Egy jós kis galambja 🔮

13. Fejezet: A türelem Ydrist terem

- Jó persze, akkor intézem azt is.

- Jasperrel beszéltél már? Rég nem láttam a gyűlésen.

- Hát... nem. Majd azt is fogok.- hangzott Ines fáradt hangja, miközben a sötétben igyekezett haza.- Családoddal mizu amúgy?

- Megvagyunk, csak most épp a szomszéd rimánkodott, mert Avalon bebotorkált hozzánk egyik éjjel és le sem tudták rázni a szüleim. Bement a konyhába és a teleholdat bámulta a hosszú rejtélyes csuklyája alól. Véleményem szerint holdkóros vagy csak Ydris megátkozta szegényt. Meg végig azt hajtogatta, hogy hmmm... érdekes... . Azóta nem mutatkozik. Az egész falu róla pletykál, úgyhogy szerintem napok óta kuksolhat már a kunyhójában.

- Neeee, ez nagyon jó!- nevetett reszkető tüdővel Ines.- Valamelyik nap ottalvós buli nálad? Ezt meg kell tapasztalni.

- Felőlem okés, de hívjuk Anoushkáékat is!

- Mindenképp. Ú, meg láttad az új lo...- fejezte volna be Ines a mondandóját, de valaki hátulról átfogta a hasát és fejét a nyakába dörgölte. A lány levegőhöz sem jutott a rémülettől és kezéből kicsúszott a telefon. A sokkos állapotból a hasán pihenő meleg rózsaszín eres kezek mentették ki. Hamarosan szembefordult támadójával, akinek felemás színű szemei az övéibe ragyogtak.

- Ines!!! Hahó! Ott vagy?!- hallatszott az egércincogássá torzult hang a földön heverő telefonból.

- Hallom, valaki nagyon akarna téged. De sajnos elsősorban most az enyém vagy. Most csakis az enyém.

Ydris pedig forrón megcsókolta őt és erős kezeit vándor útra indította a lány derekára. Ujjai lassan lejjebb csúsztak, miközben ajkaik hevesen, tüztől perzselt táncot jártak egymással. A férfi Ines fenekébe markolt, majd a mámorító csókot félbeszakítva suttogva megjegyezte;

- Jó feneked van, bébi.- azonban erre a barnahajú teljesen kiakadt.

-Ydris! Mi a fra..?!- akart hangot adni felháborodásának, de a férfi csak jóízűen nevetett és vigyázva, az istálló falának lökte a lányt, folytatva az abbamaradt tevékenységüket. Aztán nyelvvel smároltak tovább, majd egyszer csak a csókból a jós eltűnt a semmibe. Ines mosolyogva forgatta a szemét, s mivel tudta, hogy hiába nem látja a férfit, attól ő még hallja őt, így megszólalt.

- Ezt még kegyetlenül visszakapod.

- Már alig várom, édes.- Ydrisnek csak a csábos hangja hallatszott, de a barnahajú gond nélkül el tudta hozzá képzelni a férfi perverz fejét is.

- Tudom.- válaszolta a lány az Ydriséhez hasonló hangon. Ezután vidoran indult meg a még mindig a talajon heverő telefonja felé.

Hamar szembesült Pia irgalmatlanul sok nem fogadott hívásával. Ezt gyorsan helyre is hozta a visszahívás gombbal. Még ki sem csengett, de Ines már kis híján dobhártya szakadást is kapott.

- Jesszusom te lány!!! Valahára, hogy felvetted! Mi volt az a robaj? Hova tűntél? Ne! Várj! Ne mondd meg, kitalálom! Ydris rabolt el megint.

- Ellenkeznék, ha tudnék. De nem tudok.

- Rééészletekeeet!- énekelte lágy, kérő hangon Pia.

- Na az az, amit biztosan nem akarsz hallani.- nevetett Ines.

Ennek a meglehetősen bolond estének azonban több mint két hete volt már. Azóta Ines egy mukkot sem hallott a férfiról és senki sem látta őt. Olyan volt, mintha az egész csak egy túl szép álom lett volna, amiből most kezd csak ébredezni. Úgy gondolta, hogy a jós elhagyta, talán már el is felejtette őt. Csak ezeket tudta elképzelni, ugyanis azt kizártnak tartotta, hogy a cirkuszigazgató bajba kerüljön, mert általában ő maga keverte azt.