2

39 4 3
                                    

Ezt a részt telefonról írom és iciri picirik a gombok, bocsi a helyesírásért

Jimin pov

Vörös fejjel rohantam vissza az öltözőbe. Miért kellett megtörténnie? Hjaj, olyan kínos. Zavartan az öltözőben lévő órára pillantottam: már készen vagyok, de ha kimennék innen szembe találnám magamat Jungkookkal, inkább a halál, mintsem hogy lássa a vörös képemet. Szóval azt tettem amit minden racionális érett egyetemista tett volna: bezárkótam az öltöző vécéjébe és füleltem. Jó, tudom, hogy ez baromság, de nagyon égő lenne kimenni. Gratulálok Park Jimin felnőtt ember létedre a vécében guggolsz, hogy a szerelmed, aki pár pillanattal ezelőtt meztelenül látott ne lássa a fejedet, mert titkon tetszett a szituáció. Najó, ez nevetséges. Mit is csinálok pontosan? Mély levegőt vettem, figyelmen kívül hagytam a hangot a fejemben ami azt hajtogatta, hogy ássam el magamat élve és kimentem az öltözőből. A látvány ami fogadott kint egészen szomorú volt. Jungkook a medence szélén ült. Levetett cipője és zoknija mellette, és felhajtotta a nadrágját. Hosszú, izmos lábait a medence vizébe lógatta. Szemei üvegesek voltak, mintha máshol járna, és ez minden bizonnyal így is volt. Megköszörültem a torkomat és törökülésben lehuppantam mellé.
-Köszönöm, hogy elkaptál.-Nem válaszolt, csak egy halvány mosoly suhant át az arcán.
-Tetszik az úszó-technikád. Sajátos.-És azt hiszem ezt bóknak szánta.
-Tetszik az úszás. A röpi egy ideig jó volt. De az utóbbi időben folytogatott. Az úszás megnyugtat.
-Jól vagy? Nem ütötted meg magad amikor elcsúsztál?
A fejem megint elvörösödött, az ujjaimat tördeltem. Beletrafált. A bokám nagyon fáj. Lüktet. Óvatosan a lábam felé sandítottam, ami fel is tűnt neki:
-Fáj, igaz? Gyere, elviszlek az orvosi szobába!- Majd felállt és a kezét nyújtotta felďm, hogy felsegítsen. Finoman támogatott engem, mintha félne, hogy összeroppant engem a legkisebb mozdulatával is.

Leültem a fertőtlenítő szagú ágyra és lányos zavarombam a pólómból kilógó cérnát pödörgettem. Jungkook gézek és gyógyszerek között matatott. Jó, amíg háttal állt nekem lehet, hogy megnéztem a fenekét. Oké, oké megnéztem a fenekét. Mosolyogva guggolt le elém és fogta meg a bokámat. Mozdulni sem mertem. Valami krémet kent rá és befáslizta. Lassan, óvatosan csinált mindent. Amikor kész lett elkezdte visszapakolni a dolgokat a helyükre amikor hirtelen megbotlott és...rám esett. Tulajdonképpen az ágyra esett amin rajta voltam. Én eltreültem az ágyon, ő pedig fölöttem támaszkodott. A pillangók a gyomromban polgarháborúba kezdtek, levert a víz és elvörösödtem. Jungkook pillanatokon belül feleszmélt a kezdeti sokkból és egy gyors köhintés után kiviharzott az orvosi szobából. A védőnő Jungkook tavozasa után nem sokkal érkezett és riadtan nézett rám.
-Szívecském mérjük meg a lázadat, jó?
-S-semmi szükség rá, jól vagyok.- És órára siettem.

Jungkook pov.

Jó, talán, sőt, biztos, hogy nem ez volt a helyén való reakció, de...Nem tudtam mást csinálni. Még soha nem történtek velem ilyen zavarba ejtő dolgok. Le kell nyugodnom! Az uszoda felé vettem az irányt es ismét belelógattam a lábaimat a langyos vízbe. Haragszom a vízre. Becsapott.
-Hazug.- Suttogtam, és rúgdostam a nyugodt víztükröt. A kezemre néztem, ami mar tökéletesen meggyógyult, holnaptól pedig már nem lesz érvényes a felmentésem. Nem tudom, hogy mit tegyek.  Az úszáson kívül nincs semmim. A vízen kívül mar nem maradt semmim. Emlékszem Namjoon hyung, amikor még egészen kicsik voltunk...egy úszásórán találkoztunk először. Én még egyáltalán nem tudtam úszni. Te nevettél, megborzoltad a hajamat és elmerültél a kékségben. A medencébe gázoltam, nem tudtam, hogy ki vagy, de követni akartalak. És akkor már tudtam. Te is tudtad. A víz is tudta. Mindenki tudta ezen a cseszett gömbön, hogy a víz lesz a vesztünk. Csak mi es a víz. Hyung...sajnálom.
Túl sokaig maradtam a medencénél és lekéstem az óráimat. Felálltam es mezítláb elindultam kifele az uszodából. A vizes lábam nyomokat hagyott az egyetem fényes kövén.

Jimin pov.

Órák után rohantam a részmunkaidős állásomba. Beléptem a légkondícionált kávézóba és felvettem a kötényemet.
-Szia Jimin!-Integetett Eun Yoo noona.- Milyen napod volt?
- Érdekes.- Eun Yoo mindent tud rólam. Tudja, hogy átigazoltam az úszokhoz, tuzdja, hogy meleg vagyok es tudja, hogy bele vagyok esve Jungkookba.-Sikerült pucérán Jungkook kezei közé esnem.-Hallottam, ahogy leejt egy csészet az pedig szilánkjaira törik.
-HOGY MICSODA?!!!
Idegesen nevetgéltem és újra lejátszódott előttem a jelenet.
-De nem volt olyan fomantikus, mint amilyennek gondolod.
-Nem baj. Részleteket akarok!
Amíg meséltem Eun Yoo néhq a fejét fogta, néha nevetett, de nagyon szurkol nekem. Hallottuk, hogy nyílik a kávézó ajtaja és belépett rajta...Jungkook. A pulthoz lépett és a döbbenet kiült az arcára. Mielőtt bármit is mondhatott volna megragadtam Eun Yoo kezét és lerántottam őt a pult alá.
-Ő az.
-Ki?
-Ez a fiú.
-Jajj, nyögd már ki, hogy mit akarsz!
-Ő Jungkook.
-Öhm, rendben szedd össze magad, minden rendben lesz, csak...
Köhintes jött a kassza felől. Eun Yoo felrántott engem és a szerelmem felé lökött.
-M-mit adhatok?
-Itt dolgozol?
-Igen.-Motyogtam pironkodva.
-Egy jegeskávét ķérek.
-Noona, kérlek hozz poharat, elfogyott!-Kiáltottam hátra Eun Yoo felé a raktárba.
-Már hozom is!
Vigyorogva rakta le a poharat a pultra és feltűnes nélkül odasúgta:
-Ügyesen!
Remegő kézzel készítettem a kávét és adtam oda Jungkooknak.
-Hmm ez nagyon finom. Talán gyakrabban kéne ide járnom.-És még jattot is adott. Miutan kiment Eun Yoo sikongatvs ugrált előttem:
-Annyira cukik vagytok.-Tapsikolt.-De nálad bénább embert még nem hordott hátán a Föld. Komolyan mondom, borzasztó vagy. De én majd segítek. Kipofozlak, ha úgy tetszik. Először is a hajad. Kezdeni kell vele valamit. És a ruháid. Na, valami rémesek. Hétvégén vegyünk újakat....
Es így tervezgette Eun Yoo az átalakításomat en meg csak arra tudtam gondolni, hogy Jungkooknak izlett a kávém.

Freedom Mashine-Jikook fanfiction HUNWo Geschichten leben. Entdecke jetzt