Konoha Akadémia: Szívjáték | Naruto × Reader - ✓

16 | [name]

[tizenhatodik fejezet / [név] szemszöge]

Túlzás nélkül érzem magamon annak a negatív utóhatását, hogy ebédszünet óta idegeskedtem. Egész nap járt az agyam, miközben erősen görcsölt a hasam, és éreztem, hogy szétrobbanok a feszültségtől. Az az egyszerű puszta tény, hogy a ma estét a barátomnál töltöm, egy teljesen üres házban, szó szerint kikészített. 

Tényleg egész nap eszembe se jutott a dolog, aztán meg derült égből villámcsapásként csapott arcul a valóság. Mikor Naruto végre hajlandó volt rendesen is felöltözni, erőt vettem magamon, hogy lepakoljam a cuccaimat a szobájában, majd felkaptam a kedvenc, fehér pólóm, ami viszont a tükörben eléggé úgy láttatott, mintha egy szellem lennék, de mindegy, végül csak kiléptem a biztonságos fürdőből. A nappaliba érve csendben ácsorogtam a kanapé mellet, és annyira elbambultam, hogy ne válaszoltam arra, hogy kérek-e inni valamit. Végül egy pohár gyümölcslevet azért kaptam.

A poharam szorongatva próbáltam egyenletesen lélegezni, de egyszerűen nem ment. Naruto kábé háromszor kérdezte meg, hogy mi van velem, de csak annyit feleltem, hogy szörnyen lemerített a mai nap. Ami részben igaz is volt, csak azt nem tudta, miért.

– Azt mondjuk nem is csodálom. Mondd, nem akarnál egy kicsit legalább lazítani? Mert hidd el, ha egyszer kipróbálnád, rájönnél, hogy nem kell  mindent annyira görcsösen venni. Magadnak is megkönnyítenéd a dolgokat. Én ezt már csak tudom — nézett rám a barátom jókedvűen, amikor leült mellém. 

– Ha majd eljutok odáig, hogy ne görcsöljek rá semmire, szólok — forgattam a szemem a burkolt célozgatására. 

– Mi van, már megint miért vágsz ilyen elveszett fejet? – fürkészett. 

– Mi? Dehogy vágok. Semmi bajom – erősködtem. 

– Jó, látom, persze – legyintett, és már azt hittem, annyiban is hagyta a dolgot, ám tévednem kellett. – Oké, most már térjünk rá arra, amikor elmondod. 

– Mégis mit kéne elmondanom? Tényleg semmi gond nincs, Naruto, miért nem hiszel nekem? – fogtam a fejem viszont nem azon, hogy faggatott, hanem magam miatt, amiért megint így elárultam magam. 

Bár ezen nincs miért meglepődni, mióta csak ismerem, tudott olvasni bennem, nem számított, mit teszek éppen. Ő az Akadémia vibráló szíve, aki megtestesíti a kitartást, az elszántságot, valamint a barátság és a kemény munka erejébe vetett rendíthetetlen hitet. Ez az oka annak, hogy soha nem hazudhattam neki, vagy nem tudtam titokban tartani előle valamit. Értelmetlen volt, még a legapróbb mozdulatomból is tudta, ha valami rossz történt.

Naruto az igaz barát fényes példája. Nagyon lelkes, kreatív, és határtalan energiával rendelkezik – olyan vonások ezek, amelyeket habozás nélkül mutat meg. Másokat inspiráló és motiváló képessége, a világ iránti veleszületett kíváncsisága és meglepő módon az érzelmeinek mélysége összecseng az én zárkózott, csendes és elszigetelt énemmel. A barátom eltökéltsége, hogy megértsen másokat, párosulva optimizmusával és a szoros kapcsolatok ápolásának iránti vágyával, vezetetett el minket idáig, s sokszor az agyamra ment vele, meg is mentett önmagamtól.