Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

4. fejezet

Átkaroltam a nyakát, és lehúztam magamhoz. Bár ez volt életem legelső csókja, és úgy éreztem, a legjobb is, ami valaha lesz. Fantasztikusan értett ahhoz, hogy hogyan csinálja, én meg hagytam. Pár másodperccel később azonban elhúzódott.

- Ezt nem lett volna szabad – súgta a fülembe. Felpillantottam rá, és bár az arca továbbra is pár centire volt az enyémtől, láttam, hogy a homlokát ráncolja.

- Miért? – kérdeztem, és bosszantott, hogy ezzel az egy mondattal tönkrevágta a hangulatot.

- Mert túl fiatal vagy hozzám.

- Teszek rá! – Újra meg akartam csókolni, de nem hagyta. Felegyenesedett. Most csak egy vékony póló volt rajta, ami tökéletesen kihangsúlyozta kidolgozott felsőtestének minden négyzetcentiméterét, az izmos karjait pedig szabadon hagyta. Összefonta a karjait, majd megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet. Felnéztem az arcára.

- Most mi van? Te smároltál le! – Én is felvettem egyfajta védekező pózt, mire az arca megenyhült.

- Igen. Tudod te egyáltalán, hogy ki vagyok? Vagy hogy hány éves?

Megráztam a fejemet, majd szóra nyitottam volna a számat, de a felemelt karjával elhallgattatott.

- Ezt inkább beszéljük meg holnap este felé, mikor már teljesen józan leszel.

- Most se vagyok részeg! – háborodtam fel.

- Nem, persze. – Egy fél másodpercre elmosolyodott, az arcán nyoma sem volt annak, hogy megbánta volna a csókot. – Menj vissza a buliba, már keresnek téged.

Meg akartam volna kérdezni, hogy honnan tudja, de megelőzött, a kezével mutatta, hogy forduljak meg.

Eleget tettem neki. Scott, Allison és Stiles is ott voltak, az első kettő kézen fogva, nem különösebben meglepve, Stiles pedig tátott szájjal, a világ minden döbbenetével és rosszallásával az arcára írva. A kabátját a kezemben tartotta, aminek abban a pillanatban különösképp örültem. Levettem a férfi bőrdzsekijét, anélkül, hogy ránéztem volna, a kezébe nyomtam, majd elvettem Stilestól a saját kabátomat, és miközben belebújtam, kikerülve őket elindultam.

- Hova mész? – szólt utánam Stiles, majd nem sokkal később megéreztem a kezét a felkaromon, ahogyan próbált megállítani.

- Haza – feleltem.

- De várj már... Te és Derek...

Aha, szóval ez a neve. Később tudtam meg, mint azt, hogy hogyan csókol. Megvártam, amíg hallótávolságon kívülre értünk. Allison és Scott nem követtek, Derek szintén nem, úgyhogy hátrafordultam a nyomomban loholó Stiles felé.

- Fogalmam sincs. Azt mondta, holnap este megbeszéljük. – Későn esett le, hogy talán nem tud mindent. – Mennyit láttál?

- Csókolóztatok a parkolóban. – Stiles teljesen kitért a hitéből. – Mit akar ezen megbeszélni? Úristen! Ő nagyon nem a te súlycsoportod... Inkább kerülnötök kéne egymást ezután!

Csípőre tettem a kezemet. Tudtommal a véleményét nem kértem ki.

- Miért is? – vontam fel a szemöldökömet.

- Kezdjük ott, hogy... kilenc évvel idősebb nálad! – Nem ezt akarta mondani, éreztem, de nem számított.

- Mennyivel?! – Azt hittem, körülbelül négy évvel vagyok nála fiatalabb, így a hír egy kicsit sokkolt.

- Bizony, kilenccel. Derek most huszonöt éves, és eddig nem volt valami... biztató szerelmi élete, szóval... Istenem, Zara, az apád lehetne!

Oké, ez nagyon erős túlzás volt, drága Stilinksi.

- Igen? És mégis mikor hozott volna össze? Nyolc évesen?! – fordultam felé hitetlenkedve.

- Jó, nem, csak drámai akartam lenni, hogy érezd, mekkora hibát készülsz elkövetni!

Felsóhajtottam. Nagyon úgy tűnt, hogy Stiles teljes mértékig ellene van annak, hogy bármilyen kapcsolatot is létesítsek Derekkel, ami idegesített.

- Majd én eldöntöm, hogy kivel beszélek és kivel nem, oké?! – Ezt inkább dacból mondtam, mint szívből, ugyanis rendesen elbizonytalanított. Mit akarhat egy olyan férfi, aki nálam sokkal idősebb, és még nem volt rendes barátnője? Volt egy tippem...

Dühösen hazacsörtettem, oda se figyeltem Stilesra. Szegény azt hitte, hogy rá haragszom ennyire, de nem volt türelmem elmagyarázni neki, hogy nem így van, a kialakult helyzet zavart. Oké, azért ő sem volt teljesen érintetlen az ügyben, de az, hogy elmondta a véleményét, feleannyira sem tűnt kétségbeejtőnek, mint Derek. Derek... Egy ismerősöm sem volt ilyen névvel, pedig tudtommal nem volt annyira ritka. Illett hozzá, sokkal jobban, mint mondjuk a Victor vagy a Thomas.

Otthon bedőltem az ágyamba azzal a tervvel, hogy nem fogok aludni, megvárom Dereket, ám szinte azonnal elnyomott az álom. Délután kettőkor keltem fel, úgy éreztem magam, mint egy hulla. Levánszorogtam a konyhába kávéért, és fél órán át bámultam magam elé a bögrémet fogdosva. Fejben viszont nagyon távol jártam. Vajon tényleg eljön Derek, vagy azt hiszi, hogy úgyis elfelejtettem? Sóhajtottam. Valaki olyannal akartam beszélni, aki tisztán látja a helyzetet, és az most nem Adeline volt. Megkerestem a mobilomban Stiles számát, de végül mégsem hívtam fel. Biztosan megharagudott rám az este miatt. Bocsánatot kellett volna kérnem, viszont féltem felhívni.

Inkább elmentem zuhanyozni, hátha a forró víz kitisztítja a zavaros gondolataimat is. Egész délután nem tudtam magammal mit kezdeni, fel-alá járkáltam, semmi nem kötött le. A saját bizonytalanságom volt a legrosszabb az egészben. Írni akartam Dereknek, aztán rájöttem, hogy nincs meg a száma... Remek. Csókolóztam vele úgy, hogy akkor semmit nem tudtam róla. Se a nevét, se a korát, se azt, hogy hová valósi, semmit. Lehet csak pár hétig volt itt, igazából meg valahol Európában lakik, és vissza se jön többet. Sőt, az is lehet, hogy felesége és gyerekei is vannak... Engem meg jól átvert. Jó vagy, Zara, még pár ilyen, és inkább nem mondom ki, mi lesz belőled...

]