A Pincérfiú

6.

~Jimin szemszöge~

Kicsit elnevettem magam, ahogy Jungkook is.

-Figyelj...-hagytuk abba nehezen. -Szerintem, én elindulok haza.

-Máris? Maradhatnál még. -lett szomorkás a tekintetem.

-De neked is dolgod van, nekem meg dolgozni kell. Majd ha tudok beugrok jó? -mosolyodott el lágyan.

-Rendben. De akkor kikísérlek!

Lementünk, és az előszoba felé vettük az irányt. Jungkook felvette a cipőjét és kabátját, majd egy gyors ölelés után elment.
Szomorúan csuktam be az ajtót. Kedves fazon ez a Jungkook. Talán egyszer még legjobb barátok is lehetünk. Gondolom...
Bementem a nappaliba, és leültem kicsit TV-zni.
Pontosabban csak szólt a háttérben, mert telefonoztam. Megnyitottam az instát, és csináltam egy képet, és írtam hozzá szöveget, majd kiraktam. Nem telt bele 5 percbe, kaptam is az értesítést, hogy valaki lájkolta. Mielőtt azt gondolnátok, nem Jungkook volt. Brooke.
Elmosolyodtam. Nem vagyok belé szerelmes, viszont hiányoznak a gimis emlékek. Mikor csak 16 évesek voltunk és gondtalanok. Azóta meg hát...
5 éve nem beszéltünk, lett munkám, barátnőm, aki azóta már nincs. Ha tudtam volna, hogy ez lesz, nem pazaroltam volna rá 2 évet. Gondolataimból, csörgő telefonom zökkentett ki.
Taehyung. Vele a legkevésbé sem akartam beszélni. Így hát hagytam, hogy csörögjön. De minden egyes alkalommal újrahívott.

-Baszki, nincs életed?? -szóltam bele a telefonba idegesen.

-Csak beszélni szeretnék veled! -szólalt meg a telefon túl oldaláról.

-Miről? Hogy mennyire szar barát voltál, és hogy bocsássak meg neked? Nem kösz! -raktam keresztbe karom, de ezt a túl oldalon lévő személy nem láthatta.

-Igen, tudom, hogy az voltam! De nagyon megbántam amit tettem! És nem kérem, hogy bocsáss meg. Csak hallgass meg.

-3 perced van.

-Köszönöm! Szóval...én egy rohadt nagy seggfej voltam veled. Őszintén...nem is tudom miért mentem bele Binna hülye kis játékába. De megbántam. Te sokkal jobb barátot érdemelsz nálam. Ha megbocsátasz köszönöm. Ha nem, megértem. Én se bocsátanék meg magamnak a helyedben...szóval...mit mondasz? -fejezte be mondandóját.

Sóhajtottam egyet. -Még átgondolom. De most leteszem. Szia. -letettem a telefont, és csak bámultam magam elé. Nem tudtam mi tévő legyek. Semmi se úgy alakult eddig ahogy én terveztem. Nem lettem híres táncos, nem lett egy csodálatos barátnőm, és nem lett egy megbízható legjobb barátom. Nem tudom mit ronthattam el az életben. Talán ha elmondtam volna Brooke-nak, hogy mit éreztem iránta, talán együtt lehettem volna vele. De a múltat nem lehet megváltoztatni. Üldögéltem és néztem ki a fejemből még egy darabig, azon gondolkodva hol csesztem el mindent. Aztán a telefonom felcsippant, és rájöttem, hogy 11:45 van. Mindjárt dél. De hol is találkozom Brooke-al? Ennyire hülye nem lehetek, hogy nem beszéltem meg vele. Tipikus Park Jimin. -gondoltam magamba, és homlokomra csaptam. Már nyúltam a teleómért, de az lemerült.

-Ezt nem hiszem el! -vágtam földhöz a készüléket. Gondoljatok hülyének, de nagyon ideges voltam. Idegeskedtem még, aztán rádugtam töltőre a telefonom. -Ezt nem lehet igaz...-Túrtam idegesen a hajamba, és leültem a földre, a kisasztal mellé. Hát ilyen az én szerencsém.

Vagy 20 percen keresztül üldögélhettem ott. Megnéztem az időt, 12:10 volt. Ránéztem okostelefonomra, 10 százalákot töltött ez idő alatt. Nem is igazán érdekelt, csak lekaptam a töltőről, az előszobában felvettem a cipőm, kabátom, és elindultam. Beültem az autóba, és felhívtam Brooke számát. Vagy 5x próbáltam hívni, nem vette fel. Fejemet a kormánynak vetettem. Mostmár csak találgathatok, hogy hova menjek. De örülök neki. Emlékszem, hogy régen mindig egy kávézóban találkoztunk, és onnan mentünk tovább mindenhova, természetesen hülyeségeket csinálni. De szép is volt. Be indÍtottam a kocsit, és elindultam ahhoz a kávézóhoz.

Milyen lett a rész? Ugye nem lett olyan rossz, mint amilyennek én látom? Kérlek írjatok véleményt❤️🥹