The Secrets of the Forest II. - Katherine nyomában

7. fejezet

Halk pityegéseket észleltem magam körül a távolban, de egyre közeledett. Éles fájdalmat éreztem a halántékomnál. Egyre jobban érzékeltem a külvilágot. Lágy érintés a bal kézfejemen... valaki van itt. De vajon ki? Mikor levegőt vettem, éreztem a kórházak jellegzetes szagát, amitől felfordul a gyomrom. Most már biztos. Egy kórházban vagyok. De hogy kerültem ide? Mi történt? Lassan nyitottam ki a szemem, a szemhéjam végig remegett, de végül sikerült a művelet. Eleinte homályosan láttam a hirtelen fénytől, de idővel a szemem hozzászokott. Lassan oldalra fordítottam a fejem, hogy megpillantsam, ki van itt velem.

- Kicsim!- nézett rám anya megkönnyebbülve. –Végre felébredtél!

- A...anya. –böktem ki, mikor sikerült azonosítanom. Az agytekervényeim még elég lassan mozognak, így bele telik egy kis időbe, mire felismerem a dolgokat. –Mi történt? Mit keresek itt?

- Az őrsön ájultál el, miután kihallgattak. A fiúk hoztak be a kórházba. Az orvos szerint a sokk miatt történt, és már ma este hazaengednek. –felelte mosolyogva.

- Ők hol vannak? Mióta vagyok itt?- soroltam tovább a kérdéseimet.

- Kint ülnek a váróban. Damien és Nate nagyon aggódnak. –tette hozzá mindentudó vigyorral az arcán.

- Valóban?- kérdeztem ártatlanul, mire csak bólintott. –És mióta fekszem itt?

- Két órája hoztak be.

- Két órája?!- kérdeztem hitetlenül. –És végig itt voltatok?

- Igen. De egyszerre csak egy ember lehetett bent nálad. Először Damien volt itt, majd Nate, és nemrég jöttem be én.

- Értem. És... a... a rendőrség már... úgy értem Mia és Reachel és...- nem bírtam feltenni a kérdést, de reméltem, hogy a makogásomból valamilyen furcsa módon sikerül kitalálni, mire akarok kilyukadni. Keservesen sóhajtott, majd végül megszólalt.

- Igen, már elmondták nekik, hogy mi történt. –felelte halkan.

- Hogy vannak?- kérdeztem aggodalmasan.

- Képzelheted. –nézett rám meggyötört arccal. –Mia, Reachel és Nora édesanyja teljesen összeomlottak. Nora édesapja még próbálja tartani magát a neje kedvéért, de látszik rajta, hogy nagyon megviselte a hír. Persze melyik szülőt nem viselne meg az egyetlen gyereke elvesztése?

- Mikor lesz a temetés?- kérdeztem elszorult torokkal. Éreztem, ahogy a könnycseppek gyorsan gyűlnek a szemembe. Szorosan összeszorítottam a szemem, hogy megállítsam őket.

- Nem tudni még. Norát felboncolják, hogy megtudják mi történt vele pontosan. Már elindították a nyomozást a tettes ellen. Majd ha a holttesttel végeznek a szakértők, csak akkor kerül sor a temetésre. De az biztos, hogy el fogják hamvasztani. –magyarázta. Örültem volna, ha nem veszi elő a racionális énjét, aki úgy érzi, jogom van tudni mindent. Bizonyos információkat jobb lett volna, ha magában tart.

- Hogy... hogy fel...boncolják?- kérdeztem akadozva. Mintha nem lenne így is eléggé szétmarcangolva! Bár meg kell értenem, hiszen, ez segíthet megtalálni a gyilkosát. Viszont már a puszta gondolattól is a hányinger kerülget. Anya csak bólintott.

- Tudom, hogy ez most nehéz neked. –szorította meg a kezem. –De ezt is átvészeljük valahogy! Mint eddig mindent.

- Igazad van. –sóhajtottam, majd szorosan lehunytam a szemem, hogy elhessegessem a rémképeket Noráról a boncasztalon.

- Szívem!- szólított meg anya egy kis idő után, mire kinyitottam a szemem, és érdeklődve néztem rá. Egy kis habozás után folytatta. –Mit álmodtál? Hallottam, hogy beszélsz álmodban. Azt hajtogattad, hogy... Nem bízhatsz senkiben. És valami Davint emlegettél. –ráncolta a homlokát. –Ki az a Davin?