Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezett

16.

-Látod ezt az összeállítást? - mutattam a képernyőre, majd Jungkookra pillantottam, aki nagyon koncentrált miközben a képen szereplő ruhaválogatást nézte. - Na, ezt szeretném. Nem lehet kapni sehol már, mert limitált kollekció volt. Lemaradtam, azonban mivel neked semmi sem lehetetlen, így...

Jungkook szó nélkül lehunyta a szemeit és csettintett egyet, én pedig az ágyam fele kaptam a fejemet, ahol ott hevert minden egyes darabja a neten látott szettnek. Tátott szájjal pattantam fel, a szék majdnem felborult a lendületemtől, ahogyan sietve futottam át a szobán. 

-Nem hiszem el! - térdeltem le és úgy simítottam a cipőre, mintha legalább aranyból lett volna. - Jungkook, ez limitált, honnan szerezted meg? - pislogtam rá döbbenten. Jungkook szórakozottan guggolt le mellém, kezébe véve az egyik cipőt, és nevetve meglengette előttem. 

-Mint már számtalanszor mondtam, számomra nincs lehetetlen - tette vissza a cipőt, látva mennyire fontos nekem. - Ez csak pár darab ruha. Kértek már tőlem nehezebbet is - vont vállat és felállva leült az ágy végébe. 

Hirtelen kopogtattak az ajtómon, mire mindketten oda kaptuk a fejünket. Anyu lépett be a szobába, és fáradtan az ajtókeretnek dőlt. 

-Minden rendben? - tettem le a cipőt az ágyra. Anyu megrázta a fejét, s beljebb lépve becsukta maga mögött az ajtót. Leült az ágyra, Jungkook pedig a fal mellé állt, onnan bámulta anyámat, egy halvány mosollyal az arcán. 

-Ráérsz szombaton? - kérdezte. 

-Igen, eddig úgy tűnik. Miért? 

-Az egyik eladónk lebetegedett. Be kéne ugranod a boltba, de tudod csak délig.

-És mi van a váltással? 

-Elutazott. A váltás emberünk betegedett le és nincs más. Nagyon kéne a segítséged, nem akarunk zárva lenni.

-Oké, nincs gáz - vontam vállat. Nem ez volt az első alkalom, hogy valamelyik boltunkba be kellett ugranom, mikor váratlan helyzet történt. Mindegyik üzletbe két embert alkalmaznak anyáék felváltva, mert nincs akkora, hogy többre szükség legyen. Azonban bármikor hiba kerülhet a rendszerbe, ilyenkor jövök a képbe én és beugrom valaki helyett. Ez a legjobb megoldás anyáéknak, mert engem ismernek és tudják, rám lehet bízni a boltot és fizetni sem szoktak, mert amúgy minden a seggem alá van téve. Ilyenkor elviszem az üzletet ameddig kell, ennyit megtehetek a családomért. 

-Köszönöm - mosolygott rám, majd az újdonsült cuccaimra nézett és gyanakodva vette kezébe az egyik cipőt. - Ez honnan van? Úgy tudtam lemaradtál róla.

-Nem tudom, csak úgy itt termett - vontam vállat szórakozottan, anyu pedig szemforgatva tette vissza oda, ahonnan elvette. Nem érte meglepetésként, hogy bôvült a ruhatáram, heti szinten vásároltam magamnak a cuccokat. - Jól vagy amúgy? Mármint most, hogy már...

-Megvagyok - sóhajtotta. - Hiányzik. Néha megfogom a telefont, hogy felhívjam de utána azonnal rájövök, hogy felesleges. Ez a legrosszabb. Elhinni, felfogni és elfogadni. Tudod...eleinte nem gondoltam, hogy ez alkalommal más lesz. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy nem végleg búcsúzom, de látod sose készülhetünk fel eléggé semmire sem. Szombaton elmegyünk apáddal felmérni a házat, tervezni a dolgokat szóval azért is van szükségem rád a boltban. Nem leszünk itt.

-Ne aggódj, tartom majd a frontot - bólintottam és rámosolyogtam anyura. Jungkook továbbra is őt bámulta anélkül, hogy egy pillanatra is elkapta volna a tekintetét. Nem igazán értettem, mégis mi olyan érdekes anyámon, de úgy voltam vele nem érdekel annyira, nézze ha jól esik neki. Anyu még egyszer megnézte a cipőt, megállapította hogy egyébként jól néz ki, majd magamra hagyott. 

Jungkook szó nélkül visszaült az ágyra, oda ahol eddig anyu ült és a térdeire dőlve gondolkodott. 

-Annyira hasonlít rá - suttogta, s miközben betettem a szekrényembe az új ruhát, érdeklődve pillantottam rá. 

-Kire? 

-Minre. Az anyukád - merengett a semmibe. - Most, hogy jobban megnéztem, feltűnt. Nagyon hasonlítanak egymásra. 

Elgondolkodtam, s lelki szemeim elé képzeltem anyát, mellé pedig Min nénit. Nekem nem tűnt fel a nagy hasonlóság, egy egészséges testvéri kinézetük volt, de nem láttam bele többet, mint kellett volna. Jungkook mosolyogva bámult maga elé, én pedig hagytam, hadd kutakodjon emlékeiben, hiszen láttam rajta hogy most visszarepült egy kicsit az időben. Eszembe jutott a beszélgetésünk, amikor elmondta, hogy ha elhagy egy helyet akkor halványulni fognak az emlékei róla, s bár Min néni pár napja halt meg, biztos voltam benne hogy nemsokára minden figyelmét és emlékét én töltöm ki. 

-Szeretnél anyáékkal menni? - kérdeztem hirtelen. Jungkook meglepetten pillantott fel rám, mire folytattam. - Visszamennek a házba. Ha gondolod, velük tarthatsz. 

-Nem akarok nélküled menni - rázta meg a fejét. - Melletted kell lennem, ha...

-Jungkook - ültem le mellé törökülésben, ő pedig tükrözte mozdulataimat. Keze után nyúltam, s finoman közelebb csúsztam hozzá, miközben ujjait piszkáltam. - Mi szükségem lenne munka közben? Unatkozni fogok négy órán keresztül, még a boltkórosok sem járnak vásárolni szombaton, főleg ruhát nem. Menj anyáékkal nyugodtan. 

-Nem - tiltakozott továbbra is. - Majd elmegyek máskor. Vagy veled - mosolygott én pedig sóhajtva megráztam a fejemet. 

-Ahogy akarod - piszkáltam továbbra is az ujjait. - Azon gondolkodtam, ki kellene találni valami módot, hogyan beszélhessek veled amikor mások is vannak ott. Biztos, hogy nem leszek egyedül soha, de azt sem akarom hogy társaság nélkül legyél egész nap. Biztos, hogy nem tudsz gondolatot olvasni? - nevettem fel. 

-Nem - rázta meg a fejét mosolyogva. - Írhatnál a telefonodba. Én elolvasom és akkor válaszolok. Ahogyan elnéztem a többieket, nem fog feltűnni senkinek, ha a telefon sokat van a kezedben. Láttam olyanokat, akik még óra közben is nyomkodták. 

-Igazad van - bólintottam. - Akkor legyél mellettem.

-Mindig melletted vagyok - suttogta, én pedig elkomolyodva néztem a szemeibe, miközben még közelebb csúsztam hozzá. Jungkook nem reagált közeledésemre, pedig térdünk már összeért. Két karomat nyaka köré fontam, s egy mozdulattal már rá is borultam, arcomat a nyakához fúrva. Kissé különös volt, hogy nem éreztem illatot vagy meleget a közelében, csak úgy elvolt magának az ölelésemben. Keze derekamra csúszott s óvatosan simogatni kezdte derekamat a felsőmön keresztül. Hevesen dobogó szívvel hunytam le a szemeim, s bár elszégyelltem magamat amiért mindenféle ok és előzmény nélkül rámásztam, Jungkook olyan nyugodtan és természetesen fogadta közeledésemet, hogy a szégyenérzet hamar el is illant. - És ameddig csak tudok, melletted is leszek - tette hozzá, mire hálásan bújtam még jobban hozzá. 

Min néni igazat beszélt. A legértékesebb, legnagyszerűbb, legjobb dolgot hagyta rám az egész világon. S bár eleinte nehezen szoktam meg, hogy nem beszélhetek róla senkinek, most már kifejezetten örültem, hogy csakis a magaménak tudhatom.