• ᴛɪᴢᴇɴʜᴀᴛᴏᴅɪᴋ •

39 5 0
                                    

【𝟏𝟔. 𝐫𝐞́𝐬𝐳: 𝚃𝚊𝚕𝚊́𝚗 𝚗𝚊𝚒𝚟, 𝚍𝚎 𝚗𝚎𝚖 𝚝𝚎𝚑𝚎𝚝𝚎𝚝𝚕𝚎𝚗】

----

Margaret és Riki együtt ment be a fiú kicsi szobájába, és amíg a lány az ágy végében huppant le, a magas fiú az asztalából kifordított széken ült tanácstalanul. Egészen addig, amíg beértek nem szóltak egymáshoz, és a légkör a kettejük között egyre csak nehezedett. Mindketten az összetett kezeiket bámulták, lesütötték a szemüket hogy ne nézzenek egymásra, a kellemetlen csönd lyukat fúrt a csalódott szívükbe. A fiú meg akart szólalni, esedezni szeretett volna a lány megbocsátásáért, szégyellte magát a ma esti történések után. Aggódott, hogy mostantól félni fog tőle, és rá sem szeretne többé pillantani, amit megértene, mégsem jött ki hang a torkán. Egy mély levegőt vett, lecsukta a szemeit és felkészült arra, hogy mivel fog mentegetőzni a lány mellett, de ehelyett csak két halk szó hagyta el a száját. "Nagyon... sajnálom..." A szoba halvány fényei pislákolni kezdtek, amint Margaret meghallotta Riki-t, de csak hümmögéssel és egy bólintással válaszolt. Riki kétségbeesetten felkapta a tekintetét. "Én nem- Nem akartam- Hidd el! Könyörgöm bocsáss meg, nem akartam... Én csak-"

"Te "csak"?" Nézett fel a fiú szemébe, vizesedtek a vörösödő szemei, mély hangon kérdezett vissza, amitől Riki meg is ijedt. Egyet szipogott, mielőtt újra beszélni kezdett volna. "Te voltál az egyetlen, akiben azt hittem, hogy megbízhatok..." A hangja nem hallatott dühöt, csak keserűen nézte a kifehéredett arcú szobatársát, a hangja remegett. "Téged választottalak Jungwon előtt, mert melletted biztonságban éreztem magamat... de most már látom, hogy naiv voltam. Mert ebben a házban senki sem normális. Senki sem-... őszinte." Az eddig gyülemlő könnycseppek Riki szemeiből egyenesen az arcára folytak, ezernyi darabra tört a szíve, hogy Margaret-et ilyennek kellett látnia. De úgy érezte, hogy megérdemelte minden szavát, hiszen miatta tört meg a bizalma mindegyikőjükben. A lány elnézett, és Riki-nek pörögtek a gondolatai a fejében, hogy kitalálja, mivel tudná helyrehozni, amit megtört a lányban.

Óvatosan felkelt a székéből, két lépést tett a lányhoz, mégis megtartotta előtte a távolságot. Hevesen lüktető szívvel leguggolt a földre, a vöröshajú szemébe sem mert nézni, majd a két tenyerét maga elé téve meghajolt, ameddig a homloka a földet nem kaparta. "Nagyon sajnálom, hogy az egészet látnod kellett... Nem tudom mi ütött belém, és az összes szitokszót megérdemlem tőled." Nem próbált mentegetőzni, mert tudta, hogy azzal csak az egoját mentené, és a lány előtt nem akart szánalmasnak mutatkozni.

Margaret meglepődve pillantott le a fiúra, nem számított a cselekedetére, és arra, hogy így esedezik majd a megbocsátásért, amit nem is tőle kéne kérnie. "Nem nekem kell hallanom ezeket a szavakat, kezet emeltél a barátodra. Ha holnap ehhez hasonlóan odaállsz Sunoo elé, azzal bizonyíthatod, hogy tényleg nem az az ember vagy, aki ma voltál." Riki reményben csillogó tekintete egyből a lányra szegült, a szemei megkönnyebbüléssel teltek meg.

"Köszönöm, Margaret. Úgy lesz." Mondta határozottan, de a felvillanyozott mosolyt nem tudta letörölni a szájáról. Margaret-nek mindezt után megenyhült a tekintete, és lehetett naiv, de újra biztonságban kezdte érezni magát Riki körül. Talán a szíve mélyén még sajnálni is kezdte őt, amiért rájött a cselekedeteinek a következményire, ezért amikor Riki felállt és hátat fordított a lánynak, ő ráfogott az ingének az ujjvégére és megállította a meghökkent fiút. Riki nem nézett Margaret-re, egyhelyben dermedt meg, miközben a lány lassan felkel az ágyról, majd a homlokát a fiú hátának döntötte, hogy a kezeit a mellkasa köré fonva hátulról megölelje őt. Így maradtak hosszú percekig, amíg Riki arca vörösödött, ahogy a vére felhevült az érintés hatására, azonban csak kis idő kellett neki ahhoz, hogy lehajtott fejjel a kecses kezeit nézze majd átfogja azokat, hogy több ideig tarthassa magához közel a vörös hajú lány.

𝗖𝗟𝗨𝗕𝗛𝗢𝗨𝗦𝗘 | ᴇɴʜʏᴘᴇɴWhere stories live. Discover now