Számkivetett || Fred Weasley ff.

35. Fájó szavak

Hatalama fény áradt majd az összes üveggömb elkezdtett leesni a polcról. Futni kezdtunk az ajtó felé miközben mögöttünk sorban estek le a gömbök.

Az ajtóhoz érve beléptünk majd hirtelen zuhanni kezdtünk. Hermione okosan megállított minket egy varázslattal, így biztonságosan értünk földet.

Felálltunk majd szétnéztünk. Egy hatalmas hely volt a közepén egy boltívvel ami úgy nézett ki mint valami átjáró. Lassan elkezdtünk sétálni a közepe felé mikor ismét megjelentek a halálfalók.

- Add ide szépen. - szólalt meg ismét Lucius.

- Inkább meghalok! - válaszolta majd átkot szórt rá de kivédte.

A halálfalók bekerítettek minket és mindegyik megfogott valakit közülünk és a pálcájukat nyakunkhoz szegezve tartottak minket fogságban. Éreztem az ereimben, hogy ennek nem lesz jó vége, egy furcsa érézés kerített hatalmába de nem tudtam megmagyarázni. Végig néztem a többieken akiknek mind csillogott a félelem a szemükben. Nevillet Bellatrix tartott fogva és a szívem szaladt meg érte. Hermionét egy férfi tartotta karjai között ahonnan nem tudott szabadulni. Engem Greyback tartott fogva. Apám jó barátja.

Harry a boltíves kapu előtt állt és Lucius nyújtotta felé a karját.

- Utoljára mondom, add ide a gömböt! - szólt Lucius türelmetlenül.

Harry tétovázott, látszott rajta, hogy nem tudja, hogy mit csináljon.

- Ne add oda neki! - szólalt meg Neville mire Bella erősebben a torkához nyomta a pálcáját.

Harry továbbra se tudta, hogy mit csináljon de egyszerűen muszáj volt valamit tennem. Nem tudok kiszabadulni innen csak úgy.

Gyerünk, gondolkozz Sarah. Gondolkozz!

Hermionéra pillantottam aki szintén engem nézett. Ekkor beugrott valami és szerintem neki is ugyan ez jutott eszébe.

Az erőm.

Oké, koncentrálj. Menni fog. Gondolj arra, hogy ha nem teszed meghalnak a barátaid.

Éreztem, hogy forr a vérem. Éreztem, hogy kezd melegedni a szívem. Éreztem, hogy kezd uralkodni rajtam az erőm. És ekkor...

- Hülye kurva! - engedett el Greyback és fájdalmasan fogta a karját.

Lucius értetlenül nézett rá és rám.

- Megégetett. - szólt ismét Greyback mire Lucius arca elsápadt.

Rámosolyogtam Hermionéra és akkor megjelen Sirius és a rend többi tagja.

- Kotródj a keresztfiamtól! - mondta dühösen majd bevert neki egyet.

Köszönöm, hogy végre valaki megtette helyettem. Ez már kijárt neki! Na de itt elkezdődött a harc. Mindenki dobálta az átkokat és a rontásokat. Többen voltunk mint ők így könnyebb volt harcolnunk a halálfalók ellen.

Egy óvatlan pillanatban mikor nem figyeltem egy átok a földre vitt. Mikor megláttam kinek a pálcájából jött az átok a gyomrom összeugrott. A földön fekve néztem undorodva Luciusra aki még mindig rám fogta a pálcáját.

- Nem érdemled meg, hogy élj! - mondta lenézve rám. - Egy haszontalan kis cafka vagy aki azt hiszi mindent megtehet! - vágta a fejemhez a csodás szavait.

Nem tudtam megállni, hogy egy könnycsepp le ne gördüljön. Lucius diadalmas mosolyra húzta a száját ezt látván.

- Te tényleg nem vagy Malfoy. - mondta undorodva. - Mert egy Malfoy nem sír!