Beyond(Azahriahff)

thirteen

Egészen hajnalig nem tudtam magammal mit kezdeni. Egyszerre szorongtam úgy alapból, de akartam volna én is halálra inni magam, hogy ne is tudjam, ki vagyok. Közben meg írnom kellett volna a dalokat, mert nem álltam sehogy. Csak ültem a forgószékemben, s bámultam ki az ablakon az éjszakába. Hajnal kettő múlhatott már. A hűvös megtalálta útját a szobámba, s egy kicsit beleborzongtam.

Órákig csak kínlódtam így, néha felvettem a gitárt a nyakamba, néha leültem a zongorához. Nem tudtam, mi bajom volt, vagy mit akartam volna csinálni. Mert aludni tuti nem.

Végül egyszer csak ott maradtam a gitárral a kezemben. Pengettem, de csak random hangokat, akkordokat sikerült egymás után pakolnom. Aztán mintha megszállt volna valami, ismételni kezdtem egy akkordmenetet, újra, s újra. Egyre jobban hangzott már, így papírra is vetettem, s tökéletesíteni kezdtem, illetve hozzáalakítani a dalszöveget. Fel sem tűnt, hogy elszállt az idő, csak amikor csengettek az ajtómon. Tudtam, hogyha ide valaki csenget, az csak a családom lehet, mert csak ők tudják a kaputelefon kódom. Na meg, még eddig egy valaki tette rajtuk kívül.

Odakaptam fejem, és eltűnődtem, ki lehet ilyen korán. Aztán az órára nézve döbbenten konstatáltam, hogy délelőtt tíz volt.

- Frida! – pattantam fel a székemből, s az ajtóhoz rohantam kinyitni. Úgy volt, átjön, és megbeszéljük a mini albumhoz az illusztráció terveimet. Meg persze hoz kaját.

- Csakhogy kinyitottad – lépett be egyből az ajtón zacskóval és a rajzos készletével a kezében. – Mit csináltál edd- ugye nem nő van nálad? – fordult meg hirtelen komoly arccal a szobámba vezető úton.

Elkerekedtek szemeim a gyors mozdulatra és vádra, egyáltalán nem voltam ébren ehhez. Sőt, úgy éreztem, kezdett elnyomni az álom.

- Nem-nem, dehogy is, csak zenét írtam – tettem fel a kezem védekezőn. Frida látszólag megnyugodott.

- Fú, akkor jó – fordult vissza, s a konyhába ment először. – Nem szeretek a nőiddel összefutni, olyan kínos – fintorgott. – Meg undi.

Halkan felnevettem, amennyire engedte az erőm.

- Megint nem aludtál az este? – kérdezte a konyhából, én már a szobámban vártam. A kupi közepén, amit csináltam.

Frida amint beért, megtorpant a rendetlenség láttán.

- Szóval nem – bólintott fáradtan, s elkezdett rendet tenni. Én is erőt vettem magamon, hogy segítsek neki.

- Nem nagyon – vontam vállat. – De még nem vagyok kész.

- Ati, annyiszor mondtam, hogyha nem alszol normálisa-

- Tudom, tudom, felborul a bioritmusom és nem fogok tudni teljesíteni. Tudom, Frida – bólintottam, ahogy kidobtam a szemetet.

- Nemcsak a bioritmusod, az egész szervezeted megőrül!

Felegyenesedtem a pakolásból, és elé lépve felhúztam magammal szembe a vállánál fogva, bár még így is lefele kellett néznem picit.

- Tudom, azt is tudom, hogy aggódsz, de megoldom – néztem mélyen a szemeibe, igyekeztem meggyőzni. – Felnőtt vagyok, és életképes. Nyugi – engedtem el, de biztos voltam benne, hogy ennyi nem elég neki.

- Látnád mekkora táskák vannak a szemed alatt...meg hogy hogy csillog a fáradtságtól... - morogta, s megrázva fejét elfordult, hogy rendbe tegye az íróasztalom.

Mivel csak magában motyogott, tudtam, hogy feladta mára, így az ágyamnak kezdtem neki. Amint megvoltunk, megettük a tésztát, amit hozott a kedvenc tésztaházunkból, majd neki is láttunk a munkának. Bedobtam egy energiaitalt, és bírtam is.