Esőcseppek (BTS Taekook Oneshotok)

Breakdown (Taekook ff.)

-Miért lenne mindegy? -suttogtam remegő hanggal.

-Mert megcsaltalak. Mert bemocskoltak. Nem vagyok most már tiszta. Egy ribanc lettem, akit csak úgy az utcára dobnak. Nem vagyok hozzád való, sohasem voltam az igazán, csak...

-Ezt azonnal fejezd be -parancsoltam rá, talán kicsit erősebben is, mint kellett volna. -Ne mondj ilyeneket. Te nem tehetsz semmiről. Te csak egy áldozat vagy. Nem vagy mocskos, ezt verd ki a fejedből. És hidd el nekem, hogy senki sem illik úgy hozzám, mint te. Most összetört a szíved, de hagyd, hogy segítsek.

-Nem tudsz segíteni, SENKI SEM TUD!!! -kiabálta kétségbeesetten, majd megint zokogásban tört ki.

-De igenis tudok neked segíteni. Csak hagyd, hogy segíthessek -próbáltam szemeibe nézni, de ő lesütötte azokat. -Megérinthetlek, szerelmem?

Elsőre nem láttam, hogy válaszolt volna, mert bizonytalan bólintása nagyon halovány volt. Egyik kezemet vállára tettem, amitől ijedten ugrott meg.

-Tőlem nem kell félned, nem foglak bántani, én nem vagyok ő. Ő nem ért így hozzád -duruzsoltam neki, miközben már hátát kezdtem el cirógatni, mialatt ő csendesen hullatta könnyeit. Hamarosan magától ölt bele ölembe, kulcsolta át lábával törzsemet, és bújt hozzám a lehető legszorosabban, a lehető legjobban meglepve ezzel engem. Hátát simogattam továbbra is, miközben én is a könnyeimmel küszködtem. Hogy lehet egy ilyen ártatlan lelket bántani?

-Nem lesz baj, kicsim, hidd el minden rendbe fog jönni. Nem lesz semmi gond -ajkaim remegni kezdtek, és eddig bírtam, én is elkezdtem sírni. Határozott és sziklaszilárd akartam maradni, hogy érezze, egy stabil pontja biztos van most, de ezt a terhet én sem bírtam. Szörnyű volt így látni őt, és most már együtt zokogtunk az ágyon egymáshoz simulva.

Egy öt percig így maradhattunk, majd elváltunk egymástól. Szörnyű volt látni a bánattal és fájdalommal teli sötét szemeket. Arcára simítottam finoman.

-Mit szólnál, ha fürdenénk egyet, és lemosnánk a múlt fájdalmas emlékeit? Akkor talán majd te is azt fogod érezni, hogy tiszta vagy. Gondolom azóta az eset óta nem fürödtél -húztam el szám szélét. - Nyugi, nem fogok ÚGY hozzád érni -tettem hozzá. Taehyung egy nagyon művészi egyéniség. A lelki világa és a fantáziája pedig még különlegesebb, és ezért volt az, hogy ismerkedésünk elején nehéz volt megértenem. De ahogy telt az idő, kitárult előttem a szíve. És ezért is tudom, hogy ez talán sokat segítene most neki.

Hezitált, látszott rajta.

-Édes, kérlek hagyd, hogy segíthessek neked -kérleltem, és ha nekem kellett volna továbbra is beszélni, akkor lehet, megint elsírtam volna magamat.

-Rendben, menjünk -hallottam meg gyenge hangját.

A fürdő felé vettük az irányt, majd mikor beértünk, becsuktam magunk mögött az ajtót.

Más helyzetben ilyenkor vadul esnénk egymás ajkainak, de most még csak egymást sem vetkőztetjük le. De nem baj, így is annyira örülök, hogy nem ellenkezett, és hogy testileg továbbra is nyitott felém a történtek ellenére. Ezt bíztató jelnek vettem, és lelkemben megnőtt ismét a remény lángja, hogy ez az angyal egy nap felépüljön.

Miután mindketten ruha nélkül maradtunk, csendben szemeztünk egymáson, majd ő elkezdett engem végig mérni, és ezt követően újból elpityeredett.

-Nem érdemlek meg egy olyan nagyszerű és tökéletes embert, mint te -suttogta könnyekkel szemében.

-Kár, pedig a teljes szívem érted dobog, drága-próbáltam felvidítani, de most annyira nem ment. Megengedtem a tusolóban a vizet, ujjbegyeimet hátára téve noszogattam, hogy lépjen be a kabinba, majd én is beléptem, és behúztam az ajtót.