The Secrets of the Forest II. - Katherine nyomában

35. fejezet

Damien pár másodpercig lefagyva állt, majd elnevette magát.

- Köszönöm, srácok!- nézett körbe, majd páran azonnal megrohamozták (többségben lányok), hogy személyesen is üdvözöljék és átadják jókívánságaikat. Én karon ragadtam Miát, és a puncsos tálhoz vonszoltam.

- Mi az? Te nem akarod felköszönteni?

- Túl sokan lógnak a nyakán így is – vontam vállat, majd belekortyoltam az italomba.

- Ugyan már, El!- jelent meg hirtelen Max, és átkarolt kettőnket. – Beszélj már vele! – A következő mondatot a fülembe súgta, hogy csak én halljam: – A bátyám, és ismerem. Tudom, hogy hiányzol neki.

- Beszélni fogok vele – ígértem meg mindkettőjüknek. – De nem most rögtön.

- Hát jó – sóhajtott Max. – De ajánlom, hogy tényleg beszéljetek. Ha nem, akkor bezárlak titeket egy üres szobába.

- Azt hiszem, erre nem lesz szükség – mosolyogtam rá, majd töltöttem magamnak egy újabb pohár puncsot. Meglepően finom volt.

- Mindjárt visszajövök és minden figyelmem neked szentelem – fordult Max Mia felé. – Viszont még el kell intéznem pár dolgot.

- Rendben menj csak – mosolygott barátnőm a hercegére, aki megajándékozta egy gyengéd csókkal.

- Sietek – simította meg az arcát, majd rám kacsintott búcsúzóul, és távozott.

- Ne vidd túlzásba a puncsot – figyelmeztetett a szőkeség, miközben ő is töltött magának. Velem ellentétben, neki ez még csupán az első pohár volt. – Ez eléggé spéci cucc. Családi recept. Megiszol négyet, kezded érezni a hatását, az ötödiknél már becsiccsensz. További három és az asztalon táncolsz, ha tíznél többet iszol pedig vagy rókázol, vagy öntudatlanul illuminált állapotba kerülsz és a végén szerelmet vallasz Alexnek és az ágyában kötsz ki.

- Ne aggódj, az soha nem fog megtörténni, akármilyen illuminált állapotba is kerülök.

- Nagyon remélem – kuncogott. – Hányadiknál tartasz?

- Harmadik – közöltem, miközben végig Damienen legeltettem a tekintetem. Igazán jól nézett ki! Fekete koptatott farmer volt rajta sötétkék inggel, aminek a felső három gombját nem gombolta be. A soha le nem vett ezüstlánc mellett még egy dögcédula is lógott a nyakában, bal csuklóján az órája volt, jobbján pedig ezúttal nem viselt semmit. A bőrkarkötője eléggé megviselt már, így nem igazán hordja, és tudom, hogy nagyon szeretne egy újat, csak nincs ideje venni. Nos, ez az én ajándékom számára. Sötétbarna, szinte már fekete haja kócosnak hatott, pedig biztosan sok időt töltött a tükör előtt, hogy így nézzen ki. Mindehhez párosul még az ellenállhatatlan mosolya az aprócska gödröcskékkel a szája sarkában és a mélykék szemével. Nem, egyáltalán nem vagyok szerelmes.

- Kérlek, ne ess túlzásokba. Legalábbis addig ne, amíg nem beszélsz vele. És egyél is. Felszívja az alkoholt, később üt ki.

- Jól van – bólintottam, de továbbra sem mozdultam. Ugyanis engem nézett. Körülötte továbbra sem oszlott a tömeg, folyamatosan beszéltek hozzá, lányok vihogtak a nyakába, de Ő mégis engem nézett. A pulzusom rögtön az egekbe szökött. Megittam az utolsó kortyot is a poharamban, majd letettem az asztalra. Miára mosolyogtam. – Azt hiszem, ideje lenne köszöntenem.

- Egyetértek – mosolygott bátorítóan, mire elindultam. Hozzá épp akkor érkezett meg Max, így nem hagytam egyedül.

Miközben az ünnepelt felé tartottam odaköszöntem pár embernek, Damien pedig elérte, hogy egyedül legyen, mikor odaérek. Kifürkészhetetlen tekintettel nézett rám, az arcáról sem tudtam leolvasni semmit. Nyelnem kellett. Talán túl elhamarkodottan ítéltem meg, hogy örül nekem. Szerencsére az a négy puncs, amit megittam elég bátorságot és önbizalmat kölcsönzött nekem. Felpipiskedtem, majd nyomtam egy csókot az arcára.