Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

43.

-Szomorú vagy - fogtam Jungkook arcát kezeim közé, s jobban megvizsgálva feltűnt, hogy bár mosolyog és látszólag jól érzi magát, az igazi érzéseit próbálja elrejteni előlem. Fürkészve figyeltem arcát, mélyen a tekintetébe fúrva sajátomat. 

-Mhm - bólintott egy aprót és szomorúan elmosolyodott. - Az vagyok. Ennyire látszik? 

-Nem - ráztam meg a fejem, ujjaimmal finoman cirógatva bőrét. - De én látom. Mi a baj? 

-Nem mondtam el valamit - pillantott félre, nekem pedig apróra zsugorodott a gyomrom. Nagyot nyelve húzódtam el tőle, ő azonban elkapta a derekamat és visszahúzott a mellkasára. Oldalra fordulva fejem ráhajtottam, miközben körmeimmel finoman karistoltam a karján, mire ő csak sóhajtott és a hajamba simított. - Amikor eltűntem, megismerkedtem valakivel. 

Megálltam a mozdulatban, s olyan sebességgel néztem fel rá, majdnem beleszédültem. Kerek szemekkel bámultam rá, mire elnevette magát és egy aprót pöckölt ujjával az orromra. 

-Ne aggódj, nem úgy - vigyorgott. Szem forgatva csaptam a vállára és visszahajtottam a fejemet a mellkasára, pont mint ahogy eddig is volt. - Egy fiú volt, pont olyan mint én. Nem tartozott senkihez, nem lakott sehol, csak bolyongott amikor találkoztam vele. Egy ideig együtt mászkáltunk, sokat beszélgettem vele és sokat meséltem neki rólad. 

-Szereztél egy barátot? - mosolyodtam el a gondolatra, hogy talán nem volt addig magányos, ameddig én nem voltam vele. 

-Mondhatni - sóhajtotta, és éreztem a hangján, hogy itt még messze nincs vége a történetnek. - Meséltem neki arról, hogy jártam és mennyire biztos voltam benne, hogy nem gondoltad komolyan és hogy még egyszer fogunk találkozni. Azt mondta, ő már járt így korábban, és mivel nem gondoltad komolyan, amikor elküldtél, idő kérdése lett volna mikor tudok visszajönni hozzád, abban az esetben ha nem kezdesz el magadtól keresni. Min komolyan gondolta, mert tudta nem sok van neki hátra, de te nem akartál elengedni. Ez adott nekem egy kis reményt, de ugyanakkor rettegtem, hogy mi van, ha csak én hiszem, hogy nem gondoltad komolyan, mi van ha soha nem fogsz megkeresni...jobban féltem, hogy eltűnök mint eddig valaha. Annyira rémisztő volt a gondolata, és főleg, hogy mennyire valós volt. Te ha rosszat álmodsz, felébredsz és élsz tovább. Nekem viszont ott lebegett a fejem fölött...

-És mi lett? - lestem fel rá. - Hol a fiú? 

Jungkook nem válaszolt, keze megállt a hajamban és csak meredt a semmibe, míg én rajta feküdtem. 

-Eltűnt - motyogta halkan. Nem tudtam, mit kellene mondanom neki, nem tudtam hogyan kellene lereagálnom ezt a hírt. - Eltűnt, túl régóta bóklászott a semmiben. Olyan... - kereste a szavakat, továbbra is bámulva a falat. - Olyan...gyorsan. Nyomtalanul. Nemcsak a lénye szűnt meg létezni, de az emléke is. Rajtam kívül szerintem senki nem tudott róla már egy ideje, velem is csak véletlenül találkozott. És ez nekem annyira fáj - hunyta le a szemeit. - Ennyi volt, egy céltalan, reményvesztett és szeretet nélküli lény. Féltem, hogy rám is ez a sors vár. 

-De hát...tudtad, hogy keresni foglak - próbáltam kissé megnyugtatni és lelket önteni bele. - Azt mondtad, tudtad, hogy megyek, akkor...

-Nehéz volt elhinni, hogy nemcsak én beszélem be magamnak, hanem megtörténhet. Olyan könnyen elengedtél - nézett rám. - Olyan gyorsan, olyan váratlanul és nem tudtam, talán jobb az életed hogy én nem vagyok a részese, bármennyire is akarok, és..

-Ezt ne - fogtam be a száját. - Ezt ne mondd. Pokoli volt, amíg nem voltál itt, tudod? - ráztam meg a fejem. - Az egész családom őrültnek gondolt. Még Yena sem tudott velem mit kezdeni, ami pedig a legrosszabb volt, hogy magamra maradtam a keresésed illetően, nem beszélhettem senkivel, nem kérhettem segítséget és féltem, talán egyedül nem jövök rá valami fontosra, talán nem látok valamit, ami végig a szemem előtt volt - gurultam le róla, a hátamra dőltem és óvatosan meghúztam a karját. - Gyere ide - tártam szét karjaim, ez alkalommal rajta volt a sor, hogy rám feküdjön és én cirógassam és ölelgessem kicsit. - Aggódtam, soha nem tudtam volna megbocsájtani magamnak, ha miattam történik veled bármi is. Szeretném, ha nem aggódnál ilyen miatt. Nem fogsz úgy járni, mint az a fiú - simítottam végig haján. 

Jungkook fészkelődött egy kicsit, majd kényelmesen elhelyezkedett rajtam és megpuszilta a nyakam. Ajkamba harapva fojtottam el egy nagyobb sóhajt, attól a hihetetlen érzéstől ami szokás szerint átjárta mindenem, akárhányszor a fiú csak hozzámért. Ha egy kicsit tovább merészkedett, és olyan helyen érintett meg, ami érzékenyebb volt a többinél, rendesen le akartam teperni, mert úgy éreztem sosem elég belőle. Szemeim lehunyva próbáltam meg lenyugtatni magam, igyekeztem olyanokra gondolni, hogy most sebezhető és szomorú, nem használhatom ki ezen állapotát arra, hogy nekem jobb legyen. Jungkook azonban megérezte rajtam, mennyire feszült vagyok, mennyire merev a testtartásom, ezért felnézett rám, csípőmön támaszkodva.

 -Fura vagy - jegyezte meg szórakozottan. 

-Én? Miért lennék az? - nevettem fel kínosan. - Csak itt fekszem veled és próbállak megnyugtatni és biztosítani, hogy minden rendben lesz. Nem kell félned, nem kell aggódnod. Tanultam a hibámból és ígérem neked, valahogy megoldjuk ezt a kapcsolatot. Ha kell, akkor bevonulok apácának vagy...

-Aranyos vagy - hajolt közel hozzám. - Értékelem. Igyekszem majd jobban viselni azoknak a hímeknek a közeledését, akik nem látnak engem és nem tudják, hogy foglalt vagy. 

Mosolyogva fontam karjaim a nyaka köré és áhítozva néztem szemeibe. 

-Tudod - húztam le magamhoz, így homlokát az enyémnek döntötte. - Néha azt kívánom, bárcsak ember lennél. Nemcsak azért, hogy mindenki tudja, itt vagy nekem. Hanem mert... - pillantottam félre, nem tudva mégis hogyan ismerjem be, hogy a lelkem is eladnám egy éjszakáért vele, hogy talán fogalma sincs, nemcsak hogy érzéseim vannak iránta, de fizikálisan is el tudnám képzelni magam vele. Nem tudtam, mégis hogyan tálaljam neki titkos álmaim és fantáziáim róla és rólam. Hányszor elképzeltem már, hogy végigsimít rajtam, hogy úgy igazán, de úgy rendesen megcsókol, úgy hogy belehalok, hogy lassan de biztosan leveszi a ruháim, hogy mennyire szeretnék úgy igazán, úgy tényleg járni vele. 

-Szerinted hülye vagyok? - kacsintott rám, pimasz mosollyal az arcán. - Olyan vagy, mint egy árammal teli vezeték. Érzem minden egyes rezgésed, minden egyes kis mozdulatod. Szerinted én nem akarom? - hajolt le hozzám, s bár kicsit húzta az agyam, végül csak megadta az annyira várt csókomat. Elmosolyodtam ajkára, ahogy megéreztem, hogy kissé erősebben húzza meg egyik tincsemet. 

-Igen, most már mindennél jobban szeretném, hogy ember legyél - nevettem fel, Jungkook pedig elmosolyodva a nyakamra harapott, s bár tettetett méreggel a hátára csaptam, én mondom hozzám sem nyúlt úgy igazán, de mindenem bizsergett attól a kis tettétől.