Egy jós kis galambja 🔮

5. Fejezet: Kezdjük újra elölről

Ines egy rossz érzéssel ébredt fel reggel. Kitörölte szemeiből az álmot, majd elvégezte a reggeli rutinját. Azonban bárhogy próbálkozott egy gondolat csak nem hagyta nyugodni. Talán belesétált egy őrült jós csapdájába és ki tudja milyen dolgokat fog kikényszeríteni belőle. Nem akart tovább agyalni Ydris további lehetséges beteg és agyament tervein. De egy tegnap esti kép, akkor is a szeme előtt lebegett; Mikor előző este kilépett a sátorból, a sötétben női alakok vidám vihorászása hallatszott a sátor mögül. Akkor ijesztően hatott, ezért Ines gyorsan elhúzta a csíkot. Most azonban másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy ők szintén Ydris prédái és nem ő volt aznap az egyetlen bolond galamb, aki hagyta magát a szívénél fogva vezetni. Hogy is gondolhatta, hogy egy sármos, jóképű, rejtélyes cirkuszi porondmester komolyan beleszerethet egy magafajta istállóslányba.

Logikusan végiggondolva annyit tudott Ydrisről, mint a saját üknagyanyjáról. A jós ismeretlen idők óta a fennsík egyetlen lakója volt. Tudott franciául és fura volt a szeme. A bal ibolyalila, a másik pedig égkék. Illata mindig bódítóan édes vattacukoréra emlékeztetett. Cirkuszi porondmesterként ismerték legtöbben. Emellett jóslatokkal is szolgált, melyek hitelességéről kevesen voltak meggyőződve. Történetesen minden arra tévedő lányt vonzott magához. Ezen tény alól csak ők képeztek különös kivételt Piával. Valahányszor arra jártak az undoron kívül semmi egyéb mást érzés nem költözött a szívükbe. A sok csaj pedig ott enyelgett a sátra körül és lesték a lehetőséget, hogy közelebb kerülhessenek a jóshoz. Pletykákon kívül azonban semmilyen bizonyíték nem szolgált a tényt igazolni, miszerint Ydris mindegyikkel kapcsolatban lett volna. Ezt alátámasztotta az is, hogy Ines saját maga is beszélt egy ilyen nőszeméllyel, aki még csak nem is csókolózott a férfival. Csupán ennyi volt minden tudása a cirkuszigazgatóról, hiába is járt eredménytelenül a nyomában több mint egy évig. Ugyan miért pont Ines lett volna az a lány, aki iránt valóban érez valamit a jós? Nevetséges túlgondolás. Csak megjátssza, hogy szerelmes. Mindvégig csak szórakozott az érzéseivel, mint egy szadista. Ezzel összetörte a szívét. Erre számítania kellett volna. Hisz világ életükben ellenségek voltak és ezt mindketten nagyon jól tudták.

Erősen emésztette magát ezekkel a gondolatokkal és elhatározta, hogy aznap nem is megy jósoltatni. Tudta, hogy csak egy dolog segíthet, az pedig a felejtés. Erre tökéletes lehetőség egy jó hosszú lovaglás Dreamyvel a végtelenben.

Egy pata dobbanás, majd még egy. Egyenletes ritmusú. -Mint a szívdobogás.- gondolta a lány. A fű friss illata csapta meg az orrát, a vihar előszele pedig tépázta a barna kiengedett haját, hátul a kis fonattal. Csak ő és egy állat, akivel szavak nélkül is megértik egymást.

Egyszer csak recsegő ágak szakították félbe a bambulásban. Egy rengetegbe értek tele nagy terebélyes tölgyfákkal. Hollow-erdőbe vitt hát az útjuk és a vihar őket sem kímélte. Ahogy tovább haladtak egy villám cikázó fénye világította be előttük a sötétedő utat. Ágak csapódtak be mellettük a földbe és levelek akadtak Dreamy sörényébe. Aztán az eső is eleredt és Ines ruhája lassan szétázott. Hideg volt és szenvedett a vizes ruháival meg a gubancos hajával. A sötétben botorkáltak és a rémes gondolatok nem hagyták békén. A hidegben hirtelen forróságot érzett az arcán. Eleredtek a könnyei és talán az esőcseppeknél is sűrűbben hullottak lefelé. Utálta magát, hogy mindent csak elront és, hogy semmiben sincs szerencséje. Úgy érezte, hogy összeomlott benne az a világ, amiben eddig élt. Üres lett és kietlen. Ez nem csak egy ember hibája volt, nem csak Ydrisé. Ines hagyta magát Ydris által vezetni és hátba szúrta a barátait is, akik mindig mellette álltak. Ez az ő hibája is. Az övé és Ydrisé.

Az eső alábbhagyott, már csak a fák leveleiről folyt a víz. Az út amire tévedtek Valedale felé vezetett. Ines Pia otthona felé tartott éppen. Tudta, hogy most éppen a barátaira van a legnagyobb szüksége, de az érzései nem vitték rá, hogy társaságba menjen. Egyedül akart bűnhődni a saját hibájáért. A következő elágazásnál így balra kanyarodtak és a sötétben Ines csak bámulta a távolodó kis falut a takaros házakkal és a barátnőjével.

Az út átvitte őket hegyen-völgyön és úgy érezte, hogy tényleg egész Jorvikon áthaladtak már. Egyszer csak egy lila sátor körvonalai tűntek fel a sötétben. Ekkor döbbent rá, hogy a valedalei elágazásnál gondolkodás nélkül fordult ebbe az irányba, csak eszetlenül hajtotta a keserűség. Pedig tisztában volt azzal, hogy merre vezet ez az út.

A sátor bejárata előtt határozottan leugrott a nyeregből. Csizmája felverte a vizes füvet a földetéréskor. Ökölbe szorította kezeit majd a legnagyobb dühvel a hangjában rázendított.

- Ydris! Úgyis hallasz, a képed most pedig nem akarom látni. Legyőztél. Most örülsz? Összetörtem, nyertél. Egyike voltam, a sok fém sólyomnak, ahogy te mondanád. Beálltam a bolondok közé, akiket magadba habarítottál. Hagytam hogy az orromnál fogva vezess. Majd tudtad, hogy egyszer rájövök az igazságra és belehalok a fájdalomba. Méltó ellenfélként mondom, szép csel volt. Túl szép is, hogy igaz legyen.

Ekkor Ydris jelent meg a semmiből és szomorú tekintettel bámult a lány könnytől áztatott szemeibe. De szólni egy szót sem szólt.

-Azt akarom, hogy hagyj békén. Többé nem akarlak látni. Ezernyi csajod van, én már nem is kellek. Helyettesíts csak ki velük és az ő eszüket játszd tovább. Úgysem csókoltál meg egyet sem közülük. Az összes csak a te beteg szadista terveid egy-egy része. Ha már nincs rájuk szükséged eldobod őket. Te csak egy szörnyeteg vagy a szememben, semmi több.- szipogott, azzal hátat fordított és vissza sem nézve elvágtatott.

Ydris ott maradt a ködös sötét fennsíkon és azt a helyet szuggerálta, ahol Ines az imént eltűnt. A jós érezte, hogy az ő szemébe is könny szökik, de összeszorított szájjal nem engedte őket leperegni az arcán. Szeme mintha ráragadt volna a sötét útra, ahol a lánynak nyoma veszett. Még csak nem is pislogott. Csak három szaggatottan elsuttogott szomorú szó hagyta el ajkait.

-Édes kis galambom.- azzal a férfi szeméből is kiáradt a fájdalom könnyei folyamán. Tekintete azonban nem hagyta mozdulni őt, maga sem tudta mikor eszmélt fel újra.

Ines már meleg ruhákba öltözött és ágyba bújt. Kiteregetni sem maradt ereje. A szobáját káosz uralta, tükörképként állítva látványát a lány szíve elé. Őskáosz és végtelen reménytelenség. Sötét és magány, mi a végén mindent eltöröl.

Egy lila ruhába öltözött, tündöklő férfi indult felé. Fehér kesztyűje lassan az arcához ért és magához húzta, majd szorosan megölelte. Egyre több ugyanolyan férfi kezdett felé közelíteni. Minduntalan a komfortzónáját áttörve kellemetlenül közel simultak hozzá az alakok. Lassan levegőt sem kapott tőlük. Aztán az egyik homályos figura a szemébe nézett. Jobb írisze égkék sejtelemmel ragyogott, a másik pedig ibolyalila derengést árasztott magából.

A lány fuldokolva riadt fel az álmából. Ydris újra és még kegyetlenebbül az ellensége lett.