A Pincérfiú

10.

~Jimin szemszöge~

Miután átöltöztem, felkaptam a telefonom, és írtam Brooke-nak, hogy rakjuk át a találkozót. Rápillantottam az időre, és rájöttem, hogy alig maradt egy fél órám. Gyorsan felhívtam a főnököt, és megbeszéltem vele a címet. Felkaptam a cipőm, és kimentem az autóhoz. Beszálltam, majd beindítottam. Lehajtottam a feljáróról, és elindultam.

Egy fél óra kocsikázás után, már ismerős volt a hely. Mintha már jártam volna ott. És akkor megérkeztem. Hirtelen megálltam. Ahhoz az étteremhez jöttem, ahol Binnával volt a közös vacsoránk. Magyarul oda, ahol Jungkook dolgozik. Ekkor megdudáltak, ezért elindultam parkolót keresni. Leparkoltam, majd egy nagy levegő után, bementem az étterembe. Megláttam egy HATALMAS asztalnál megláttam a főnököt, ezért odasiettem.

-Sajnálom, hogy elkéstem. -hajoltam meg, majd helyet foglaltam.

-Semmi baj Jimin, nem sokat késtél.

-Akkor megnyugodtam.

Ekkor jött oda a pincér. Szerintem nem is kell mondanom ki volt az. Jungkook. Ő is nagy meglepetéssel nézett rám mikor meglátott.

-Céges ebéd. -tátogtam.

Erre ő csak bólintott, majd felvette a rendeléseket. Ahhoz képest, hogy voltunk vagy 20-an, elég jól ment neki. 

Amíg az ételt vártuk, addik csak beszélgettünk. Majd mikor meghozták az ételünket, jóíűzen láttunk hozzá. Most is sokat beszélgettünk, és nevettünk. Sokszor tévedt Jungkookra a tekintetem, aki csak mosolygott rám. Ilyenkor én is visszamosolyogtam.

Miután már csak  pezsgős poharak voltak előttünk, a főni felállt. Mindannyian értetlenül néztünk rá.

-Szeretnék bejelenteni valamit. Ma biztos gondoltátok, hogy miért szerveztem egy céges ebédet. Nos az oka az hogy...Mint tudjátok, lassan nekem már nyugdíjba kellessz mennem. Szomorú szívvel hagylak itt titeket. De ami miatt nem félek, az az, hogy a legjobb emberemre bízom a cég átvételét. -itt mindenki nézett mindenkire- Park Jiminre! -jelentette ki. Minden szem rám szegeződött. Hirtelen még a lélegzetem is elállt. Én leszek a cégvezető! Én! Mindenki elkezdett tapsolni, még a pincérek is! De a legjobban az esett, ahogy láttam Jungkook-ot ujjongani. Elkezdtem sírni örömömben. Próbáltam felállni, de nem ment. Visszaestem a székre. Ekkor éreztem meg két felkaromon, két kezet, aki segített nekem felállni. Hátranéztem, ahol Jk-t láttam mosolyogni. Hálásan mosolyogtam vissza rá. Odasegített a főnökhöz, akit szorosan megöleltem.

-Nagyon szépen köszönöm! -nyögtem ki nehezen a szavakat.

-Meg érdemled Jimin. Megérdemled. -ölelt vissza ő is.

-Ezt meg kell ünnepelni! -kiáltott fel Seung-ming, az egyik munkatársam.

Kicsit nevetve néztem rá. A többiek is helyeselték ötletét.

-Muszáj megint berúgnom? -kacagtam.

-MUSZÁJ! -mondták kórusban.

-Jaj de jó nekem. -sóhajtottam, majd mosolyogva lehajtottam a fejem.