Beyond(Azahriahff)

eleven

Az utolsó szettben battyogott elém Attila, de most már felkerült a fejkendője is a fejére, ezzel kicsi keretet adva a hajának. Viszont amikor azt a kerek napszemüvegét akarta feltenni, amiben megérkezett, odaléptem hozzá.

- Eskü nem szólok bele semmibe, de azt légyszi ne vedd fel – mutattam a kezében lévő szemüvegre. Értetlenül nézett le rám, s megint tudatosult bennem, milyen magas is.

- Miért? – kérdezte egyszerűen, nem foglalkoztatta annyira a dolog. Sóhajtottam.

- Nem szakmázok, de ennek a fotózásnak pont az a lényege, hogy a szemeden keresztül beléd lássanak – magyaráztam, de a tekintetétől hülyén éreztem magam. Mintha semmi értelme nem lett volna annak az egész koncepciónak, amit felépítettem a szemeire. Képes lett volna elhitetni velem egyetlen pillantással. Elképesztő.

Áthatóan figyelt, majd a szája sarka sejtelmesen felfele görbült. Már sejtettem, mit akar mondani, de végül csak hümmögött egyet, s letette a szemüveget.

- De csak azért, mert ilyen szépen elmagyaráztad – biccentett, s a helyére sétált. Végül csak hülyét csinált belőlem.

Szórakozott arckifejezéssel várta, hogy folytatódjon a fotózás. Fogalmam sem volt, hogy mi történik. Amikor megérkezett, teljesen le volt harcolva, magába volt roskadva egészen az első szünetig. Azóta meg mintha kicserélték volna, és egyre jobban incselkedett velem, én pedig egyre frusztráltabb voltam, amit nem értek, és borzalmasan idegesített. Mit nekem egy ilyen gyerek! Mi bajom van?

Megráztam fejem elnézve róla, és legnagyobb meglepetésemre Rissza Zsomborral beszélgetett elég jókedvűen a sminkes asztalnál. Igazából ismerve Risszát, pontosan tudtam, milyen fajta beszélgetés volt ez. Azt is tudtam, hogy nem lesz jó vége. Egyelőre még arról sem tájékoztatott, mi történt tegnap Kevével, most meg már a Zsomborral cseveg. Rosszallóan megráztam fejem, majd visszacsöppentem a munkámba. Eközben Attilához odaszaladt még Léda egy kis púdert tenni az arcára, ő pedig csendben tűrte. De ahogy Lédát figyeltem, talán most tűnt fel először, hogy ő is valószínűleg imádja a srácot, legalábbis a zenéjét. Volt egy elfojtott mosoly az arcán, amit igyekezett leplezni. Persze, természetesen ezt Attila is észrevette, de jobbnak látta, ha nem adja tudtára Lédának, se senkinek. Kérdés, hogy amiatt-e, mert nem akarta, hogy Léda kellemetlenül érezze magát, vagy mert szimplán nem érdekelte a dolog.

Amint végzett Léda, beálltam a helyemre, s körbepróbáltuk a vakukat megint, majd direkt nem nézve az előttem lévő egyénre állítottam be a gépemet.

- Azt a vakut kicsit magasabbra, légyszi – mutattam a jobb hátsóra, majd ránéztem Attilára. – Légyszi, állj középre – mutattam neki, pontosan hova. Nem mozdult. Felhúztam szemöldököm egy pillanatra, a stáb is elhallgatott. Csak állt ott lazán engem nézve, a rossz helyen, ahol kilógott volna a képből. Nem akartam a nevén hívni, de kiharcolta. – Attila, kérlek, állj középre, mert kilógsz a képedből – kértem újra, kiemelve, hogy az ő képéről van szó, mire elfordította fejét, s lustán odalépett.

Fogalmam sem volt, mi történt most, de valahol biztos voltam benne, hogy ez még mindig a szivatásom része, csak tudnám, miért kapom! Rissza és a stáb is értetlenül állt ezután, nekem meg égett már az arcom. "Nem kell ennyire elvörösödni". Hihetetlen.

A kis incidens után összeszedtem magam, s megfigyeltem az arcát, mennyit változtatott rajta a kendő, és gondolkodtam, milyen beállítás lenne jó ennek a vibe-nak. A videós időszakára emlékezteti majd azokat, akiknek készülnek a képek – igen, belepillantottam a videóiba is, de csak pár másodpercre, annyira nem kötöttek le. Ahogy elnéztem, kicsit ferdén volt a fején a kendő, nem nagyon igazította meg, s Léda sem. Az első pár kép végül így készült el, de sokat tanulmányoztam őket, miután elkészültek. Nem tudtam eldönteni, hogy zavar a szétszórtság, vagy még szétszórtabbá kéne-e tenni. Felnéztem rá összehúzva szemöldököm. Kérdőn figyelt, ahogy a stáb is csendben volt, várták az instrukciókat.