• ʜᴜsᴢᴏɴɴᴇɢʏᴇᴅɪᴋ •

41 6 0
                                    

【𝟐𝟒. 𝐫𝐞́𝐬𝐳: 𝙼𝚘𝚌𝚜𝚔𝚘𝚜 𝚍𝚎𝚖𝚘𝚔𝚛𝚊́𝚌𝚒𝚊】

----

Jungwon óvatosan tartotta a kezében a vattát, ráfogott vele a kinyitott fertőtlenítősüveg szájára, majd megdöntötte azt, hogy a kellemetlen illatú folyadék beitassa a puha törlőt. Margaret szótlanul figyelte Jungwon összes cselekedetét, ahogyan a fiú lassan a vöröshajúnak a bokája alá fogott, hogy megtarthassa azt, majd a nedves vattával simogatni kezdte a lány meglepően mély sebét. A smaragd szemű lány felszisszent a hideg, csípő érzésre, de nem húzta el a lábát Jungwon öléből, hagyta neki, hogy lekezelje a sebet. A vezető egyetlen pillanatig sem nézett fel rá, csak hallgatta az ő kellemetlenkedését, de nyugodtan folytatta tovább a dolgát. A pillanatban nem tűnt a fiú szigorúnak, nem volt rideg a lánnyal szemben, hiszen a mozdulataiból odafigyelés áramlott, érzékien törölte az alvadt sebet, ami Margaret-tel hamar elfelejtette a szer maró hatását. "Jungwon..." Szólította meg halkan a fiút, mire ő érdeklődve felkapta a tekintetét, belenézett a lány zöld szemeibe, és egy hümmögéssel szentelte rá a figyelmét. Margaret zavarodottá vált, a hangja sokkal később jött a szájából, minthogy azt kinyitotta volna: "Mit csinál most Sunghoon?" Visszanyerte a határozottságának egy szikráját, mire meglátta az őt kezelő fiúnak a váratlanul ért tekintetét, majd a kesernyés tekintetet, amivel elnézett a fiatal lány felől.

Jungwon le akarta rázni magáról a kérdést, értette a célzásait a lány szavainak, higgadtan megvonta a vállait és visszafordította a tekintetét a sebre. Az elhasznált vattát maga mellé ejtette a földre, majd felvette onnan a kötszert, amit elkezdett letekerni a hosszúlás tartójáról. "Nem ért rá..." Válaszolta halkan, a hangját mélyen hordta, de a lány gyanakodva húzta fel az egyik szemöldökét, és a nagy némaság miatt Jungwon idegesen felsóhajtva kiegészítette a magyarázatát. "Nem engedem közel hozzád, amíg nem érez felelősséget a tettei iránt." Határozottan nézett fel a lány zöld szemeibe, majd visszafordult a sebének az ellátásához, és a friss kötszert letépte a többi közül, amit rácsavart a lány bokájára. "Mit érdekel engem, hogy mit csinál éppen." Duruzsolta mérgesen az orra alatt, mire Margaret jelzésképpen elhúzta tőle a lábát.

"Azzal bünteted a társaidat, hogy eltaszítod őket tőlem, ha nem a kedved szerint történnek a dolgok?" Feháborodottan figyelte Jungwon kifejezéstelen arcát. "Sunghoon nem tehetett róla." Jelentette ki szilárd hangon, mire a vezető egy újabb ideges sóhajt engedett el, de nem nézett el Margaret tekintetétől, megtartották a szemkontaktust. "Riki nem adott valós okot arra, hogy bármikor is bántana." Folytatta. "Sunoo sem ért hozzám úgy soha." A végére felemelkedett a hangja, amin válaszul Jungwon visszanézett a lábára, majd a bokájáért kapott, visszahúzta azt az ölébe. A szótlan, de heves mozdulaton a lány megrezzent, de a kötszer még nem volt biztosítva a sebén, ezért a fiú egy fehér tapaszért nyúlt, amivel biztosította a kötés csúszásgátlóságát.

"Nem ismered Sunoo indulatát." Válaszolta távolságtartóan, majd felpattant a térden üléséből és keresni kezdett valamit a szertár teli polcai között.

Margaret végigkövette az összes mozdulatát, egy mély levegőt véve szólt hozzá újra. "Jungwon..." A fiú háttal állt neki, de Margaret tudta, hogy jól figyelt rá. "Ők szeretned téged. Mélyen belül annyit akarnak, hogy észre vedd őket, ezért követnek." Jungwon megtorpant a keresgélésben, visszahúzódott a polcok mélyéből. "Ezért választottak meg téged vezetőjüknek."

A vezetőnek ellazultak az izmai, hitetlenül rázta a fejét, miközben halkan kacagott a lány szavain. Megtalálta a keresett csomagot, amiben kötszerrögzítő hálókat tartottak, ezért visszafordult Margaret felé, és újra leguggolt a lába előtt. Némán csomagolta ki a hálókat. "Sosem választottunk." Továbbra sem nézett fel a meghökkent lányra, hanem lassan felhúzta a bokájára a kötésrögzítőt. "Ők, sosem szavaztak senkire. Egyikőnk sem tette." Végül felnézett a lányra, és mostantól egyedül a társalgásukra fordította a figyelmét. "Adta magát a helyzet, mert én találtam rá a naplóra. Az én tulajdonomban állt, amiért ők-"

𝗖𝗟𝗨𝗕𝗛𝗢𝗨𝗦𝗘 | ᴇɴʜʏᴘᴇɴWhere stories live. Discover now