Falra Festett Emlékek ● ChanBaek

[12. FEJEZET] (M)

(Remélem még emlékeztek arra mi is az a csómó (Knot) és miért hasznos ^^)

ChanYeol aggódva pillantgatott az Ómegára miközben előtte a recepciós nő azon vacakolt, hogy végre kiadja nekik a szobát.

A felsőbbrendű Alfa úgy döntött elhozza BaekHyunt a kedvenc hoteljába, mert nem viheti haza, hiszen ahol ő él ott van JongIn, ChaeYoung és a szülei, mind alfák, szóval odavinni egy tüzelő Ómegát hatalmas hiba lenne.

Még így is ahogy a hallban álltak mindenki megbámulta őket. Szegény Baek nagyon rosszul viselte az egyhelyben várakozást, állandóan nyüszített Yeol karját rángatva.

Amint megkapták a kulcsokat és Chan aláírta a papírokat, egyszerű mozdulattal karjai közé kapta a fiút és elsietett vele.

- Yeollie - nyöszörgött.

- Már itt vagyunk, nyugodj meg - csitítgatta, kinyitva az ajtót a káryával. - Mivel elég sűrűn jövök ide, a szobát másnak nem adják ki - magyarázta. - A recepción az a lány újnak tűnik, még sose látta, ezért cseszekedett a kiadással - csóválta meg a fejét, letéve az Ómega táskáját, besétálva a hálószobába, lefektetve a törékeny fiút. - Ne aggódj semmi miatt, itt nem fognak zavarni - simogatta az arcát. - Próbálj meg pihenni.

- De- ungh! - húzta magát össze, egész teste görcsbe feszült, miközben reszketett. ChanYeol erősen szájába harapott, mindent megtéve azért, hogy ne vesse magát a fiúra. Az édes áfonya illata pedig nagyon erősen hívta magához.

- Ezt a napot bírd ki, jó? Nekem sajnos holnap már dolgom lesz, szóval megkérem az egyik ismerősöm, hogy vigyázzon rád, rendben? - erőltetett magára egy mosolyt, azonban rögtön le is hervadt mikor a lilahajú kétségbeesetten karja után kapott.

- I-itt akarsz hagyni? - kerekedett el a szeme.

- Pici, tudod jól, hogy Alfa vagyok, és ha maradnék nem bírnám magam visszafogni - próbálta gyengéden leszedni magáról a másik kezét, viszont BaekHyn elképesztő erővel szorította.

- Ne menj el - torzult el az arca, ajkai megremegett. - Kérlek - sírta el magát, húzva magához a magas férfit.

Yeol nem bírta tovább, kirántotta magát a szorításból és kimenekülve a szobából zárta be az ajtót, nekidőlve annak, hallgatva ahogy az Ómega keservesen felzokog, ami hirtelen eltompult, a fiú biztos belefurta a fejét a párnába.

Az aranyvérű ökölbe szorította a kezét, lassú léptekkel haladva, úgy érezte minden porcikájára tonnányi nehezéket raktak volna s mikor elért a nappaliba egyből ledobta magát a kanapéra.

Kellett neki pár perc mire valamennyire lebírt nyugodni, zsebéből előhalászta a telefonját, tárcsázva az első embert, aki eszébe jutott.

- ChanYeol? Miért hívsz?

- Sehun! Ne haragudj, tudom mennyire elfoglalt vagy, de szükségem van a segítségedre.

- De hát.. már mindent megbeszéltünk az esküvőddel kapcsolatban.

- Most nem arról lenne szó - ejtette homlokát a tenyerébe dörzsölve ott a bőrét mondott el mindent az öccsének. - Nem akarom magára hagyni őt, főleg miközben pontosan tisztába vagyok abban mennyire is szenved, de egyszerűen képtelen vagyok itt maradni.

- Sajnálom, ma még biztos nem tudnám odaküldeni LuHant, azt hinné az ember, hogy a párja teherbe esik és fáradtabbá válik, ám Lulu tele van energiával, szóval csak késő este fog hazaérni. Próbálj kitartani holnapig bátyó, de ha nem sikerül én megértenélek. Az Ómegák illata tüzelés közben ellenálhatatlan.

Chan elhúzta a száját, végül is legalább csak holnapig kell kibírnia, holnap pedig LuHan idejön, hogy vigyázzon a fiúra. Megköszönte SeHunnak, ledobva maga mellé a mobilját.

Remek.

Fantasztikus.

Az egészben az a legjobb, hogy Baek egyre hangosabba nyöszörgött, az illata már hozzá is elért. Vajon segítene, ha bemenekülne a fürdőszobába. Bár az Ómega aromája hamarosan mindent el fog lepni.

Kész volt arra, hogy bekapcsolja a tévét, az legalább BaekHyun hangját elnyomná valamennyire, azonban a fiú a legfájdalmasabb sikításával csalogatta magához.

Egyszerűen nem bírta tovább elviselni a lila hajú szenvedését, muszáj valahogy segítenie neki.

Amint benyitott a szobába az erős feromonok orrba csapták, az Ómega alul semmit nem viselt, éppen próbálta magát kielégíteni, persze eredménytelenül.

- Hyunnie - nyelt egy nagyot.

- Channie? - nézett rá könnyekkel teli szemekkel. - Kérlek.. - nyújtotta ki felé a jobb karját. Az Alfa nem igazán tudott gondolkodni többé, az agya elködösült így egyből a fiúhoz lépett, letérdelve az ágy mellé.

- Hogyan segítsek? - fogta meg a kezét, puszit nyomva az ujjaira.

- Fáj.. - szipogott.

- Tudom Kicsi, azért vagyok most itt - simított arcára, letörölve az oda nem illő sós könnyeket.

- Megint itt fogsz hagyni?

- Holnap muszáj leszek..

- De miért?! - ült fel. - Hiszen az Alfám vagy, miért akarsz elmenekülni?!

- A-az Alfád? - akadt el a szava Yeolnak. - Én nem-

- Igen is az vagy! - csapott az ágyra idegesen, megfeledkezve a szenvedéséről, mivel most valami másba szúrt a fájdalom, egyenesen a lelkébe és a szívébe. - Tudom, hogy te is érzed! - ragadta meg a férfi gallérját közelebb húzva magához, ChanYeol meglepett kifejezéssel pislogott vissza rá. - Segíts Alfa... - nézett egyenesen az aranybarna íriszekbe könyörgően. - Segíts az Ómegádon - mondta erotikával tele, látta, hogy Chan mondana neki valamit azonban gyorsan ajkaira hajolt, egyre több feromont engedve a levegőbe, abban reménykedve, hogy az Alfája végre beadja a derekát s mikor a másik viszonozta a csókot örömkönnyeket ejtett.

Végre.

Éhesen falták egymás ajkait, mind kettőjükbe fellobbant az ellenálhatatlan vágy. ChanYeolnak fogalma sem volt mikor kötött ki az ágyon, BaekHyun fölött. Gőze sincs mikor került minden ruha le róla.

A két meztelen test egymáshoz tapadt, mind ketten érezték ahogyan a lelkük összefonódik egy törhetetlen, tiszta kötelékké. Lélektársak. Hát persze... már akkor is tudták, hogy ők egybe tartoznak amikor először mélyen elvesztek egymás tekintetében, egyáltalán nem véletlen, hogy állandóan együtt akarnak lenni.

Ezért érezték a rejtett illatukat egymáson. Ezért is irritálta ChanYeolt, mikor annak a másik Alfának volt képe bemocskolnia az Ómegáját a szagával.

BaekHyun elégedetten felnyögött amikor Yeol erősebben és gyorsabban kezdett benne mozogni, az élvezettől ívbe feszült a háta, nem bírta többé bezárni a száját, lábait erősen az Alfája dereka köré szorította.

Együtt, közösen hajszoltak az orgazmus felé, halkan egymás nevét ismételgetve. Amint elélveztek és Yeol BaekHyunbe nyomta a csomóját a szemük fehéren felvillant pár pillanatra, ami annyit jelentett az összekötődés teljesült, ha leakarnák pecsételni ezt a végleges hűséggel megkéne egymást harapniuk, azonban túlságosan is fáradtnak érezték magukat ahhoz, hogy bármit is tegyenek az alváson kívül.