Lìrai lélek

Fekete menyegző

*Avagy verssel az eutanázia ellen*

Nyári nap volt. Nyári péntek
A nádasok forrón égtek
És a gyömbérszìnű éjben
Selymes, apró anyamèhben
Hamuviràg nyílt ki csendben; én akkor még nem sejtettem.

Én akkor még nem sejtettem,
Hogy szívem tudatlan átfestettem
És mint tiszavirág, aki repked
Úgy örültem a végtelennek.
A virág bennem kinyílt szépen
S én nem tudtam: vőlegényem

Bújt ki testemnek vázàn át
Úgy csepegtette a szimfóniát
A bőrömbe, s én bódult lettem
Részegen elhatározást tettem
És hamarosan már ott álltam
Hófehér menyasszony - ruhában

Mellettem pedig egy férfi:
Nem lehetett nem rá nézni.
Szeme csillogott, mint a Tejút
S virágokból font koszorút
Ruhája sötét volt, mint a csend
S arcomra mákvirág - mosolyt kent,

De a virágból nyílt vőlegénynek
Én csak vàgy voltam. Csak egy étek
S mikor erre rádöbbentem
Már késő volt: öregedtem.
Hiába volt, hogy meggyòntam -
A halálnak már igent mondtam.