The Secrets of the Forest II. - Katherine nyomában

4. fejezet

Nagyon meglepődtem, amikor mindenki ott ült a nappaliban a kanapén. Eddig még nem láttam együtt mind az öt Donovan fiút a faházban. Ráadásul szótlanul ücsörögnek. Mintha csak rám vártak volna. Vajon mit akarhatnak?

- Sziasztok!- léptem eléjük, mire mind rám szegezték a tekintetüket.

- Szia!- köszöntek kórusban.

- Miért van itt mindenki?- kíváncsiskodtam.

- Nos - állt fel Tom-, megszereztük a naplót, ezért most átadjuk neked azt, amit a családunk már nemzedékek óta őriz. –konferálta fel „AZ átadást".

- Ezért gyűltünk itt össze ilyen ünnepélyesen?- kérdeztem, miközben rájuk mutogattam.

- Pontosan ezért. –állt fel Nate is.

- Hát jó. –bólintottam, majd kérdőn rájuk néztem, várva, hogy folytassák, de meg sem szólaltak. –Szóval...? Akkor nem akarjátok odaadni?

- Ja!- kapott a fejéhez Max. –De, persze, bocsi.

- Idióták. –morogtam az orrom alatt.

- Hallottam. –suttogta a fülembe Michael, miközben elment mellettem. A hirtelen jött hangtól összerezzentem, ez pedig neki is feltűnt. – Csak nem megijesztettelek?

- N...nem. –hebegtem, de nem hangzott valami határozottan. Túl jó megfigyelő, ugyanis ezt is észrevette, és felnevetett.

- Persze, hogy nem. –mondta gúnyosan, majd egyszerűen elment mellettem.

- Min nevetett Michael?- kérdezte Nate.

- Nem érdekes. –legyintettem.

- Ha te mondod. –hagyta annyiban.

- Hova megyünk?- kérdeztem, amikor láttam, hogy a többiek eltűnnek egy alagútban, ami a nappaliból nyílt. De ez nem az a folyosó, ami a mi házunkba vezet, hanem egy másik. Hány alagút van itt?!

- Majd megtudod. –felelte sejtelmesen. –Csak utánad. –engedett előre.

- Köszönöm. –mondtam halkan, majd beléptem Michael után a koromsötét alagútba. –Én itt nem látok semmit. –jelentettem ki, mikor Nate mögött bezárult az ajtó.

- Senki sem lát semmit. –felelte, és éreztem, hogy mosolyog. –Csak menj egyenesen. Itt leszek mögötted.

- Hát jó. –sóhajtottam, majd elindultam egyenesen előre. De azért a biztonság kedvéért a kezeimmel tapogattam magam előtt az utat, nehogy nekimenjek valaminek.

- Megjöttünk. –hallottam Nate halk hangját mögöttem, amitől kissé összerezzentem. Miért ijedek meg ma ilyen könnyen? Mi van velem?

- Ne ijesztegess már te is!- korholtam le, miközben megpróbáltam beleütni a vállába, de sehogy se találtam el. –Hol a fenében vagy?

- Melletted. –hajolt a fülemhez, mire végre sikerült eltalálnom. –Au. Ezt miért kaptam?

- Mert megijesztettél. –vontam vállat. Csak ekkor jutott eszembe, hogy én látok a sötétben is, ha akarok. Most már mindegy.

Kinyílt egy ajtó, és halvány fény lepte be a folyosót. A fiúk sorban léptek be a titkos helyiségbe, én pedig követtem őket. Egy sötétlila szobában álltunk, aminek kísérteties hangulata volt. Nem is tudom miért, de rossz érzéseket keltett bennem ez a komor, sötét szín. Már majdnem fekete volt. Semmi sem volt benne, csak középen egy faragott fa állvány, azon pedig egy üveg vitrinben egy arany kulcs. A napló kulcsa. Az Őrző Ötök felsorakoztak a vitrin mögött Nate Max, Damien, Tom, Michael sorrendben, míg én az előtt álltam meg. Damien előrelépett, majd valamit megnyomott vagy bedugott vagy nem is tudom mit csinált igazából az állványnál. A lényeg az, hogy egy nagy kattanás után kínzó, drámai lassúsággal emelte le az üveget a helyéről, és adta át Tomnak. Odaléptem, és elvettem az aranykulcsot a helyéről. Közelebbről megvizsgálva a teteje szív alakú volt, és a vége is érdekes. Még sosem láttam azelőtt ilyen kulcsot. Biztos, hogy egyedi darab, amit kizárólag ehhez a zárhoz készítettek. Még csak hasonlót sem láttam korábban. Még Mr. O'Dannel hatalmas kulcscsomóján sem. A zsebembe süllyesztettem a fényes tárgyat, majd a fiúkra néztem, ők pedig végig engem vizslattak. Senki sem szólalt meg, és nem is mozdult. Én kérdőn néztem rájuk felvont szemöldökkel, mire öt értetlen szempár szegeződött rám.