Beyond(Azahriahff)

twenty

Az ébresztőre keltem, és szinte hasította a fülemet. Megfogtam a telefonom, hogy kinyomjam, de nem akart elhallgatni sokadik nyomkodásra sem. Már azt hittem, hogy megint beleálmodtam az álmomba az ébresztő hangját, ezért megpróbáltam felpofozni magam, de kiderült, hogy ébren vagyok. Mira szobájából jött ugyanaz az ébresztőhang, maximális hangerőn. Nyögve egyet felültem, s mivel már felpofoztam magam, nem dőltem vissza. Ha egyszer felébredtem, hiba visszafeküdni.

Homályos tekintettel battyogtam ki a szobából, hogy elmenjek a fürdőig, amikor Mira kócosan kinézett az ajtaján.

- Kinyomnád? – nyöszögte, én meg értetlenül néztem rá. Aztán a kócos, párnanyomos ábrázatát látva elnevettem volna magam, de nem akartam paraszt lenni, így összeszorított szájjal néztem, ahogy azt se tudja, melyik bolygón van.

- A tied szól, Mira – osztottam meg vele csípőre téve a kezem, amikor furcsa módon a tenyerem csupasz bőrhöz ért a derekamon.

Lepillantottam, s most esett le, hogy nem sikerült visszavennem a pólót, amit kaptam. Ijedten felnéztem Mirára, s eltakartam felsőtestem, de annyira kómás volt, hogy nem fogta fel szerintem azt sem, hogy ki vagyok. Valószínű nem is jelent volna meg előttem így, ha tudja.

A lány semmit nem reagált le, csak állt az ajtóban csukott szemmel, így visszaszaladtam a szobámba felvenni a pólót. Azt hittem, addigra visszamegy, vagy mozdul bármerre az ajtóból, de nem. Állóhelyében aludt el ott, a félfának döntve fejét.

- Mit kezdjek veled? – kérdeztem rosszallóan tőle, mert így hazavezetni nem lesz túl kellemes neki.

Odaléptem elé, s egy kicsit erősebben megböktem a felkarját.

- Mira – szóltam halkan.

Nyammogva egyet felnyílt szemhéja, s felnézett rám. Még mindig ködösnek tűnt, félig álmodhatott. Szája újra elnyílt, s megállapodott az én tekintetemen, oda-vissza cikázott a szemeim közt, majd lépett egyet felém, mire elkerekedtek az én szemeim. Nem mondott semmit, nem rándult egy arcizma sem, csak figyelt. Nem tudtam, mit kéne vele tennem, de azt semmiképpen sem akartam, ho-

- Mirus! – kiáltotta el magát Judit a lépcső aljáról, s elindult fel.

Levert a víz, egyáltalán nem akartam, hogy a lánya szobájának ajtajában találjon egy szál alsóban, miközben le se veszi a szemét rólam. Mira le sem reagálta anyukája hívását, innen tudtam, hogy tuti nincs ébren. Hirtelen kellett döntenem, s a legjobb ötletem az volt, hogy vállánál megragadva a lányt beléptem vele a szobájába, s magunkra csuktam az ajtót. Mirát elvezettem az ágyáig, ahova már magától dőlt be, én pedig az ajtó mögé álltam.

Sejtésem beigazolódott, Judit kivágta az ajtót, ami éppen előttem állt meg, köszönhetően a hatalmas orromnak. Nem mondom, nem esett jól.

- Mira! Keljél felfele! – lépett az ágyához, s Mira nyögött egy hatalmasat a párnába, amibe belefejelt az előbb. – Kész a reggeli, haza kell vinned az Attilát! – tette csípőre kezét.

- Öt perc – motyogta, de az anyukája nem tágított.

- Miattad fog elkésni az Ati! – jelentette ki, mire Mira felült, s kipattantak szemei.

- Megyek, összeszedem magam – mondta erőtlen hangon, s felkelt az ágyból, mintha megivott volna egy energiaitalt. Kiszaladt az ajtón, s ott hagyta Juditot, meg engem. Már csak azon imádkoztam, hogy ne kezdjen el anyuka módra pakolászni.

Életemben egyszer utolért a szerencsém, amikor kiment ő is az ajtón, s becsukta maga után azt. Kiengedtem a benntartott levegőt, s egy ideig hallgattam, hogy itt vannak-e az ajtó előtt. Amikor biztonságosnak ítéltem meg, kinyitottam, de eddig tartott a szerencsém. Mira állt előttem, s amikor felfogta, hogy ott vagyok, sikkantott egyet.