• ʜᴜsᴢᴀᴅɪᴋ •

47 7 0
                                    

【𝟐𝟎. 𝐫𝐞́𝐬𝐳: 𝐄𝐫𝐝𝐨̃𝐭𝐮̂𝐳】

----

Margaret nem akarta megvárni, hogy Jay befejezi-e a mondanivalóját, amivel megszólította a lányt, vagy csak az ő nevét kimondva tüntette fel magának a jelenlétét, de a hangja túl sok érzést tükrözött ahhoz, hogy Marge egyből elforduljon. Szokatlan volt a szőkehajútól, hogy ilyen bizonytalannak és törékenynek mutatkozzon, és bár ez az eddig történtek után nem tudta meghatni a smaragdszeműt, így is kint maradt vele, szó nélkül fejtegette az elmerengő tekintetét. A fiú egészen addig nem vett róla több tudomást, amíg ő beszélni nem kezdett. "Te... cigarettázol?" A hangsúlyában elbújt egy cseppnyi gúny, mintha lenézné a fiút az egészségtelen szokása miatt, de Jay úgy tett, mintha ezt nem vette volna észre, furcsa módon nem vette magára a lenéző érdeklődést.

Inkább úgy tett, mintha nem tudná, hogy a lány miről beszélt. "Mi?... Ó..." Hirtelen lepillantott az ujjai között füstölgő csikkre, flegmán megvonta a vállát, hétköznapi egyszerűséggel kezelte a kérdést. "Mármint ez?" A lány felé fordult, és felé mutatta az égve füstölgő mérget, ciccegett egyet, kiröhögte a vöröshajú szavait. "Ja. Szokás." Szűkszavúan társalgott, a lányt addig nem akarta a közelében tudni, amíg a cigarettája jobb kedvre nem deríti őt. Mire Margaret észrevette, hogy a szőkehajúnak nem állt szándékában folytatni a társalgást, megfordult, majd a teraszajtó felé vette az irányát, azonban az hamar megtorpant. Nem tudta miféle jóindulat szállt belé ahhoz, hogy a számára legveszélyesebb ember jóllétéről érdeklődjön, de megállt, hogy utoljára hozzászóljon.

"Te sírtál." Jelentette ki reménykedve abban, hogy Jay-nek ettől több oka lesz választ adni. Margaret csak a fejét fordította a fiú felé, aki fáradtan sóhajtott, majd lecsapta a vállait. Sokáig nem szólalt meg, emiatt Margaret nem talált több igényt a maradására, teljesen hátat fordított neki, és egy lábbal átlépett az ajtó küszöbén. Azonban ahogy levette a kezeit az ajtófélfáról, a korláton támaszkodó fiú halkan megszólalt, mély és helyenként rekedt hangon, de úgy, hogy azt Margaret még hallhassa.

"Tíz éves voltam, amikor először beleszívtam egy ilyenbe..." Nem nézett Marge-ra, de pontosan tudta, hogy a neki háttal álló lány egyből visszafordult, és most az ő testbeszédét vizsgálja miközben beszél. "A gondozók kint hagyták a földön, el sem nyomták, még pislákolt." A lány egy lépést tett a fiú felé, de a távolságot megtartotta, felkapta a fejét az egyik szóra.

"Gondozó?" De a fiú nem akarta meghallani a kérdését.

"Akkor, ott... kipróbáltam. Csak rátaláltam. De a torokfojtó érzést én nem gondoltam rossznak, épp ellenkezőleg..." Lenézett a kezeire, a szemei újra elkönnyesedtek, de ennek nem volt hajlandó teret adni, ezért egy utolsót szívott a csikkjéből lassan, majd idegesen elnyomta azt a korláton, és lepöccentette az emeletről. A kezével végigtörölte az arcát, majd visszanézett a távolba, amíg Margaret mellé került, és ha távolabbról is, de ráhajolt a korlátra. Jay a szeme sarkából észrevette őt, de egyenlőre inkább nem nézett a tekintetére. "Valami volt benne... ami lenyugtatott. Mintha egyetlen szívásba összegyűjthettem volna az összes haragomat, és a füst fújásával mindent kiengedhettem volna." Mindketten furcsának találták, hogy Jay ilyen higgadtan beszélt a lánnyal, ráadásul egy sokkal személyesebb témáról. Marge-ban felkeltette az érdeklődést a viselkedésének az eredete iránt, látva, hogy Jay sem volt mindig szörnyeteg, ő pedig különösen empatikus volt az emberekkel szemben.

Jay a zsebéből előkerítette az öngyújtóját, amit pattogtatni kezdett, miközben megigazította a fején lévő kötést. "Az mi?" Kérdezett rá a lány, mire Jay grimaszoló tekintettel pillantott rá.

𝗖𝗟𝗨𝗕𝗛𝗢𝗨𝗦𝗘 | ᴇɴʜʏᴘᴇɴWhere stories live. Discover now