26. Végzetes hiba

150 9 0
                                    

Szépen lassan kezdett felmelegedni az idő, újra kivirágozni a virágok és újra zöldellni a fák. Már elegem volt a zord és hideg télből, mostmár igazán rám fér a meleg idő. Igaz a március végi idő még nem a legkellemesebb de alakul.

Nem sokra jutottunk Hermioneval az igazi szüleim keresésével, a könyvön és az újságon kívül nincs más nyomunk sajnos, így nem tudunk előrehaladni. Megint az lenne a megoldás, hogy ha beszélnék Pitonnal de kétlem, hogy bármit is mondana a azok után ami történt, úgyhogy azt hagyom.

A folyosó amin sétáltam kihalt volt, így csak az én cipőm kopogását lehetett hallani. Igazából nem tudom, hogy mit keresek itt csak ki akartam szellőztetni a fejem. Bőven takarodó után volt így csak én mászkáltam a folyosón.

Szerettem kóborolni, új folyosókat felfedezni és egyedül lenni a nagy kastényban. Volt benne valami ami megnyugtatott. Igaz volt már rá példa, hogy elkaptak és igazán nem jó buli de ez nem ijesztett el a máskálástól.

A falakon lévő festmények is már méllyen aludtak és szerencsére nem keltettem fel egyet se. A cipőm halk kopogása mellett felfedeztem egy másikat is.

Megálltam, hogy vajon úgy hallom e de nem. Viszont mikor megint elindultam újra hallottam. Ki lehet az? Esküszöm kezdek megijedni. Össze-vissza forogta mikor véletlen nekimentem egy kiállított páncélnak.

- Basszus. - suttogtam magam elé.

Eléggé hangos volt a zörgése és csak remélni tudom, hogy nem hallotta senki. Ugyanekkor valaki megrántotta a kezemet és behúzott a páncél mellett lévő szertárba.

- Mi a...? - suttogtam de valaki a kezét a számra tapasztotta.

- Shhh... - suttogta. - Ne beszélj!

- Jason? - kérdeztem.

- Igen de marajd csendben, itt van a közelben Mrs. Noris. - mondta.

Azt tettem amit kért, csendben maradtam. Elég kicsi volt ez a szertár így elég közel voltunk egymáshoz ami elég kínos volt. Jason a pálcájával csinált egy kis fényt. Tényleg pici volt a hely és tele volt régi dolgokkal.

Hirtelen kintről hangokat hallottunk mire ijedtemben nekimentem a mellettem levő tárgynak. Jason ennek köszönhetően még közelebb jött hozzám és a mutató ujját a számra helyezte, hogy fogjam be. Egyre kínosabb ez a szitu.

Az arcunk csak pár centiméterre volt egymástól és Jason szeme az enyémbe temetkeztek. Jason egyre közelebb jött én pedig nem tudtam mit csináljak. Jason ajka és az én ajkam között csak miléméterek voltak.

Jason... - suttogtam az ajkára. - ne...

De nem hallgatott rám. Megtette. Megcsókolt. És meg kell hagyni nem volt rossz, de nem olyan volt mint Freddé. Freddé sokkel édesebb és élvezetesebb és sokkal szenvedélyesebb. Nem tudom miért de visszacsókoltam. Nem tudom mi ütött belém de megtettem. De szinte azonnal rájöttem, hogy hibáztam és eltoltam magamtól.

- Jason mondtam, hogy ne! - mondtam indulatosan.

- De hát vissza csókoltál! - magyarázkodott.

- Hiba volt. - mondtam halkabban majd elmentem.

...

Egész éjjel le se tudtam hunyni a szemem. Folyton azon gondolkoztam, hogy Jason megcsókolt és még azt mertem gondolni, hogy jó volt. Istenem most mit tegyek? Elmondjam Frednek? Ha elmondom fixen szakít és nem akarom elveszteni az egyetlen jó dolgot is az életemben.

- Sarah minden oké? - kérdezte Hermione a reggelinél.

- Hm? Igen persze. - mondtam kicsit sem hihetően.

Számkivetett || Fred Weasley ff.Where stories live. Discover now