Beyond(Azahriahff)

prologue two

Hosszú volt a hazavezető út, főleg miután kicsit beálltunk bulizni a bandával. Legurult néhány feles. Aztán persze a backstage-be mindig szerez valaki egy kis viccest is. Utána mindig minden kissé összemosódik. Természetesen jól érzem magam, de nem mindig tudom kontrolálni, mit is teszek. Általában ez szokott a gond lenni.

Sok mindent lehet mondani rám, vagy akármelyik előadóra, akik hasonló tartalmat gyártanak, mint mi. Nem tudjuk, hol a határ, trágárkodunk, amikor példát kéne mutatnunk a fiataloknak, a rajongóknak. Valahol igazuk is van. De van igazság abban is, hogy az előadóknak ki kell elégíteniük az igényeket. Ha az igény a trágárság, akkor azt kell adni. De ehhez is kell egyfajta mentalitás, amit én csak egy bizonyos mennyiségű alkohollal tudok elérni, illetve Desh tudja leginkább kihozni belőlem. Manapság már sajnos nem elég ha valaki tud énekelni, vagy dalt írni, esetleg tetszik a közönségnek megjelenésre. Főleg nem itthon. Itt nem lesz mindenkiből Shawn Mendes, vagy Justin Bieber csak azért, mert cuki, vagy érzelmekről énekel. Valójában senki sem az, és szerintem nem is lesz ilyesmi ebben az országban.

Azon az estén is hasonlóan alakultak a dolgok. Ahogy most is, megjelentek a listen szereplő emberek, akik legtöbbször inkább lányok voltak, valamelyik rendezőnek az ismerősei. Általában egy autogram után elmentek, vagy esetleg ittak velünk valamit. Azonban voltak extrémebb esetek is, ez pedig az az ominózus este volt, amiből a nagy botrányom keveredett ki. Nem feltétlen szól semmi a mentségemre, ez tény, de arra az estére foltokban emlékszem csak. Bár itt nem is ez volt a lényeg, hanem hogy a médiában ez hogyan jött le, és nekem hogyan kellett ezt kezelnem. A legnehezebb része pedig nem az volt, amit okoztam a lánynak, vagy a szeretteimnek, hanem az, hogy ezt nem mint Attila, vagy pule kellett elrendeznem, hanem mint Azahriah. Ez pedig azt jelentette, hogy nem volt beleszólásom abba, mit mondhatok a kameráknak. A zeneipar sokkal bonyolultabb és mélyebb volt, mint amit az átlag emberek eltudtak képzelni. Minden részének volt egy sötétoldala, ami jobb esetben nem rántott le teljesen a mélybe. Na most, az én esetemben lerántott, és nem is igazán tudtam, kijövök-e valaha belőle. A gödör, amelybe belelöktek egyre nagyobb lett, mire már azt sem tudtam, mik is az én gondolataim és szavaim.

Egy híresség imidzse kemény munka eredménye. Ez magába foglalja az öltözködését, a családjáról alkotott képet, a barátait, és még azt is, mit mondhat és tehet nyilvánosan. Az én esetben az előzetes karrierem, amivel ismert lettem, egy nagyon jó alapot adott az Azahriah oldalamnak. A kiadónak bejött az őszinteségem, és hogy mennyire megnyertem a közönséget az egyszerű, fiatal, nem megértett diáksrácot mutatva, akiben annyira túltengett a sok gondolat, hogy barátok helyett egy kamerának beszélt róluk. Úgy gondolták, induljunk el ezen, legyek a "meg nem értett fiúból" szenzációs tehetség, aki keresi az útját. Az igazság az, hogy ez a tervezgetés egyáltalán nem tetszett, s nem azért, mert nem én lettem volna, akit mutatnom kellett, sőt. A kamerák előtt teljesen saját magam voltam. Tudtam, hogy ez kevés előadónak adatik meg, és igyekeztem élni vele. Inkább az volt a gond, hogy nem akartam rájátszani, s azt se akartam, hogy csalódjanak bennem a követőim. És ahogy számoltam rá, változtatni kellett. A Deshsel közös dalaink jobban keltek, muszáj voltunk változtatni ezen az imidzsen. Már nem volt megnyerő a szelíd srác. Ezért bele kellett szoknom egy szerepbe, amit nem feltétlen mutattam meg korábban, hogy bennem van. Legalábbis nem ilyen mennyiségben volt, mint ahogy a koncerteken kellett mutatni. Természetesen ember vagyok, káromkodok én is, főleg, ha nagyon felmérgelnek, nekem is volt „csúnya" oldalam, de ezt mint felelős tartalomgyártó igyekeztem elrejteni, vagy visszább fogni. Most azonban az volt a feladat, hogy mutassam meg, tomboljam ki magamból. Az igazság az, hogy működött is, egyre ismertebbek lettünk, és tudtam, hogyha szeretném az álmaimat elérni – vagyis külföldön is ismertté válni –, akkor ezt a vonalat tovább kell vinnem, hiába nem így terveztem. Ezért egy idő után már nem is tudtam, hogy ki is az igazi Attila, vagy hol kezdődik és ér véget Azahriah. Belekeveredtem sok mindenbe, hagytam, hogy elragadjon a hirtelen jött hírnév és érdeklődés. Sokat ittam, sok minden mást is csináltam, kavartam a listes lányokkal, és mind tudjuk, mi lett a vége.

Tehát valójában nem volt mentségem, legfeljebb a családomnak tudtam elszámolni, ők tudtak mindenről, úgy ahogyan történt. És csak ők hittek nekem, ennek pedig elégnek kellett lennie.

Végülis úgy tűnt, minden rendben van, legalábbis ha rámnéztek az emberek, ezt gondolhatták. Én a helyzettel megbékéltem, élveztem a negatív reklámot, nyomtam a koncerteket, mintha mi sem történt volna. Igazi sztár lettem, mindenki így látta. De a bulik után hajnalban, amikor hazaértem a lakásomba, teljesen máshogy éreztem magam. Más érzelmek fogadtak. És ezzel a mással nem tudtam egyelőre dűlőre jutni. Tudtam, hogy mi a gond, mi az ok, de valahogy nem akartam, hogy ezt bárki lássa, se a családom, se a barátaim, se a kiadó. Akkor úgy tűnt, hogy a bezárkózás a legjobb megoldás, minden kellemetlen velejárójával együtt.