When two worlds collide ✓ [ 2 ]

Fourteenth

- A gyorsaságodon kéne dolgozni.

- Fussak pár kört, vagy mi ?

- Dehogy - rázta meg a fejét -, a gyorsaság nem csupán attól függ, hogy milyen gyorsan visznek a lábaid. - magyarázta nekem Derek, miközben a kanapéján ültünk. - Fontos a látás.

- A látás ?

- Igen - bólintott - Fel kell mérned futás közben, hogy mi milyen távolsagra van tőled és más dolgoktól. Ha az erdőben mész, akkor nyilván kerülgetni kell a fákat, tudni kell, hogy melyik kettő között férsz el, mikor lehet könnyen irányt váltani. Ha nem vagy képes felmérni ezeket, halott vagy.

- Azta, igazán pozitív motiváció. - forgattam meg szemeim, majd feltettem a lábam az ölébe, míg végigfeküdtem a kanapén

- Vidd innen a büdös lábad ! - lökte le azonnal, mire én a földre kerültem.

- Áu ! Így kell bánni a barátnőddel ? - kérdeztem viccből, közben pedig a sajgó hátsómat fogtam, mintha az elmulasztaná a fájdalmat. Visszahuppantam a kanape puha anyagára, majd egy párnát vágtam hozzá. Meglepődötten, felhúzott szemöldökkel nézett hol rám, hol a kezemben tartott párnára. Egy óvatlan pillanatban ő is megfogta a kanapén lévő másikat és ütni kezdett vele. Döbbenetemben nem tudtam védekezni és reagálni, így hanyatt vetődtem az ülőalkalmatosságon. Nem hagytuk abba egymás püfölését, viszont Derek erősebbnek bizonyult, amit amúgy nem is csodálok. Gondosan felépített izomzata segítségével könnyedén lefogta két kezem, majd így folytatta a harcot.
- Oké, feladom ! Elég ! Győztél ! - kiabáltam hangosan nevetve, mire végre elengedett.

- Megzavartunk valamit ? - hallottuk meg hirtelen Scott hangját és azonnal felültem. Felsőm megigazítottam, ugyanis a nagy csatában az egyik válla a hátamon, míg a másik a kulcscsontomnál volt.

- Ti tényleg nem ismeritek azt a fogalmat, hogy kopogás. - morgott mellettem Derek. Sokáig tartott a jó kedve.

- Azt hittük éppen egymást végzitek ki, olyan hangok szűrődtek ki. - érvelt Lydia. Stiles még véletlenül se vette le rólam a tekintetét, szigorúan és ítélkezően méregetett engem. A veszekedésünk és a titkom fényre derülése óta - ami 4 napja volt - nem láttam. A közös óráinkra szimplán nem járt be, a suliban meg nagyon ügyesen került engem. Még hozzájuk is elmentem, de egyértelműen nem volt otthon. Feladtam, hogy valaha is sikerül majd megbeszélni a történteket.

- Minek jöttetek ?

- Találtunk pár dolgot, meg akartuk veled is beszélni. - válaszolta Scott, és az asztal felé sétált. A morcos farkas felállt mellőlem, én pedig közöltem, hogy akkor indulok is, mert nem szeretnék zavarni.
A hihetőség kedvéért adtam a barátom arcára egy puszit, a többieknek meg szimplán intettem.

Már az épület előtt jártam, amikor megragadták a csuklóm, ezzel megállítva a tovább sétálástól.

- Celeste, várj !

- Mit akarsz ? Megint a fejemhez vágni mindent, ami az eszedbe jut ? - karba tett kézzel és hasonló szigorú nézéssel vártam a válaszát, mint ahogyan pár perce ő is figyelt engem.

- Nem, én... Bocsánatot szeretnék kérni amiatt. Kicsit sok infó volt hirtelen és nem gondolkoztam.

- Komolyan azt hiszed, hogy ennyivel el lesz intézve ? - nevettem fel gúnyosan. Stiles elpillantott rólam, kezeit pedig zsebre tette. - Gyilkosnak neveztél és ha ez még nem lenne elég, teljesen biztos is voltál ebben.

- Én nem akartam, csak...

- Mégis megtetted ! - szóltam indulatosan közbe mondandójának

- Tudom, nagy hibát követtem el, de mindenki így reagált volna ! - csak nagyobb szarba kevered saját magad, Stiles.