32.

841 86 4
                                    

Lehunyt szemekkel feküdtem a fal felé fordulva, de nem aludtam, mély lélegzetvételek között hagytam, hogy Jungkook apró mintákat rajzoljon a felsőmből kilógó vállamra, míg másik kezével szorosan ölelt magához. Néha ujjait felváltotta szája, amivel apró puszikat hintett bőrömre, amitől mindig kuncognom kellett és közelebb araszoltam hozzá, pedig már egy fűszál sem fért volna be közénk. 

-Hé - suttogta a fülembe, lehelete libabőrt váltott ki belőlem, mint mindig. - Kérdezhetek valamit? 

-Persze - válaszoltam és kicsit elhúzódtam tőle, hogy a hátamra gördüljek és felnézzek rá. Jungkook a kézfejére támaszkodva pislogott, de láttam rajta, kicsit aggódva néz rám, mintha félne kimondani mit gondol. - Na - simítottam tenyerem az arcára. - Mi az? Mondd el. Mit szeretnél? 

-Szerinted...el tudnánk menni valamikor a házba? - kérdezte halkan. Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, miközben megráztam a fejem. 

-Ház? Milyen ház?

-Tudod...Min házába - magyarázta, mire megvilágosodva tátottam el a számat. 

-Oh! Min néni házába? Vissza szeretnél menni? - fontam karjaimat a nyaka köré, és finoman elkezdtem húzni magamhoz. Elengedte magát karjaival, és fejét a mellkasomra hajtotta, fél kezét pedig a hasamon tartotta és kilógó bőrömet simogatta, ezzel szívdobogásomat igencsak felgyorsítva. 

-Hát...aha. Kíváncsi vagyok, hogy nézhet ki most. Kissé hiányzik - sóhajtotta és kényelmesebben elhelyezkedett rajtam. Ujjaimmal hajába simítottam, mire lehunyta a szemét és elmosolyodva cirógatta cserébe a bőrömet. 

-Persze - simogattam a haját. - Megkérem anyuékat adják ide a kulcsot, és elmegyünk. Ketten szeretnél, vagy szólhatok Yenának? - kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy Yena már korábban is utalt rá, lemehetnénk pár napra a nagynéném puccos villájába. Viszont szerettem volna megadni Jungkooknak a lehetőséget, hogy egyedül legyen velem a régi otthonában, ahol éveket töltött el a nagynénémmel, ahol velem megismerkedett, amit hirtelen hátra kellett hagynia. Szerettem volna ha tudja, legalább annyira fontos nekem, mint a legjobb barátnőm, s ha azt kéri tőlem ez alkalommal legyünk kettesben, akkor megoldom. 

-Szólj neki nyugodtan - bólogatott. - Nekem az is elég, hogy együtt megyünk. Aztán majd egyszer, valamikor lemegyünk ketten is. 

-Rendben - bólintottam. - Most kérdezhetek én valamit? - húztam meg finoman a tincseit, ezzel némán kérve, hogy nézzen rám. Jungkook feljebb húzódott, és felpillantva rám, érdeklődve nézett a szemeimbe. 

-Persze - nyomott egy puszit a nyakamra, amitől elmosolyodtam. 

-Vannak a környezetemben, vagy a környéken hozzád hasonlók? - kérdeztem, mire abbahagyta a puszilgatásomat és ajkába harapva nézett rám. - Mármint, ugye én őket nem láthatom. Téged sem lát senki rajtam kívül. De vannak? Ha vannak látjátok egymást? Miért nem szeretsz bele valakibe, aki olyan mint te? Érted mit próbálok itt összemakogni? - nevettem fel halkan, Jungkook azonban nem szórakozott ilyen jól a kérdésen. 

Felült, kissé távol tőlem, mire én is feltápászkodtam és az ölembe vettem egy párnámat. Kérdőn figyeltem arcát, ami kissé aggódó volt, mintha titkolna előlem valamit. 

-Igen, léteznek. És igen, látom őket. De semmi értelme barátkozni vagy szerelembe esni, pont mint az emberekkel. Ha most összebarátkozom valakivel, de el kell mennie, mert a gazdája elmegy akkor elszakadunk egymástól. Ha nincs senkije, akkor elhalványul. Pont olyan értelmetlen, mint ami most közöttünk van. 

-Van itt most valaki akit nem látok? - pillantottam körbe, mintha megpróbálnék fura jelenségek után kutatni. - Van a szüleim mellett valaki?

-Nincs - rázta meg a fejét. - Viszont a sulidban találkoztam párral. Nem tudom, kikhez tartoznak, de vannak. 

-És...boldogok voltak? 

-Nem tudom. Nem igazán. Nem mindenki bánik jól velünk - vont vállat, mire ujjammal az álla alá nyúltam és magam felé fordítottam arcát. 

-Én jól bánok veled? - kérdeztem kissé szomorúan. - Jól érzed itt magad? 

-Igen - bólintott. - Boldog vagyok. Soha nem voltam még annyira boldog a létezésem során, mint most - mászott felém négykézláb, s folyamatosan mászott rám, én pedig ezzel egyenesen arányosan dőltem végig az ágyon, karjaimat megemelve s nyaka köré fonva. - És azt akarom, hogy ennek sose legyen vége. 

-Akkor is szeretni fogsz, ha a testem megöregedik, s a bőröm löttyedt lesz?  A hajam ősz, az arcom ráncos és lehet fogaim sem lesznek - nevettem fel, mire arcát a nyakamba fúrta. - És az illatomat felváltja az a tipikus öregasszony szag? Akkor is szeretni fogsz? 

-Akkor kifejezetten jobban foglak szeretni, mint most - bólogatott, fülembe suttogva a szavait. - Mert tudni fogom, hogy mellettem öregedtél meg - kuncogott, mire finoman a hátára csaptam tenyeremmel. 

-Nem igazságos, hogy te ilyen helyes és fiatal maradsz, én pedig öreg és csúnya. 

-Lényegtelen, mert mindenhogy az én Yejim leszel - csókolt meg, mire lehunytam a szemeim, s hagytam, hogy ujjai bebarangolják oldalam, karjaim, combom, a testem ahol csak ért. 

-Félek - suttogtam hirtelen és elbújtam nyaka hajlatában, hogy ne lássa arcomat. - Jobban félek a haláltól, mint eddig valaha. Nem akarlak itt hagyni, magadra. 

-Kár most ezen gondolkodni - rázta meg a fejét és kényszerített arra, hogy ránézzek. - Túl fiatal vagy ahhoz, hogy ezen aggódj. Van még időnk ezzel foglalkozni. 

-De mi van ha hirtelen halok meg? - pislogtam fel rá, s éreztem szemeim könnybe lábadnak. - Mit csinálok, ha holnap elüt egy autó? Vagy éjszaka megáll a szívem? Vagy beteg leszek és nem tudunk róla, s mire észbe kapunk addig már késő? Hogy menjek el nyugodtan, ha tudom veszélyben vagy? Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy ne létezz tovább. Nem bírok belegondolni abba, hogy ha elmegyek te is eltűnj. Hiba volt elmondanod nekem, hogy ez megtörténhet. 

-Nem fogom bánni - vont vállat, mire még jobban lebiggyesztettem ajkaim. - És tudod miért? Hol tudnék ezek után bárkit is szeretni úgy, mint téged? Hol akarnék én élni egy olyan világban, ahol nem vagy ott? 

Szemeim lehunytam, ezzel elengedve egy könnycseppet, ami végigfolyt arcomon. Jungkook meleg és puha ajka lecsókolta azt a helyéről, finom ujjaival letörölgetve nedves arcom. 

-De miért aggódsz ezen? - kérdezte. - Tudsz valamit, amit én nem? - ráncolta a homlokát.

-Hát eddig még nem - dörzsöltem meg a szemem. - De ha az ember túl boldog, automatikusan aggódni kezd, vajon mikor lesz vége. 

-Akkor vége lesz. Addig - hajolt ajkamra, s mielőtt még megcsókolt volna, végigsimított az oldalamon. - Addig élvezzük ki minden percét - mosolyodott el, s megcsókolt de úgy, hogy megszédültem tőle. S ez alkalommal már meg sem lepett. Jungkook minden mozdulata üvöltött arról, messze többet tud nekem adni mint bárki más. 

Amit csak szeretnél (JK) ~ Befejezettحيث تعيش القصص. اكتشف الآن