Lìrai lélek

Csendélet

Vannak, akik félreértelmezik a csendéleteket
Azt hiszik, a csendélet csak gyümölcskosár lehet
Pedig látod a barackon a napfényt? S a függönyön a szelet?
Mely a selymet kissé megborzolva lágyan tovalebeg?

Arcok néznek ránk, de nem egyszerű arcok
Ràncaik mögé mélyülnek a régen vívott harcok
És szemükben látni azt, ami a lényeg;
A múltat, amely mára már halovány csendélet.

Aranydìszes keretben élénkszìn virágok
Szirmaik közt nyugodtak az apró kis álmok
És mikor egy virág lassan semmivé lett
Szárnyat bontott magjàbòl egy új, csendes élet.

Kutyák játszanak a réten, két foltos kölyök
Szemükben a vad vágy folyókènt hömpölyög
Szinte már csaholnak, szaladnak tova
Néhol a zöld füvet ki - kitaposva.

A sarokban nagy, fekete hangszer áll
Halljuk a fülünkben vidám - bús dalát
De akinek ez csak csendéletek sora
Annak szívében néma a zongora.

Vannak, akik félreértelmezik a csendéleteket
És nem tudják, hogy lelke mi mindennek lehet
Csak színeket látnak, és hallják a csendet
Míg másnak a képek megelevenednek.