• ᴛɪᴢᴇɴᴋɪʟᴇɴᴄᴇᴅɪᴋ •

39 7 0
                                    

【𝟏𝟗. 𝐫𝐞́𝐬𝐳: 𝚅𝚒𝚛𝚊́𝚐𝚝𝚊𝚕𝚊𝚗 𝚟𝚒𝚛𝚊́𝚐】

----

Bár a reggeli még nem ülepedett le Margaretben — semmilyen szempontból sem —, a befejezése után nem volt rest sietősen elhagyni a dramatikusan kiürült étkezőt és újból Heeseung szobája felé venni az irányt.

Egy pillanatra gondolkodott, hogy besegítsen-e Jake-nek a mosogatásban, hiszen megsajnálta az ébenfekete hajút mivel rajta kívül senkinek eszébe sem jutott bármit is kezdeni a koszos tányérokkal, de kis tétovázás után mégis úgy döntött, hogy személyes célzatú küldetését helyezi előtérbe továbbra is.

Nem tudta, hogy a legidősebb merre kószált, a lényeg hogy nem volt még akkor a szobájában, amikor ő — mely saját enyhe bevallása szerint picit megnyugtatta —, és szemeivel megkeresve a tegnap Jungwon-tól kapott egyedi virágcsokrot izgatottan ragadta meg, hogy Sunghoon-hoz vigye.

Szinte első gondolata volt ez a tett, egyszerűen érezte, hogy tudni akarja a részletesebb hátterét a virágnak — vagy csak ismét beszélgetni szeretett volna a szűkszavú barnával, még nem volt döntésében teljesen biztos, de azt tudta hogy el kell jutnia hozzá minél hamarabb.

Hirtelen csend telepedett a házra, legalábbis ahogy egy pillanatra megállt a lány, mielőtt kopogtatott volna a szomszédos szoba ajtaján.

A lépcsőaljból, a fenti emeletről sem hallatszódott semmi és hirtelen a smaradgszemű fejében megfordult Sunghoon esetleges hiánya szobája ajtaján túl, ami jelen pillanatban jobban elkeserítette volna, mint azt ő készen állt bevallani magának, de másodpercekkel később mégis tett egy merész próbát.

Kettőt kopogott a szolid falapon, röviden, de erősen, hogy biztos hallja a bent tartózkodó illető; olyasfajta kopogás volt, ami egy bambuló egyént is kizökkentene.

Sunghoon bent tartózkodott, saját elmondásából sajnos, és miután füle felvette az imént bekövetkezett két kopogást egy mély sóhajt engedett el a szobája falainak.

Nem várt vendégeket, főleg nem ilyen korán, sőt belül gondolta, hogy kicsivel később visszamegy barátjához, Jake-hez, hogy segítsen neki a konyhában el nem végzett munkával, ám valamit gyorsan le akart ellenőrizni mielőtt agya fél órára kikapcsolna és a mosogatásnak szentelné magát.

Újabb főzeten dolgozott, mely nagyban kötődött a lányhoz és ilyenkor a lehető legnagyobb koncentrációban és csendben szeretett dolgozni, elmélkedni, de ez ezúttal nem jött be neki.

A sóhaja hosszúra nyúlt, ezzel is húzva az idejét, de biztosra ment, hogy csak ő hallja, aztán erőt véve magán és hangszálain kiszólt a faajtó mögül a váratlan, de diszkrét betolakodónak.

"Ki az?" mélyebb hangja még enyhén hordozta a sajátos reggeli rekedtségét, mutatva hogy az ágyból való kikelés nem történt olyan rég.

Egy pár pillanat után nem jött válasz, legalábbis nem olyan amit Sunghoon hallott volna, ezért megelégelve a szituációt — reménykedve, hogy ezúttal is gyorsan megszabadul valamelyik illúzió romboló társától — felállt és határozottan nyitotta ki az ajtót, hogy felfedje ki áll mögötte kora reggel ilyen magabiztosan.

Oh, nos Margaret-re nem igazán számított.

...Egy igen egyedi csokorral a kezében.

"Még nincs ideje a mai orvosságodnak." fogta szűkre a magas, de egy apró, őszintén kíváncsi mosoly bujkált a szája sarkában.

Bár azonnal felismerte a helyzetet és a lánynak meg se kellett volna szólalnia, hogy felvezesse ittlétének okát, de Sunghoon élvezte személyes előnyét a témával kapcsolatban és várta, hogy mennyire lesz szakadék a valóság és hirtelen jött, spontán elképzelése között.

𝗖𝗟𝗨𝗕𝗛𝗢𝗨𝗦𝗘 | ᴇɴʜʏᴘᴇɴWhere stories live. Discover now