Lìrai lélek

Tehetség

Kincset kaptam, apró gyémántot.
Mikor kezembe vettem, csillámlott
Fénye megtört, és mosolygott reám
Ragyogó szemekkel, mint egy jókedvű leány.

Amint forgattam, láttam hibáját
Tökéletlensègèt, csiszolatlansàgàt
De csiszoltam tovább, s most is azt csinálom
Fényét azonban nemigen csodálom

Csak értékelem. Mint ember az életet
Lüktető, keserédes emlékeket.
Éltető Napot, bocsánatkérést
Gyermeklètbe olvadást, felnőtté érést.

Óvom a gyémántot, míg tart az életem
Csiszolom, míg egy szekér áthajt az éveken
Örökké dolgozom rajta, s fényèből adok
Remélem, valamit vele megmutatok.