Lìrai lélek

Őszinte sorok

Izzik a papír, mikor kézbe veszik
Sistereg, a tinta gőzölögve száll
S a vers megmozdul, megelevenedik
Körbetekeredik, akár egy bolyhos sál.

A szavak sóhajtanak, karcolnak a szívbe
Nyögnek, bùsan nehezednek a vállra
S az elfojtott érzelmek keserű íze
Összekeveredik, bekùszik a szájba.

Szórakozottan mosolygok a sarokban ülve
Boldog vagyok, de a versem nyílt szerepeket ölt
Félelemben, magányban megrezdülve
Minden apró, üres teret kitölt.

Ég a papír, mikor visszateszik
S én úgy érzem, mintha lelkembe látnának
Verseket olvasni nem fájdalmas
De mégis, az olvasók mélységeket járnak.