1.

1.3K 107 23
                                    

Mielőtt beléptünk volna az ajtón, mindenre felkészítettem magamat, mindenféle lehetséges szcenáriót magam elé képzeltem, hogy ne érjen meglepetés. Azonban úgy néz ki fantáziám nem volt elég dús, hiszen szemeim tágra nyíltak, mikor megláttam a hírhedt, beteges Min nénit. 

Hosszú, kék selyemhálóingben állt a lépcső tetején, haja kontyba fogva. Tény, hogy arca kissé beesett volt, de soha nem mondtam volna meg róla, hogy éppen a halálán van. Kezében egy pezsgőspohár, amiben reménykedtem nem pezsgő van, mert kezdett elegem lenni az egész szituációból, ha még kiderül alkoholizál is, ez volt az utolsó, hogy én meglátogattam felőlem ezután akkor patkol el amikor akar, engem nem lát többet. 

-Oh! Hát megérkeztetek - tárta szét karjait, kierőltetve a szeméből egy könnycseppet. Anya persze zokogva dobta a földre a táskáját és rohant nővére karjaiba, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Min néni konkrétan úgy néz ki, mintha egy kaszinó díszvendége lenne. Szemforgatva pillantottam apára, aki csak egy aprót legyintett, majd egy szomorú mosolyt erőltetve magára, mint aki tényleg sajnálja a dolgot, ő is elment üdvözölni a hétvége sztárját, a haldokló Min nénit. 

-Jiji! - fordult felém, mire nekem a szemem tikkelni kezdett a név hallatán. Soha nem tudtam megérteni, mivel bonyolultabb a Yeji mint a Jiji és egyébként is miért talált ki nekem új nevet, mikor rajta kívül senki nem hív így. Már nyitottam volna a számat, hogy kijavítsam, azonban anyura pillantva, nem volt szívem végül beszólni neki. Hagytam, hogy Jijiként ismerjen, ki tudja még meddig. Kelletlenül viszonoztam ölelését és egy utolsó görcsnek éreztem magamat, amiért ilyen érzelmeket váltott ki belőlem. - Mekkorát nőttél, istenem még láthatlak Téged is, mielőtt mindennek vége - sóhajtozott drámaian. 

-Én is örülök, hogy ezt a lehetőséget nem hagyhatom ki - motyogtam unottan, s bár tudtam felesleges, ismét megnéztem telefonom, hátha valami csoda folytán megjelenik a wifi-hálózat a kijelzőn. Nem jelent meg. 

-Tudod, Jiji - suttogta a fülembe, hangja hirtelen teljesen más volt mint korábban. Bizalmas volt és komoly. - Ebben az egész, átkozott családban mindenki arra vár, hogy végre elhúzzak innen és rájuk hagyjam ezt az egész birtokot a házzal együtt. Mindenkinek erre fáj a foga s azt hiszi, hogy a legbecsesebb, legdrágább tulajdonom ez a ház, pedig nem. Van valamim, ami sokkal de sokkal értékesebb, csak senki sem tud róla. És azt Rád hagytam. 

-Miért? Mi az? 

-Mert te vagy az egyetlen a családban, akiről süt, hogy nem érdekli a vagyonom. Én sem érdekellek, kár tagadnod. Mióta beteg vagyok, tudom, hogy anyádra való tekintettel eljössz hozzám, viszont nem érdekel Téged semmi, amit hátrahagyok, és ez tetszik. Nem szépítesz, nem játszod meg magadat. Tökéletes gazdája leszel annak, ami vár Rád. 

-Mi az? - néztem rá zavarodottan. Egyrészt a szégyentől, mert nem gondoltam volna, ennyire nyílvánvaló, hogy nincs ínyemre állandóan idemászkálni, valahányszor Min néni úgy érzi percei vannak hátra, másrészt kezdett érdekelni, mégis mi lehetne jobb a majdnem három emeletes luxusvillájánál. 

-Fent van a szobában, ahol aludni fogtok. Ha szeretnéd, nézd meg. Barátkozzatok össze. 

-Miért, él? - meredtek ki a szemeim. - Mi az, egy állat? Kutya? 

Min néni azonban nem válaszolt, csak tovább lebegett parádézni a sajnálkozó rokonok között. Döbbenten néztem utána, s az emelet felé vettem az irányt, anélkül hogy bármit is kérdeztem volna. Tudtam, melyik lesz a mi szobánk, hiszen az összes foglaltnak tűnt. Vagy az ajtó volt nyitva, vagy a zárt ajtó alatt kiszűrődő fényből tudtam, hogy vannak bent. A folyosó végén lévő utolsó szoba tűnt üresnek, így azonnal oda indultam, s megálltam az ajtó előtt. A folyosón nem volt senki, a szoba üresen és némán állt, én pedig csak bámultam az ajtót. Végül erőt véve magamon, lenyomtam a kilincset.

Ami nem ment le, az ajtó zárva volt. 

Csalódottan próbáltam meg újra, de csak azért, hogy ismét sikertelenül járjak. Furcsa volt az egész, mert Min néni azt mondta jöjjek fel és nézzem meg mi van itt, sőt, barátkozzak össze vele. Mégis hogy, ha zárva az ajtó? 

-Helló - kopogtattam be, fogalmam sincs minek, teljesen üres volt és csendes.  Nem is tudom mit vártam, és meg is rémültem, ha nekem most valaki visszakopog az ajtón, lelkem tuti ki fog szállni a testemből. Unottan toporogtam az ajtó előtt, karba tett kezekkel, miközben azon gondolkodtam, lehet most csinált belőlem Min néni akkora hülyét, mint eddig még soha senkiből. 

A térdemre támaszkodva hajoltam le és fél szemem becsukva, másikkal benéztem a kulcslyukon. Nagyot sóhajtva húzódtam közelebb a kis lyukhoz, hátha még több területet fel tudok deríteni az apró kis résen keresztül, mikor hirtelen megálltam a mozdulatban. 

Az ajtó túlsó feléről egy szem nézett vissza rám, sűrűn pislogva. 

Amit csak szeretnél (JK) ~ BefejezettWhere stories live. Discover now