Konoha Akadémia: Szívjáték | Naruto × Reader - ✓

11 | [name]

[tizenegyedik fejezet / [név] szemszöge]

Megkönnyebbültem, hogy bármit beszélhettem Naruto-val, de emellett nagyon stresszes is, mert csak most döbbentem rá  igazán, milyen sok teendőnk és programunk volt ezen a héten. Ott van a buli szervezése, melyre a jövő héten kerül sor, a közelgő felkészítők reggelente, pár dolgozat és felelés, illetve a rettegett péntek, ahol Naruto-nál töltöm az estét. Ino és Shikamaru nem tud semmit a buliról, sikerült titkokban tartanunk előtte, bár inkább az utóbbinál, aki nagyobb eséllyel tudhatta volna meg a barátom jóvoltából. Szerencsére a veszély elhárult, mert Sakura és Sasuke jól és érthetően elmagyarázták neki, milyen következményekkel fog járni, ha ezt most elszúrja.

Azóta sem meri nagyon szóba hozni a bulit, maximum az én társaságomban. Látom rajta, nem szeretné elrontani, így igyekszik is. Meg valamiért órákon is egyre többet figyel, nem azt mondom, hogy olyan „hű, de jó!" vázlatokat, de szokott írni is, bár továbbra is képes hamar megunja, ezért már akkor örülhetek, ha öt összefüggő percen át képes rám figyelni, ha éppen magyarázom neki az adott tárgy anyagát vagy a suliban vagy korrepen (ő kérte), hogy menjen a számonkéréseken.

Ha már a számonkérésekről van szó, gondolom senkinek sem kell mondanom, hogy nagyon keményen tanultam mindegyikre, és meglett az eredménye. Az összes jegyemre büszke vagyok, történelemből is javítottam; egyszóval visszatértem. Magam sem értem, mi volt az a csepp botlás, de már nem is baj. Újra egy vagyok az osztályelsők közül, a tanulást illetően pedig kicsit magabiztosabb lettem.

Éppen ezen gondolkodtam, amikor a sulihoz érve csendben ácsorogtam a társaságban, és annyira elbambultam, hogy elfelejtettem a többiekkel együtt nevetni azon, amit Kiba mesélt a a reggeléről. Pedig biztos vicces lehetett. Naruto kezét szorongatva próbáltam egyenletesen lélegezni. Hinata feltűnésmentesen kábé háromszor kérdezte meg, hogy mi ütött belém, de csak legyintettem, és annyit feleltem, hogy szörnyen álmos vagyok. Ami részben igaz is volt, elvégre mostanában megint akad pár dolog, ami miatt kikészítettem magam. 

– Elmehetünk ma suli után együtt a szupermarketbe ramen-t venni? És a segítségedre is szükségem lenne valamiben ... – nézett rám Naruto zavartan, és kicsit megszorította a kezem. 

– Persze, szívesen elmegyek veled.

 – Mi van, már megint miért vágsz ilyen reményvesztett fejet? ━ fürkészett. ━ Ugye nem megint egy olyan doga jutott eszedbe, amire tanultál, de mégis kiment a fejedből?

– Mi, ki vág reményvesztett fejet? Dehogy, ne legyél hülye! – löktem oldalba erősen, de persze meg sem érezte. – Semmi bajom, ne találj ki semmi ilyesmit! – erősködtem, közben el akartam engedni a kezét,  de utána kapott. 

– Oké-oké, nem mondtam semmit! – fűzte össze az ujjainkat, mielőtt még elhúzhatnám őket, és annyiban is hagyta a dolgot. 

Matekon Kurenai-sensei-nél és japán nyelvtanból Kakashi-sensei-nél gyakorló kérdéseket vettünk át, történelmen Asuma-sensei röpdolit íratott velünk (ötös lett, számítottam rá), bioszon pedig Jiraiya-sensei kiosztotta a beadandókat, amiket a legutóbb adott fel, amikor annyira nem kötötte le az osztályt az anyag. Hat darab értékelhetetlen lett, ami elég negatív rekord a létszámhoz képest, úgyhogy a biológiatanár érthetően nem volt túlzottan elragadtatva a dologtól, nem tombolt, nem üvöltözött, egyszerűen csak közölte, ilyen munkával ás hozzáállással jó néhány diák számíthat majd a extra feladatokra. Az enyém, mondjuk, az egyik legjobb lett, de nem vigasztalt, ugyanis Naruto éppen csak kettest kapott, és necces, hogy jó átlaga lesz.