Falra Festett Emlékek ● ChanBaek

[22. FEJEZET]

Az ujjait rágva bámulta a képernyőt, miközben pattogatott-kukoricát tömte magát, a szemei üvegessé váltak a nem pislogástól.

Fogalma sincs miért kínozza magát azzal, hogy nézi az élőadást ChanYeol és JongIn esküvőjéről. Nagyon sok ember volt a helyszínen, a hírekből hallotta, hogy rengeteg felsőbbrendű alfát hívtak meg a ceremóniára, remélve több hírnevet kapva.

Nevetségesnek találta az egészet, még sem kapcsolta ki a tévét. Valahol a szíve mélyén remélte Yeol nemet fog mondani az oltárnál, megkeresi őt és boldog családot alkotnak együtt.

Ja.. szép kis álom.

ChanYeol magára hagyta az összekötődés után, ennél undorítóbb dolgot nem is tehetett volna... meg persze az, hogy csodálatosan teherbe ejtette.

Mély sóhajjal simított a hasára, ami már lassan, de biztosan elkezdett nőni. Még mindig benne lengett az elfelejtés félelme, de remélte, hogy a mély kapcsolat, ami közte és az ikrei között van nem fogja engedni, hogy megfeledkezzen róluk.

Elmosolyodott az emlékre mikor megtudta, hogy nem egy gyermeket vár, hanem kettő csodát. SeHun ott volt mellette - mivel LuHan éppen épült fel, a szülés nagyon lefárasztotta -, fogta a kezét és bíztatta, hogy semmi baj nem lesz, ők mindig mellette fognak maradni, akármi is történjen.

- Miért nézed ezt a szart? - zökkentette ki LuHan, épp leülve mellé, kezében ott fogta a kislányát, aki édesen aludt. - Te jó egem - nevetett halkan. - ChanYeol úgy néz ki, mint valami mosott rongy. Alig várom, hogy lássam a képeket róla a hírekben - gúnyolódott.

- Ne legyél ilyen Lulu - biggyesztette le az ajkát.

- Ilyen őszinte? - húzta fel a szemöldökét. - Amúgy JongIn se valami.. fényes? Sokat hallottam róla, a pletykák szerint igazi édes Alfa, tele kedvességgel, boldogító mosollyal. Most meg olyan..

- Letört? Észrevettem én is. Mint ha semmi kedve nem lenne ott lenni.

- Kinek lenne kedve összeházasodni azzal a mocsokkal?

- Nekem?

- Neked az ikreidre kell koncentrálnod. Láttam ám tegnap, hogy megettél három csomag karamellás cukrot.

- Kicsi csomagok voltak - motyogta lehajtott fejjel, amire LuHan jóízűen kezdett kuncogni.

- Szerencséd van amiért nem tudom rajtad tartani a szemem, ez a kis ördögfióka rendesen elveszi az időm - nézett le a lányára, lassan ringatva őt. - De komolyra véve a szót - pillantott vissza a tévére. - Vigyázz az étrendedre, tudom ilyenkor minden hülyeséget megkíván az ember, főleg, hogy ikrekkel vagy terhes, viszont kicsit fogd vissza magad, jó?

BaekHyun sértődötten csücsörített, kiengedve a markából a nasiját. Bár tudta LuHannak igaza van-

- Jó - mondta halkan, ám a sértődött gyorsan a semmibe fulladt, mivel elkezdődött ChanYeol és JongIn ceremóniája.

Megfeszült testel és ökölbe szorított kezekkel bámulta a képernyőt. Az arany fonalak, amik a lelkére és a szívére csavarodtak, most erősen szorították.

A szavak, amik legördültek Yeol ajkairól, ahogy esküt tett JongInnak.. minden olyan hamisan hangzott.

- Kapcsoljuk ki Hyunnie..

- Nem, hallani akarom ahogy igent mond neki, máshogy képtelen leszek tovább lépni - szipogott, észre se véve, hogy könnyek kezdtek kitörni a szeméből.

Bármennyire is reménykedett, imádkozott azért, hogy az Alfája meghátráljon, sajnálatos módon nem történt meg. Amint mindkettőjük kimondta az igent és a közönség elkezdett tapsolni, azt ismételgetve, hogy "csókot" Lu abban a pillanatban - óvatosan - nyúlt távirányítóért és kapcsolta ki a tévét.

- Soha nem lesz az enyém, igaz? - kérdezte, bár inkább saját magától. A torkát fojtogatta a zokogás visszatartása. - Miért? Miért kötött magához, ha nem kellek neki? - ráncolta a homlokát.

- Mert egy idióta. Amúgy se érdemel meg téged.

- Ez inkább fordítva van, nem? - dőlt hátra, simogatva a hasát. - Hiszen ChanYeol egy előkelő, tisztavérű családból tartozik. Miért keverné magát egy olyan Ómegával, mint én?

- Hagyd abba az önpusztításod, megcsaplak. SeHun is abból a családból tartozik, még is elvett engem. Itt nem csak a tisztavér megtartásáról van szó, az egész Park család abban hisz, hogy az ómegák képtelenek felsőbbrendű alfáka kihordani, ezért se akarnak beházasodni olyanokhoz, akik nem alfák. De, mint látod - pillantott le a lányára, aki igen is felsőbbrendűnek született. - Tévedtek - mosolyodott el megsimogatva a kislánya arcát. - Bár engem az se érdekelt volna, ha Bétának születik, mindenhogy szeretem.

BaekHyun nem mondott semmit, csak elhúzta a száját. Kicsit- na jó, nagyon féltékeny volt amiért LuHannak megvan az, amire ő is vágyott. Az utolsó szál, amiben reménykedett, hogy elfelejti Yeolt.

- Jut eszembe - állt fel, biccentve Baeknek, hogy kövesse. - Igazából SeHunnal együtt akartuk megkérdezni, de egyy smucig köcsög vagyok, szóval beavatlak egyedül - sétáltak át a másik szobába, ahol az Ómega befektette a lányát a kiságyába.

- Hallgatlak - dőlt a falnak, karba tett kezekkel.

- Tehát, gondolkodtunk már egy jó ideje azon hogy Busanba költözünk. Minél messzebb akartunk menni Szöultól, még Kína és Japán is felmerült, s bár végül Busannál maradtunk, gyönyörűen teherbe estem és nem akartunk úgy költözni. Most, hogy JinAh megszületett, mehetnénk.

- Öhm.. de most én vagyok terhes..

- Ez igaz, viszont neked nem kell sok mindent csinálnod. Ha Hunnieval csak ketten mentünk volna még annó mindent egyedül kellett volna elintéznie, amit nem engedhettem meg neki - magyarázta. - Míg mi elintézünk mindent, a papírokat és minden fontos dolgot, addig te vigyázhatsz JinAhra. Bár, ha nem szeretnél költözni-

- Szerintem jót tenne nekem is a változás - gondolkodott hangosan. - Azért még agyalhatok rajta?

- Nyugodtan - döntötte oldalra a fejét egy mosollyal.

Igazából egyáltalán nincs szüksége arra, hogy végig gondolja a dolgokat. Ha SeHun és LuHan költözni akarnak, bármennyire messze is legyen az, ő benne van.

Azonban annyit igazán megtehetne, hogy - bár még mindig nem emlékezik rájuk - elkéne búcsúznia Kibumtól és Yixingtől. Bár abba egyáltalán nem biztos, hogy személyesen kéne, vagy csak rájuk dobni egy üzenetet?

Mondjuk az üzenet nem lenne túl hideg? Hiszen Kibum elmondása szerint nyolc éve ismerősök, ami elég sokkoló, hiszen ez azt jelenti nyolc emlék esett ki neki.. Ijesztő.

Magára hagyva LuHant botorkált vissza a saját szobájába, elmosolyodva ahogy a kiskutyája követte, így egyből felkapta a karjaiba.

- Ne aggódj Mongryong, te is jössz velünk - nevetett ahogy a kutyus izgatottan nyalogatni kezdte.

Leülve az ágyára vette kezébe a telefonját, kifújta hosszasan a levegőt. Újrakezdést akart, nem? Ezt Yixingnek és Kibumnak is elmondta, bármennyire is tudta mekkora fájdalmat okozott ezzel nekik.

Nem kéne továbbá is felbolygatni az életüket azzal, hogy most ténylegesen eltűnik az életükből. Frusztráltan felnyögve dobta magát hátra, Mong kiszállt az öléből és leugorva a földre ugatott párat.

- Mi az? - pillantott az állatra. - Szerinted is hagynom kéne? - ismét ugatott. - Egy élmény veled beszélgetni - forgatta meg a szemét. - Talán igazad van, talán.. tényleg csak felkéne szívódnunk, huh? - várt egy kicsit hátha Mong válaszol, ehelyett lustán elfeküdt. - Pff, bezzeg ilyenkor hallgatsz - prüszkölt.

- BekHyun, Lulu! - hallotta meg SeHun kiáltását, amiért később biztos kapni fog LuHantól, mert nem egyszer magyarázta el neki, hogy most már van egy kisbabájuk, és nem kéne felverni. - Kész a vacsora!

Az Ómega küszködve tolta fel magát, ledobva maga mellé a hülye készüléket. Most inkább a jelenre kéne figyelnie, és arra, hogy jól bezabáljon, még ha Lu ellenzi is.