Az Ördögnek nincsenek érzései.. [YOONGI x YN] ~BEFEJEZETT~

1. Fejezet

Yn szemszögéből:

Napom mint mindig monoton. Felkelek elintézem reggeli rutinom, munkába jövet beugrom egy pékségbe és iszom egy kávét, megeszem szokásos reggeli áfonyás-fánkomat és elindulok dolgozni.

Munka..
Nos eléggé felkavaró ez a hely..
Egy elmegyógyintézet nem a legvidámabb hely. De szeretnék segíteni azoknak akik idekerültek!

Most is egy eléggé felkavaró trauma miatt van bent velem szemben egy 10 éves kislány. Elvesztette a szüleit...

Tudom hogy ez most nem könnyű neki. Főleg úgy hogy az anyukája a kezét fogta mikor kihúnyt számára a fény. A kislány keservesen sír minden egyes találkozásunknál. Ez teljesen érthető is.

Ez a dolog pontosan 4 éve történt. Még mindig nehezen beszél.. Félek hogy az én kezelésem kevés lesz. A kislány egyfolytában terelni akarja a dolgokat, hogy mik voltak azt nem akarja elmondani. Mindig mikor arról kérdezem, hogy mit mondott az anyukája mielőtt elment volna, soha sem válaszol. Mindig tereli a témát

Ez rendben is van. Hisz gyerek. Ez pedig még egy felnőtt egészséges embernek is nehéz és felfoghatatlan lett volna.

-Soffi el tudnád nekem mondani hogy mit mondott apu mikor utoljára találkoztatok? - Kérdeztem a lány vállát simogatva. Ez meg szokta nyugtatni. Ő maga mondta. Eddig a pontig amúgy mindig minden rendben van.

-Apu azt mondta, hogy elmegy de mindjárt visszajön.. De nem jött vissza.. Soha.. - Mondta lehajtott fejjel. Vállig érő haját ismét füle mögé tűrte és megint megszólalt. - Apa megígérte hogy majd veszünk kiskutyát.. - Kezdett el pityeregni.

-Semmi baj Kicsi! - Adtam neki egy papírzsepit. - Anyukád mit mondott mikor elment? Nem baj ha nem tudod elmondani... De azt fel tudnád idézni hogy mik történtek mikor elment? - Kérdeztem bátorítva.

-Az autóból száltunk ki.. Kerékcsikorgatás volt és egy nagy autó eltörte a mi autónkat.. Üvegszilánkok repültek és anyu magához ölelt.. Teljesen eltakart, hogy ne essen bajom.. Mikor megfordultam anya tiszta vér volt.. És mosolyogva sírt. Fájt neki de azt mondta.. - Itt megakadt. Ennél a résznél mindig elakadt. - Azt mondta.. -

-Semmi baj.. El mondod vagy majd megpróbáljuk máskor? -

-Anya azt mondta, hogy szép kislány vagyok és hogy apuval nagyon szeretnek engem.. Hogy vigyázni fognak rám a csillagokból és ne féljek mert az őrangyalom mindentől megfog védeni.. Végig a szemébe néztem és mindketten sírtunk.. Hatalmas hangzavar volt körülöttünk és én anyu nyakába borultam de nem ölelt vissza. Mikor eltávolodtam a szemei elnehezedtek és egyszercsak kicsik lettek a fekete pöttyök a szemében és teljesen összerogyott... Azthiszem.. Akkor abban a pillanatban ment fel a csillagokba.. - El sem hiszem.. Soffi elmobdta!!

-Ah.. Ügyes vagy kicsi! - Öleltem meg. - Semmi baj! Anyukád és apukád vigyáznak rád! Nagyon szeretnek téged! Ügyes vagy Soffi! Büszke vagyok rád! Ők is büszkék rád! - Adtam egy puszit a homlokára. - Szeretnél enni egy kis csokis sütit és iszol egy pohár fincsi hideg tejet? -

-Igeen! - Ugrott fel boldogan, mint aki teljesen elfelejtette volna miről volt szó azelőtt.

Mosolyogva utána mentem és adtam neki sütit és tejet. Minden foglalkozás után kap valami fincsit. Mindig nagyon próbálkozott és meg is érdemli, hogy foglalkozzanak vele! Hiszen még csak gyerek! Megérdemli azt hogy játszon, hogy csintalankodjon, hogy kiabáljon, hogy sírjon, hogy nevessen, hogy bukdácsoljom, azt is hogy legyen mellette valaki!

-Yn néni játszunk a cicussal is? - Van egy vörös színű kandúr macsekunk is. Azzal szoktunk terápiázgatni. Állat terápia. Jó, ha a betegeket nem csak betegként kezeljük. Hanem értző emberekként! Jelen esetben egy izgága mosolygós hercegnőként.