Falra Festett Emlékek ● ChanBaek

[09. FEJEZET]

Az egész szobában érződött mennyire kínosan érezték magukat. A két testvér már rég látták egymást, így inkább kerülték egymás tekintetét ették az ételt.

Bár ChanYeol az idősebbik, fogalma sem volt hogyan kéne kezdeményeznie. Mindenről szeretett volna vele beszélni, megkérdezni tőle jól van-e, hogy megy az élete, tényleg boldog-e az Ómegájával. Hiányzik-e neki ő és ChaeYoung.

De még is mi joga lenne kérdőre vonni Sehunt? A hús-vér öccsét, mikor szó nélkül hagyta, hogy a szüleik kitagadják, csak azért, mert szerelembe esett az Ómegájába.

ChanYeol fél szemmel felpillantott, jól megnézve az öccsét. Két év alatt sokat változott a testvére, egyértelműen a vonásai férfiasodtak.

Tisztán emlékezett arra, mikor az anyjuk állandóan csesztette SeHunt amiért nem volt elég izmos felsőbbrendű Alfához képest, ezért pedig mindig többet is kellett edznie, mint neki.

Az egy dolog, hogy Sehun tényleg teljesen megvált a Park névtől és inkább az Ómega családnevét vette fel, de az, hogy a jellegzetes, szinte tejföl szőke haját, ami a Park jellegzetességét mutatta, barnára festette.

Látszott az öccsén mennyire megutálta őket, amit valahol megértett, viszont enyhén mérges is volt. Neki is ugyan-úgy át kellett mennie a basztatásokon, azon, hogy egy totál idegen - már nem az - Alfához kell hozzámennie... De ha SeHunnak így jó.

- Szóval - csettintett nyelvével a fiatalabbik miután megtörölte az ajkait. - Azért vagyunk itt, hogy az esküvődről beszéljünk. Anyád pontosan tisztában van azzal milyen sikeres volt az enyém LuHannal, több országba is eljutott a híre - tette össze a tenyerét, lazán hátra dőlve a széken. - Én pedig azt tudom, akarja, hogy a tiéd és JongIné még annál is nagyobb legyen. Csak itt az a bibi, én LuHannal együtt terveztem meg mindent, felosztottuk a munkát, benned még annyi se volt, hogy elhozd a jegyesed - artikulált kezeivel.

- Az-!

- Ne próbálj magyarázkodni ChanYeol! - állította meg a férfit. - Ti Parkok mind ugyan olyanok vagytok. Csak magatokra gondoltok, a pénzetekre, hírnevetekre, minden más meg le van szarva, ezt pedig nem tagadhatod, mivel ez egy tény - csóválta a fejét.

- SeHun..

- Nekem aztán tök mindegy - vont vállat. - LuHan hamarosan hazaért, menjünk át a munkás szobámba, ott csetelhetünk tovább - állt fel, szavak nélkül elkezdve elpakolni a tányérokat, elmosva őket.

ChanYeol nagyokat pislogva nézte ahogy mindent szépen és gondosan elrak az öccse. Mint felsőbbrendű alfák, a takarítás sose tartozott a szótárukba, azokat mindig a szolgálók csinálták a Park házban.

Az egyetlen dolog, amit nem engedett, hogy elpakoljanak helyette az a festményei és az eszközei voltak, minden másról a cselédlányok gondoskodtak.

Hirtelen szégyelte el magát, bár nem értette miért, hiszen SeHun döntött úgy, hogy inkább elmenekül, kizárva magát a családból.

- Esetleg - állt talpra ő is. - Találkozhatok LuHannal?

- Már miért akarnál találkozni vele? Hogy ránézz azokkal az elitélő szemekkel? Úgy, ahogyan ránéztél két évvel ezelőtt, mikor a családi vacsoránál bemutattam nektek, mint a párom?! Hogy elhord egy hozomány vadásznak?

- Nem - hajtotta le a fejét. - Bocsánatot szeretnék kérni tőle és tőled... - Mikor pár pillanatig SeHun nem válaszolt, visszanézett rá. Az öccse elsötétült szemekkel bámult vissza rá.

- Komolyan úgy gondolod bedőlök neked? - ráncolta a homlokát.

- SeHun, komolyan beszélek! - csattant fel. - Hatalmas bunkó köcsög voltam... nem, még mindig annak gondolom magamat amiért mindent szó nélkül hagytam, hogy anyáék kitagadjanak. Mint a báttyád, melléd kellett volna állnom, harcolnom kellett volna veled, azért, amiben hittél, de sajnos megvoltam vakulva. Én... tényleg úgy sajnálom Hunnie, szörnyen elbuktam, mint testvéred, barátod. Nem volt szándékom téged, avagy LuHant megbántani.