megismételtem a nevét, ezúttal hangosabban. Valahonnan egy árnyalak lépett elő, mire összerezzentem.

- Zara?

Nem, az emberem nem Derek volt, hanem Scott. Ő is legalább ugyanannyira döbbenten nézett rám, mint én rá. Mögüle Stiles lépett ki.

- Te meg mit keresel itt? – vont kérdőre a barátom.

- Dereket – vágtam rá, miközben őt méregettem. – Hol van?

Stiles még mindig borzalmasan festett. Úgy tűnt, az állapota nem javul, hanem egyenesen romlik. Mondjuk nem csodáltam, most is itt lógott Dereknél ahelyett, hogy otthon pihenne.

A két srác összenézett, vissza rám, majd megint össze.

- Hol van Derek? – kérdeztem erőszakosabban.

- Zara... - sóhajtott fel Scott, Stiles viszont határozottan megszorította a karját, és elé lépett.

- Elment. Nem tudjuk, mikor jön vissza.

Tudtam, hogy hazudik. Ha nem mond igazat, mindig beharapja a száját. Nekem nem tud hazudni.

- Ha így lenne, szólt volna. Minden nap beszélünk. Miért ne mondta volna, ha elmegy? Mi történt vele?! – Kezdtem kétségbeesni, ugyanis a két fiún ugyanaz az értetlenség látszott, mint rajtam.

- Zara... - próbálkozott Scott ismét, és mikor Stiles közbe akart lépni, megakadályozta. Befogta a száját. – Derek eltűnt. Nem tudjuk, hol van.

- Mi az, hogy eltűnt? Nem tűnhetett el csak úgy! – A hangom hisztérikussá vált, a torkom sírás fojtogatta. Úgy éreztem magam, mintha egy rossz rémálomba csöppentem volna, amiből képtelen vagyok felébredni. A balsejtelmem beválni látszott. Derekkel történt valami. Valami rossz.

- Figyelj, vannak dolgok, amikről még... nem tudsz. Ne aggódj, meg fogjuk találni őt – próbált nyugtatni Scott, sikertelenül.

- Miért ti? Miért nem a rendőrség? Ugye szóltatok nekik?! – meredtem rájuk. Idegességemben tördelni kezdtem az ujjaimat.

- Sajnálom, de ebben ők nem tudnak segíteni. Ezt nekünk kell megoldanunk.

- Scott – nyögtem fel, és kitört belőlem a sírás. – Én ezt nem értem!

Stiles mellettem termett, és átölelt, a hátamat simogatta. A fejemet a mellkasába fúrtam, és szorosan átöleltem, mintha őt is elveszthetném. Elveszthettem.

- Semmi baj, Zara! Ígérem, hogy megtaláljuk. Menj haza, és pihenj. Majd szólunk, ha itt van, rendben? – Scott próbált meggyőzni, hogy hagyjam annyiban, de nem tehettem. A barátomról volt szó.

- Otthon fetrengjek, amíg Derekkel ki tudja, mi történik?! Nem! Ha ti mentek, én is megyek – jelentettem ki határozottan, az adrenalintól felpörögve.

- Zara! – A két srác egyszerre szólt rám, de felemeltem a kezemet, hogy elhallgattassam őket.

- Scott, te magad mondtad, hogy van, amit még nem tudok. Derek is titkolt valamit. Itt az ideje, hogy megtudjam, miről van szó. Stiles, téged tizenhat éve ismerlek! Feltűnt, hogy megváltoztál. Mondjátok el, mi történik! – követeltem, letörölve a könnyeimet. Ezt most nem hagyhattam annyiban. Úgy éreztem, Derek veszélyben van.