Genshin Impact Oneshots

Thoma x Reader

Szerettem vele élni, olyan volt, mint egy álom. Mindig féltem attól, hogy majd egyedül kell vezetnem a háztartást, mikor elköltözöm a szüleimtől, s nem lesz energiám az otthoni teendőkre a munka után, de Thomával megütöttem a főnyereményt. Ha én voltam túl fáradt, mert plusz feladatokat is el kellett vállalnom, akkor felajánlotta, hogy feküdjek le, majd ő elintézi. Persze természetes módon ennek fordítottja is igaz volt; amikor a szőke volt teljesen kifeküdve a munkától, engedtem neki egy jó meleg kádnyi vizet, én pedig főztem vagy amit éppen kellett. Élveztem a takarítást így a hétvégéből legalább egy fél napot ennek szenteltünk közösen. Ilyenkor rendbe tettük a lakásunkat, dúdolgatva valamit, esetleg beszélgetve. Az ilyen pillanatokért éltem, főleg mert Thoma mellett az arcomról le nem lehetett kaparni a mosolyt az arcomról, s rengeteget nevettem. 

- Minden ragyog!- dőltem be hanyatt az ágyba egy szombati délután, miután végeztünk az említett takarítással. A hét nem volt húzós egyikünknek sem szerencsére, így nem esett nehezünkre korán kelni, hogy egy finom reggeli után nekiálljunk kicsinosítani a házat. 

- Hamarabb is végeztünk, mint vártam - mászott fölém mosolyogva. Haját nem fogta össze, hagyta előre hullani a hosszúra nőtt tincseit, én pedig imádtam, amikor így volt a haja. Lassan lejjebb hajolt, s puszit nyomott orromra, mielőtt teljes testsúlyával rám nem nehezedett. 

- Thoma!- nyögtem fel a hirtelen súlytól nevetve, amitől ő is felkuncogott, de nem kelt fel, csak arcát nyakam felé fordítva, adott rá egy puszit. 

- Igen, kisasszony?- mosolyogva megforgattam szemeim, s karjaim átdobtam rajta, így magamhoz ölelve őt. 

- Te fogytál..?- vontam össze szemöldökeim. Karjaim valahogy jobban körbe tudták ölelni derekát. Ha azt hitte nem tűnik fel, akkor tévedett. Semmi nem kerüli el a figyelmem, akkor pedig pláne nem, ha róla van szó.

- Nem tudom, lehet. Nagyon vészes? Nekem fel sem tűnt.

- Hmm..- tapogattam meg, keresve a választ a kérdésre.- Nem, még így is csodás vagy. De ezért ma vacsira a kedvenced csinálom, hogy jót tudj enni. Hogy hangzik?

- Már megérte..- könyökölt fölém egy széles vigyorral az arcán.

- Azért egyél rendesen, nem ám bajod lesz.

- Vigyázok magamra, ne aggódj, [Becenév]!- intivált gyengéd csókba, amit elmosolyodva viszonoztam, miközben jobb kezemmel hajába túrtam.

- Ajánlom is - motyogtam mosolyogva, egy pillanatra elválasztva ajkaim az övéitől. 

Játékosan felkuncogott, s derekam megcirógatva mélyítette el a csókot, ami ellen semmi ellenvetésem nem is volt. Ahogy az ellen sem, amit utána tervezett, s valósított is meg. Hülye lettem volna leállítani, amikor mindig olyan gyengés és óvatos volt velem. Valahogy mindig tudta mi az, amire szükségem volt és mihez van hangulatom. Teljesen kiismert, ahogy az idő telt. [...]

Egymás karjaiban feküdtünk, minden olyan meghitt volt. Thoma gyönyörű, zölden ragyogó szemei az én [szemszín] íriszeimbe fúródtak. Alapvetően nem szerettem a szemkontaktust, mert mindig feszengtem közben, de ő elérte, hogy szinte könyörögni is képes legyek azért, hogy örökre nézzünk egymás szemeibe. Ilyenkor mintha máshogy láttam volna. Nem a házvezetőt, a "beutazót", a folyton optimistát, a mindenkivel kedves férfit láttam magam előtt, nem voltak jelzők. Csak ő volt. Teljes valójában, minden titok és elrejtett, eltemetett érzelmével együtt, Őt láttam magam előtt. A lelkét, mely olyan tiszta, s sebzett volt, hogy úgy éreztem, mindig az oldalán akarok lenni, hogy megóvjam és magamhoz öleljem. A szemei mindent elárultak. Nem tudott hazudni. Nem is akart. Akarta, hogy lássam Őt, az igazi valóját. 

Ujjaival lassan, fel s alá cirógatta végig karom, néha vállamon felvándorolva, csavargatni kezdte [hajszín] tincseim, melyeket elmondása szerint annyira szeretett. Mindig szerette piszkálni a hajam, mert fényes és puha volt, illatos és elvileg jó volt megérinteni. Szája szeglete enyhén felfelé görbült, s mély levegőket véve, egyenletesen lélegzett. Nyugodt volt és boldog. Mindketten azok voltunk. Boldogok és őrülten szerelmesek egymásba. 

Sokszor kérdezték, ha lenne három kívánságom, mi lenne az. Ilyen alkalmakkor mindig elmosolyodtam, s át sem kellett gondolnom a válaszom. "Már minden kívánságom teljesült, de ha muszáj lenne ezek lennének: Thoma mindig egészséges legyen, mivel abban a mentális egészsége is egyaránt benne van; a szemei mindig maradjanak ennyire kifejezőek és szeretettel teliek, ha belenézek; éljünk együtt boldogan". Sokan túl nyálasnak tartanak ilyenkor, nem is tagadom, valóban az vagyok. De valóban csak ezeket kívánnám. Nem kellene több pénz, rang vagy bármiféle utazás. Csak vele szerettem volna leélni az életem, a lehető legnagyobb egészséggel mindkettőnk részéről. A boldogságom az ő boldogsága jelentette, ami szintúgy egy nagyon csöpögő megszólalás, de ez volt a valóság.