The Secrets of the Forest II. - Katherine nyomában

18. fejezet

Magamra kaptam a dzsekimet, felrángattam a Conversemet, majd futva indultam a Sullivan birtok felé. Bár még nem jártam magában a kastélyban, tudtam, merre kell menni. Az erdő másik felén van. A három kastély az erdő három különböző pontja mellett fekszik. A Sullivan a Donovannal ellentétes oldalon van, pont, mint a birtokok az erdőben. Az előbbi nem sokkal van innen távolabb, mint az utóbbi. Három útvonalon közelíthetem meg: a leghosszabb, miszerint megkerülöm a várost, szóba sem jöhet. Marad a másik kettő: vagy átvágok az erdőn, a két birtokon; vagy az ösvényen közelítem meg. Inkább az ösvény mellett döntöttem, ott biztosan nem tévedek el. Az erdőn keresztül talán csak egyszer mentem el mellette, viszont az ösvény egyik elágazása oda vezet.

Nem sokan jöttek velem szembe az úton. Szinte már rohantam, csak az elágazás előtt fékeztem. Kis fatáblák jelzik melyik út hová vezet; jobbra van a Donovan kastély, balra pedig a Sullivan. Az elágazás a két erdőrész határán van.

Pár perc múlva már láttam a kastély kiemelkedő tornyát a fák mögül, később pedig megpillantottam az egész birtokot. Mint az összes nagybirtokot, ezt is egy hatalmas kovácsoltvas kapu választotta el a külvilágtól, ami ezúttal nyitva állt. Beléptem rajta, majd egyenesen a bejárati ajtóhoz mentem, és bekopogtam. Pár másodperc múlva lépteket hallottam bentről közeledni, majd az ajtó kinyílt. Egy középkorú férfi állt az ajtóban, fekete frakkot viselt, alatta fehér inget és fekete csokornyakkendőt. Hátrafésült hollószínű hajába ősz szálak vegyültek, szürke szeme komolyságot tükrözött. Egy komornyik? Komolyan? Biztosra vettem, hogy az arcom teljes mértékben tükrözi a meglepettségem, melybe esetleg némi hitetlenkedés, felháborodás is vegyünk, ám ha észre is vette, nem adta jelét.

Kissé elcsodálkozhattam, ugyanis a férfi eleresztett egy félmosolyt, majd megszólalt:

- Miss Elena Tisdale?

- I...Igen –válaszoltam feleszmélve a bambulásból.

- Kérem, kövessen. Már várják Önt –intett, miközben elindult, én pedig követtem.

Belülről nagyon hasonlított a Donovan kastélyra. Minden faburkolású volt, az egész házat enyhe, kellemes fenyőillat lengte be. Az előtérből egy széles falépcsősor vezetett az emeletre, a földszinten pedig a lépcső két oldalán egy-egy hosszú folyosó vezetett valahová. A hatalmas teret a mennyezetről lelógó hatalmas csillár világította be, ugyanis az ablakok bár nem voltak kicsik, mégsem biztosítottak elég fényt. A falakon körbe régi és még régebbi portrék függtek az ősi Sullivan családról. Feltételezem, az alapítók óta az összes leszármazottról található egy-egy kép, akik az óta itt éltek és élnek. Nem volt időm alaposabban szemügyre venni őket, ugyanis a komornyik elindult a lépcső mellett bal oldalt elterülő folyosón. Mindkét oldalon ajtók sorakoztak, csak azt nem tudom, milyen helyiségeket rejtenek, ugyanis az összes csukva volt. Végül, a legutolsó ajtónál megálltunk. Ugyanolyan volt, mint a többi, amik mellett elhaladtunk. Hármat kopogtatott, majd benyitott, és belépett, engem hátrahagyva. Hallottam egy erős, határozott férfihangot, mire a férfi visszajött értem.

- Bemehet –bólintott komoran.

- Köszönöm –mormoltam, majd beléptem. Az ajtó bezárult mögöttem, majd hallottam, ahogy az alkalmazott léptei egyre távolodnak.

Egy társalgóban találtam magam. Legalábbis szerintem az volt, vagy valami ilyesmi. Több kanapé és karosszék volt elhelyezve a kandalló körül, amiben most nem égett a tűz. A mennyezetről lógó csillár sárgás fényben világította meg a teret, az ablakot a nehéz bársonyfüggöny takarta, amit nem igazán értettem, mivel még nappal van. A falakon természetesen itt is festmények lógtak, bár inkább tájképek, mint portrék. És itt volt mindenki. A Tisdale és a Sullivan család. Arthur és Geraldine sehol, amit furcsálltam, mivel a házban sem találtam őket.