*ੈ✩₊˚▐ ❛ Mindenki azt mondja, Konoha csendes városának akadémiája nagy neve mögött átlagos. Azonban senki sem tud semmit azokról a történetekről, melyek azokról az átlagos lányokról, a szerelemről, a nehézségekről, a barátaikról, a fiúkról, az élet...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
[tizenhetedik fejezet / [név] szemszöge]
– Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdezte apa elfojtott hangon, szemei enyhén el voltak kerekedve még mindig, pedig már eltelt pár perc, mióta közöltem vele a hírt, miszerint máshol terveztem folytani a tanulmányaimat
Nos, igen, megtettem. Nem bírtam tovább magamban tartani a dolgot, egyszerűen muszáj voltam elmagyarázni neki, hogy a jövőm végre egyenes vágányon van, habár ez megannyi változást fog hozni az életünkbe. Elmeséltem neki, hogy azon a nyaraláson az Uzumaki családdal beleszerettem Tokióba, a nyüzsgésbe, az ottani életbe, hiába csak pár napot is töltöttem ott.
Miután megettem a reggelimet, apa még ott maradt velem a szobámban, de nem kérdezett semmit. Ez alatt valamennyire meg tudtam nyugodni, és apa jelenléte is vigasztalt, hogy itt volt velem, nem voltam egyedül. Még ha némán is, éreztem a támogatását és az aggodalmát, ami belőle áradt, emiatt meg nem kicsit volt bűntudatom. Nem akartam, hogy aggódnia kelljen miattam.
Nagyon jól esett tőle az, hogy nem faggatott, csak velem volt. Nem tudtam megszólalni sokáig, ám nem is kérte, megvárta, mígnem beszélni kezdek neki arról, mégis mi történt. Amikor kellően lenyugodtam, mint a megeredt folyó, úgy csúsztak ki a számon a szavak egymás után, szépen sorjában. Belefogtam a mesélésbe, elmondtam neki mindazt, ami eddig bennem volt; a dilemmáim az egyetemmel és a bizonytalan jövőmmel kapcsolatban, a félelmem, hogy nem akarok itthagyni senkit, a tanácsadást Kakashi-sensei-vel, a veszekedést Naruto-val, mindent.
Nem bírtam volna ki azt, hogyha tovább magamban kell tartanom mindent, amit eddig. Volt bennem egy kis félsz mesélés közben, mégsem hagytam abba. Szerettem volna, ha tudja, miken éltem át, tudnia kellett.
Kérdésére el sem kellett gondolkoznom, mert a válasz már megvolt. Még ha fájni is fog, ezt szeretném. És nem fogok visszatáncolni.
– Még csak nemrég fogalmazódott meg bennem ez az egész, de igen, biztos vagyok benne, hogy ez az, amit akarok. Ez az egyetlen biztos pont, amit tudok – mondtam ki őszintén a szavakat, amik most igen nagy jelentőséggel bírtak.
– De... miért pont Tokió? – bizonytalankodott apa látszott rajta, hogy még mindig nehezen tudja megemészteni ezt a dolgot.
– Tudom, hogy hirtelen jött, én is meglepődtem rajta. Talán azért nem tudtam eddig, mit akarok, mert itt volt az orrom előtt, csak meg kellett lássam. Igen, messze van innen, nagy város, teljesen más közeg, mint amihez szokva vagyok, de... én ezt szeretném. Még nem néztem meg annyira, viszont vannak ott jó egyetemek, ahol a pszichológiai szak kiemelkedő. Nekem meg pont olyan kell – ültem kicsit közelebb hozzá, hátam a falnak támasztottam.
– Valóban teljesen más, mint Konoha, sőt. Abban azonban nem kételkedem, hogy nem találtál jó egyetemet, bár téged ismerve, lehet van ot már több is – nézett rám szórakozottan, mire lesütöttem a szemem. Kicsit túl jól ismer. – Akkor ezért voltál mostanában annyira levert? Mert nem tudtad, hogyan mond meg?
![[tizenhetedik fejezet / [név] szemszöge]](https://img.wattpad.com/2c71bb21a0aea37b03fa5bd458226c81b83a8a83/68747470733a2f2f73332e616d617a6f6e6177732e636f6d2f776174747061642d6d656469612d736572766963652f53746f7279496d6167652f79624e66515257586c39463658673d3d2d313331323834333430382e313762646139306535616333626230663738353332303737333132332e676966?s=fit&w=720&h=720)
