Lìrai lélek

Vérpezsdítő vég

Figyelem! Ez a vers nem az öngyilkosságròl, hanem a haláltól való félelem feldolgozásàròl szól. Érzékenyebb lelkűeknek nem ajánlom!

Szürke kavicsok zörögnek fülemben
És belepi mindenem a sàpatag homok
Hírül adja a reszketeg, sárga Nap
Hogy hamarosan én majd meghalok.

Nem én hullatok könnyeket üvegből
Hanem azok hullanak értem
Elmosnak minden egyes szenvedést
És tudom azt is, nemhiába éltem.

Lepereg előttem sok zamata a lètnek
Élő, élettelen apró töredékek
S testem ágyban forog, de lelkem
Mozdulatra vár egy sziklaperemen.

Állok a szikla ágaskodó peremén.
És lépnèk egyet előre, le a mélybe
Máskor talán óriási szárnyat kértem volna
De most csak zuhanok, bele a sötétbe.

Nem félek. A dús szél belèm kap
És érzem a levegő kéklő illatát
Elszorìtja torkom, de szívem megnyitja
A nyugalomban háborgó, hullni látszó világ.